Tizenhatezer euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 2150 euró perköltség megfizetésére kötelezi Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön hozott ítélete, amely szerint a magyar hatóságok több ponton is megsértették a csak H. Z. monogrammal azonosított, súlyos testi és szellemi fogyatékkal élő panaszos jogait.
Az ítélet szerint a siketnéma panaszos, aki sem írni, sem olvasni, sem a jelnyelvet használni nem képes, nem kapott megfelelő, általa is érthető tájékoztatást őrizetbe vételének okáról, amikor rablás gyanúja miatt elfogták a rendőrök, továbbá mintegy három hónapos fogva tartásának körülményei kimerítették a kínzás vagy embertelen bánásmód fogalmát, amivel a magyar hatóságok két ponton is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
A perirat alapján a panaszost, akit visszaeső bűnelkövetőként és közepesen értelmi fogyatékosként írnak le a dokumentumban, egy Gyürén elkövetett rablást követően igazoltatták a rendőrök, szökni próbált, de elfogták, a rabolt tárgyakat megtalálták nála, és előállították a vásárosnaményi rendőrkapitányságon, ahol - mivel valamilyen jelnyelvet használt - azonnal jelnyelvi tolmácsot kapott, majd nem sokkal később ügyvéd jelenléte nélkül rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A magyar kormány álláspontja szerint a gyanúsított aláírta a kihallgatás jegyzőkönyvét, ezzel elismerte a bűncselekményt és tudomásul vette a vádakat. A panaszos szerint viszont az általa és a jeltolmács által használt jelnyelv nem volt azonos, ezért képtelen volt a kommunikációra. Később megállapítást nyert, hogy az írni és olvasni nem tudó panaszos közepesen értelmi fogyatékos, intelligenciahányadosa 39, és csakis és kizárólag az édesanyjával képes kommunikálni. A panaszos ezt követően rablás gyanúsítottjaként előzetes letartóztatásba került, később vádat is emeltek ellene a bűncselekmény elkövetése miatt. Azt állítja, három hónapos fogva tartása alatt szexuálisan és más módon is molesztálta a többi fogva tartott.
A fogva tartás embertelen vagy megalázó körülményeire vonatkozó állítással szemben a magyar kormány azt hozta fel érvként, hogy a fogva tartott sosem jelezte a börtön illetékeseinek, hogy a fogva tartás körülményei nem megfelelőek, vagy, hogy bántalmazták. A kormány szerint képes volt megértetni magát, állapota miatt pedig különleges körülményekről gondoskodtak. A panaszos szerint viszont állapota miatt, mivel képtelen a kommunikációra, nem tudta senkivel sem közölni, hogy nem megfelelőek a fogva tartás körülményei és bántalmazták, és ezt ésszerűen nem is lehet tőle elvárni. Azt is állította továbbá, hogy édesanyjával mindössze havonta két alkalommal találkozhatott, a börtön vezetője által elrendelt különleges körülmények pedig nem feleltek meg egy siketnéma, írni-olvasni nem tudó, értelmi fogyatékkal élő ember szükségleteinek.
Azzal kapcsolatban, hogy a panaszos állítása szerint nem kapott megfelelő, számára érthető tájékoztatást előállítása, letartóztatása okáról és az ellene felhozott vádakról, a kormány szintén azzal védekezett, hogy a gyanúsított aláírta a jegyzőkönyvet, jeltolmács jelenlétében hallgatták ki, és a hatóságok szerint megértette a vádakat, az eljárással szemben pedig nem tett panaszt. A panaszos viszont ezzel szemben azt állítja, hogy ő nem érti a hivatalos jelnyelvet, csak az édesanyjával képes kommunikálni a kettejük sajátos jelnyelvén, amit tanúvallomásokkal is alátámasztott. A jegyzőkönyvön lévő aláírást pedig szerinte nem lehet érvényesnek tekinteni, mivel siketnéma és írástudatlan, tehát sem elolvasni nem tudta, mi áll a dokumentumban, sem megérteni, ha felolvassák neki. Úgy vélte, ügyvéd vagy más törvényes képviselő segítségére szorult volna, hogy megérthesse, miért állították elő.
A bíróság szerint a fogva tartás tekintetében alkalmazott különleges rendelkezések nem zárták ki, hogy a panaszos, mivel különösen sebezhető társadalmi csoporthoz tartozik, megalázó vagy embertelen bánásmód áldozatául essen a börtönben, amiért az állam felelőssé tehető. A bíróság megállapítja továbbá, hogy a panaszos állapotából fakadó elszigeteltség és tehetetlenség érzése, párosulva azzal, hogy nem érti a helyzetét és a börtön rendjét, olyan fokú kínt és szorongást okozhatott, amely átlépte az embertelen és megalázó bánásmód határát, különösen, mert elszakadt az egyetlen olyan személytől, akivel képes kommunikálni. A bántalmazást a bíróság szerint bizonyíték nem támasztja alá, ám ha megtörtént volna, a panaszos valószínűleg akkor sem lett volna képes erről tájékoztatni a börtön személyzetét.
A bíróság a másik pontban is megalapozottnak találta a panaszos állítását, miszerint a kirendelt jeltolmáccsal nem volt képes kommunikálni, mert nem ismeri a hivatalos jelnyelvet, így a bíróság nem győződött meg arról, hogy a panaszos megfelelő tájékoztatást kapott arról, mivel gyanúsítják. A törvényszék azt is megjegyzi, hogy a rendőröknek fel kellett volna ismerniük, hogy képtelenek érdemben kommunikálni gyanúsítottal, és segítséget kellett volna kérniük az édesanyjától, aki tájékoztathatta volna őket fia állapotáról.
Ezért a bíróság úgy találta, hogy a magyar hatóságok ebben az esetben két ponton is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a panaszos által igényelt 30 ezer euró kártérítés és 9000 euró perköltség helyett viszont 16 ezer euró kártérítés és 2150 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot.
