Napjainkban a gyerekeknek már sokkal kevesebb szülő mond esti mesét, mint régen. Rengeteg a mesecsatorna a tévében, a youtube-on és egyéb videómegosztókon is rajzfilmek tömegéhez férünk hozzá, így sok családban ezek vették át a napi rendszeres mesehallgatás helyét. Pedig a mesék, mondókák, gyermekdalok hallgatása egy átlagos gyermek esetében alapvető a kiegyensúlyozott pszichés fejlődéshez. Azok a gyerekek, akiknek a szülei sokat olvasnak, vagy mesélnek, énekelnek saját történeteket, mind kommunikációjukban, mind szociálisan jobban fejlődnek, az iskolai beválásuk pedig jobb esélyekkel indul. De mi a helyzet az autista gyermekekkel?
Kép: Nicole Mays, Flickr
A rajzfilmeket, rövid mesefilmeket általában szeretik az autizmussal élő gyerekek, bár a nagyon rossz beszédértésű, lassan fejlődő kicsiknek még ez is nehéz lehet. Az én fiamnak annyira rossz volt a beszédértése pici korában, hogy viszonylag sokáig nem nézett rajzfilmeket, nem kötötte le, és később is sokáig a korának nem megfelelő szintű meséket nézett.
Ugyan sok autizmussal élő kisgyerek érdeklődik a betűk iránt, van, aki megtanul olvasni még az óvodás éveiben akár saját magától, de ez még nem jelenti, hogy a meséket, az olvasást szeretni fogja. A sokaknál megjelenő beszédfejlődési zavar csak egy eleme annak a problémahalmaznak, amely miatt az autizmussal élők jellemzően nehezen értik és hasznosítják a hallott meséket. A többértelmű szavak, mondatok értelmezése számukra nagyon nehéz, a szövegkörnyezetből nehezen találják ki a gyakran előforduló régies vagy népies kifejezések jelentését, a vicces mesék abszurditása számukra adott esetben nem vicces, hanem bosszantó, nehezen (vagy egyáltalán nem) tudnak azonosulni a szereplőkkel, az érzéseik, motivációik felismerése akadályozott.
Kérdés tehát, hogy van-e értelme meséket mondani autista kisgyermekünk számára?
Van, de a mesét a gyerek képességeihez és érdeklődéséhez kell igazítani. Nem biztos, hogy jó választás egy rossz beszédértésű gyerek számára régi magyar népmeséket olvasni, és a verses mesék sem biztos, hogy jók lesznek, hiába a szép, dallamos hangzás. Győződjünk meg arról, hogy a gyerek szókincse elég-e az adott szöveg megértéséhez, ne legyen a szövegben 10%-nál több az ismeretlen szavak aránya.
Ami általában be szokott válni, az a gyermekről szóló „mese”, pl. elmondhatjuk minden este, hogy aznap mi történt vele, ez a beszédfejlesztés szempontjából is hasznos. (Ha ehhez még képek is vannak, az még jobb! Példák a naplóhasználtra itt, az elolvasáshoz a zöld gombbal be kell lépni.)
Bartos Erika meséi sokak szerint nem elég magas színvonalúak, de ennek ellenére gyerekek tömegei szeretik a Bogyó és Babóca, valamint az Anna, Peti és Gergő sorozatot és ez nem véletlen. A Bogyó és Babóca történetek egyszerűek, könnyen érthetők. Az Anna, Peti és Gergő sorozat egy valódi család történeteit meséli el, amely az autizmussal élő gyermekek számára könnyebben értelmezhető, mint a fantázián alapuló mesék.
A közlekedési eszközök gyakori érdeklődési területe az autizmussal élőknek. A gyerekek általában imádják Thomast, a gőzmozdonyt, de ezen kívül is van néhány közlekedési eszközökről szóló mesekönyv, érdemes többe belenézni, hátha felkelti a gyermek érdeklődését.
Minden mese esetében célszerű olyan könyvet választani, amelyben sok és jó minőségű illusztráció van, vagy ha a szülők jól rajzolnak, akkor akár saját maguk is illusztrálhatják a történeteket mesemondás közben.
Jó megoldás az is, hogy ha először megmutatjuk a kiválasztott mesét filmen (ha van róla videó) és ha tetszik, akkor megpróbáljuk felolvasni a történetet.
A diafilm ugyan statikus és emiatt túl lassú lehet a rajzfilmekhez szokott gyerekeknek, de lehet vele próbálkozni, főleg olyan filmekkel, amelyekben kevés a szöveg. Nálunk sokáig kedvelt tevékenység volt a diafilmezés, de a fiam elsősorban azokat a diákat nézte, amelyeket látott korábban rajzfilmen is.
Ha napközben olvassuk a mesét és a gyereknek gondot okoz a hosszabb odafigyelés, tétlenül ülés, akkor adhatunk neki feladatot: rajzolja meg ő a mese illusztrációját, vagy színezze ki a mi rajzunkat.
Lehet, hogy eleinte úgy tűnik (vagy akár hosszabb távon is), hogy ez nem megy, a gyereket nem érdekli, nem érti, nem szereti. Ennek ellenére mindenképpen javaslom, hogy rendszeres program legyen a mesehallgatás. Integráló óvodában nagyon gyakran olvasnak mesét az óvónők, hol csak körbeülve, hol bábozással. Itt még el szokták fogadni a pedagógusok, ha a gyereket nem köti le ez a tevékenység, általában hagyják, hadd játsszon közben, de később az iskolában meséket kell majd olvasni, kérdésekre kell tudni válaszolni, és sajnos integrációban nem igazán van erre más alternatíva, nincsen autizmus-specifikus olvasókönyv.
Mivel a mesehallgatás célja elsődlegesen a kellemesen együtt töltött idő, a megnyugvás, pihenés, ezért bármennyire is nyomasztó a jövőkép a majdani iskolai elvárásokkal kapcsolatban, ne csináljunk belőle kínlódós feladathelyzetet. Inkább legyen a mese alacsonyabb szintű, mint amit elvárnánk, hogy megértsen, a lényeg az, hogy a gyereknek ezek a percek jó élményt jelentsenek, lehetőleg szeresse meg a mesék, olvasás világát.
