A fórumon felmerült egy kérdés, miszerint hogyan lehet egy 2 éves autista kisgyerekkel buszozni 50 percet úgy, hogy se ne mászkáljon, se ne nyomkodjon gombokat az út alatt. A problémát az jelenti, hogy max. 10 percre köthető le a figyelme mondókával, mesével, a telefontól, tablettől pedig felpörög.
Egy 2 évessel minden esetben okozhat nehézséget a buszozás, ha ilyen hosszú időtávról van szó, nem kell hozzá autistának lenni, de minthogy autizmusban ez a későbbiekben is gondot okozhat, ezért a téma megér egy hosszabb cikket is.
A magyar állam az autizmussal élők számára többféle támogatást is biztosít a közlekedéshez. Mivel vannak autista személyek, akikkel egyáltalán nem lehet tömegközlekedni, ezért az autizmussal élők jogosultak mozgáskorlátozott parkolási igazolványra. Az autóvásárlásnál a Lehetőségautón keresztül támogatottan vehetünk autót, és amennyiben a lakóhelyen kívül sikerül csak intézménybe íratni a gyermeket, akkor ennek költsége is részben visszaigényelhető.
Bizonyos esetekben igényelhető az önkormányzaton vagy támogató szolgálatokon keresztül támogató busz, amellyel pl. az óvodába, iskolába hordják a gyerekeket, amennyiben az intézmény a család lakhelyétől távol van.
Ha nincs más lehetőség, akkor marad a tömegközlekedés, amelynek költségét hatósági igazolvány használatával csökkenthetjük.
A tömegközlekedési eszközök használata autista gyerekek esetén probléma és az öröm forrása egyaránt lehet. Sok autizmussal élő gyermek rajong a tömegközlekedési eszközökért, kívülről fújják a megállókat, a menetrendeket. Viszont sok más gyereknek csak fárasztó és kellemetlen az utazás. Túl hangos, túl sok az ember, nem látható előre, hogy ülni fogunk (és hol), vagy állni, hogy milyen típusú busz jön, és a legrosszabb, ha dugó vagy baleset miatt várakozni kell. Az is problémát jelenthet, ha pályafelújítás miatt pótlóbuszok közlekednek. Ezért ha olyan helyre utazunk, ahova ritkán járunk, érdemes előtte megnézni a BKK honlapját, hogy elkerüljük a váratlan helyzeteket és előre tudjuk tájékoztatni gyermekünket a változásról.
Feltettem a kérdést a facebookon is, hogy mit javasolnak a szintén autista gyereket nevelő szülők a probléma megoldására:
Tünde: Kedvenc, megszokott játékot lehet magunkkal vinni.
(Szerk.: Amennyiben az nem több apró darabból áll, zenél, stb.)
Kosztabi: Mi kinyomtattuk a BKV honlapjáról a térképeket és menetrendeket, azt nézegette utazás közben. Utazás előtt kitesszük kis táblára, hogy mivel és hova fogunk utazni. A gombnyomkodás ellen ki lehetne próbálni a fidget cube-ot.
Bea: Nálunk az vált be, hogy követte az utat a BKK Futáron.
Erzsébet: Én mesét/regényt olvasok neki a BKV-n (persze ehhez ülőhely kell). Volt, hogy idegen gyerek is odaült hozzánk hallgatni. :)
Péter: Nem egy egyszerű dolog autival utazni. Nálunk a nagyobbik fiam auti. Iszonyú nehéz volt az elején az utazás vele. Mai napig nem lehet vele héven és régi villamoson utazni. Az utóbbin az ajtók záródnak jelző gomb igen hangos neki. Fiúnk túlhallásos. Szívesen utazik, de szeret a saját feje után menni. Ez nagy kihívás nekünk!!! Érzelmeit nehezen kontrollálja, így hamar döntést kell hoznunk, amit ő is úgy gondol, hogy jó neki. A lényeg most jön! Akik hasonlóan küzdenek, készítsenek útvonaltervet. Nagyon egyszerűt, nyilakkal, épületekkel, számokkal. Nekünk segített.
(Szerk.: Ha a gyerek az ablakból ezt az irányt látja, azzal a villamossal közlekedik, amelyik az ő szempontjából balra megy, akkor indokolt az irányválasztás, de a későbbi olvasás-írás tanítás miatt célszerűbb a balról jobbra haladó útvonalterv, még ha elsőre nehezebben is értelmezhető egy ilyen helyzetben.)
Továbbá fényképezzetek sokat, hogy később kollázst is tudjatok csinálni. Ez is segített nekünk vizuálisan. Remélem, tudtam néhány ötlettel segíteni.
Edina: Én 6 éves korától tömegközlekedtem a fiammal néha, rövid távokat a vidéki városunkban. Túlhallás, emberek, beszéd, szag, ajtó záródása, minden kiakasztotta. Ha a férjem nem ért rá Budapestre vinni, elvitt a munkatársa kocsival vagy a támogató busz. Nem erôltettem, kivártam. Kb.7,5 éves lehetett mikor magától mondta, hogy utálja a támogató buszt (pedig mindig ott voltam vele) és szeretne mással hazamenni. Ekkor dolgoztuk ki a szabályokat, jutalmakkal. Végigfotóztam a fiamat ahogy ül, csöndben, nézelôdik, jegyet vesz, nézegeti a kedvenc autós újságot stb. Villamos, metró majd Volán busszal mentünk haza. Kb.2 órás út . Télen több. Útvonalterv, térkép, megállók, minden vizuálisan.
Nálam volt a "bocsi" kártya (Szerk.: Ilyen az AOSZ oldaláról vagy több autizmussal foglalkozó egyesület oldaláról letölthető) ha valami új dolgot csinált amire még nem volt szabályunk, és zavart valakit akkor a kezébe nyomtam, közben extra jutalommal szabályoztam. Sokféle reakciót láttam az emberektôl.
2 évesen még Miskolcon laktunk , ott rövid párperces távok voltak azt birta ha nem, akkor leszálltunk.
M. az autókat imádja, erre találtunk ki játékokat, mikor araszolt a busz. Pl. "Keress fehér autót" késôbb bôvült, fehér és opel, iskolásként a rendszámokat vontuk be, legyen a rendszámában 2, és Z betű stb. Utána állatokat figyelt meg, fôleg ha mező mellett ment a busz. Szerintem arra kell kitalálni kreatívan játékot ami érdekli a gyereket. Lehet késziteni bingót az útra, fotókkal. Ha meglátja az épületet vagy járművet, állatot, tavat, stb., áthúzza, ha megvan a 4 x egy vonalban jár egy jutalom, stb.
Sünöcske: Nekünk mondhatni tünetmentes volt a közlekedés. Ha a hangérzékenységet levesszük, hogy metróval, egyes buszokkal egy ideig nem lehetett közlekedni még úgy se, hogy végig fogtam a fülét. Volt olyan is, hogy néhány megállót mentünk, majd leszállás, majd újra felszállás gyaloglás után a metróra. Kerültük a metrót, végig utaztuk fél Pestet a 4-es villamossal, hogy anyámhoz mehessünk. A mai napig mindig úgy állítom, hogy annál az ajtónál álljunk, ahol nincs leszállás és akkor nézelődhet kifelé. Régen szórakoztattam jelzőlámpákkal, sofőr fülkébe benézéssel. Számmániánál mondtam a házszámokat az Oktogonig.
Köszönjük mindenkinek a tanácsokat, Péternek a vizuális eszközök megosztását, Mirinek pedig a lektorálást!