Téma: Autizmus mindennapok

Sephora, szuper anyagokat tettél föl! Csak használják is.

Holnapra azt tervezzük, hogy a férjem beviszi a Levit kb.8h-ra, és érte megyek 11h-re.
Nem nagyon preferálják, hogy ott "lábatlankodjanak" a szülők. Sajna a Marcit nem tudom kire bízni.
Azért aggódok, mert Levi egy csomó alap szituációt nem ismer fel, vagy nem tudja lereagálni. Láttam az udvaron is, hogy kétségbe volt esve, amikor elvették a lábbal hajtós autóját (aki kapja marja alapon) és nem értette a helyzetet.
Most erre próbálok majd egy pár szociális történetet gyártani....

Nem akarlak riogatni, de távlatilag ebből frusztráció lehet és az ebből adódó pszichés problémák, viselkedészavarok. Ki a halált érdekel, hogy nem preferálják? A gyereked SNI, nem olyan, mint a többi, kiváltságai vannak. Pl. az, hogy az első napokban valaki segítse. Nem elég a szoc. történetet legyártani, azt modellezni is kell. Ezek az óvónők, akik már a beszoktatást is lealkudják, nem fogják neki megmutatni, ez biztos. Ha Marcit nem tudod kire hagyni, az viszont baj.

Ebben én is biztos vagyok, hogy az óvónénik nem fognak ezzel időt tölteni, hogy elmagyarázzanak, esetleg modellezzenek egy-egy szituációt.
Sajnos tapasztalatból tudom, hogy néha alap dolgokat nem ért meg, hiába beszélek hozzá tömören, tőmondatokban stb...
Ezért mostanában lerajzolom neki a történetet és akkor megérti. Mindenkit megtéveszt, hogy mennyire kommunikatív és választékosan beszél - de sajnos alap dolgokban elmaradásai vannak.

Este a férjemmel átbeszéljük a beszoktatást, tanácstalan vagyok. Nem így képzeltem el a kezdést.

Sephora, Szanya: igaza van Szanyának, egyetértek vele. De, és nem ellentmondani akarok, hanem nálunk egészen másképp alakult. Pontosan ugyanez történt meg velünk is 3 évvel ezelőtt (Jézus, már 3 év...). Csak annyi, hogy én azért nem aggódtam agyon magam, mert nem tudtuk a diagnózist. És én úgy látom, a fiam nagyon hasonló szinten lehetett, mint Levi most. Sőt, a fiam pl nem is tudott rendesen beszélni akkor még. Nemhogy a szükségleteit elmondani, kifejezni Nem is ivott sosem (ja, ez így vicces, akkor persze nem volt az) Az óvónők pontosan ilyenek voltak nálunk is. Ugyanígy láttam a gyereken a kétségbeesést a játékelvevés miatt, aki kapja-marja alapon. És ugyanígy otthon volt az akkor majdnem 1.5 éves öcsi is. Szóval, nagyon nagyon hasonló szituban voltam. Nálunk sem volt igazán beszoktatás, bár itt lehetett volna, de mivel úgy jött ki, hogy kb mindenki hazament az első nap már, (anuykák), így nem maradhattam én sem.
Nade, amit ebből ki akarok hozni. Az én fiam is hátat fordított nekem, mint Levi is. Ez viszont arra pont jó volt, hogy nem volt érdekes, hogy ott vagyok-e vagy sem. Tehát lényegtelen volt a beszoktatás (én 1 napot ott voltam, de a gyerek észre sem vette, másnap meg elküldött konkrétan). (a ragaszkodós autiknál ez valami sokkal nagyobb gond lehet, de az ilyen elküldős típusnál szerintem tényleg nem gáz) És mi akkor semmilyen segédeszközt nem használtunk, mert nem tudtuk, hogy mi van. Szóval, NTkélnt kezelték a fiam, semmilyen többlet figyelmet nem kapott, nem volt beszoktatás, nem tudtam kté szót váltani az óvónővel, bekerült a mélyvízbe. Nyilván felszínre kerültek a gondok és csak egyetlen nagy gondot tudok említeni, a kiszökést. Persze, nyitva volt a belső ajtó (kulcsra kéne zárni, azóta zárják is különben), és ez az ovi hibája volt, a fiam szólt is külön, hogy na akkor ő most megy, de nem hitték el neki (persze, nem tudták, hogy auti). Gondolom, ez nálatok Sephora nem jöhet szóba, a kiszökés, hiszen tudják, hogy auti a fiad. De, ezt leszámítva tulajdonképpen a gondokat megoldották. Igen, speciális figyelmet kapott papír nélkül is a fiam már a második héten és azóta is, mert rájöttek maguktól is az óvónők, hogy neki ez kell. És az egyik dajka felkarolta őt, simogatta, ölbe vette, cipelte, pisiltette, kakiltatta, öltöztette, segített neki - önszántából, mert annyira megesett a szíve a fiamon.
És mi lett a végén? A második évben már imádta az ovit, annak az évnek a végére barátot is szerzett, ragaszkodni kezdett az óvónőkhöz és kialakult egy harmónia ott bent. Az eleje nehéz volt, elismerem, de ez nem rosszul, hanem szuperül alakult végülis! Pedig semmi auti segítséget nem kapott diagnózis hiány miatt. Szóval, én bízom azért benne, hogy Sephoráéknál is jól fog alalkulni, Levi hasonló szinten lehet, mint a fiam, annyira nem elveszettek ők! Drukkolok!

Sephora, én nem aggódnék a beszoktatás miatt nálatok. Azt hiszem, hogy az olyan típusok, akik nem ragaszkodnak úgy anyukához, elengedik, hátat fordítanak, azoknak úgysem ér semmit, ha ott ücsörögsz. Nálunk nem ért semmit, nem történt semmi másképp, mikor elmentem, nem akart engem, nem érdekelte. Arra lehet számítani, hogy 1-2 hónap múlva már fog sírni, nálunk ez volt, később fogta fel, hogy mit jelent az, hogy nincs ott anya. De ehhez neki akkor is ennyi idő kellett, ha fene fenét evett is. Ennyi ideig nem szoktathat senki

Kimni, lehet, hogy félreérthető voltam. Nem a beszoktatás miatt aggódom, az nálunk se lett volna gond, ha előbb eljövök. Hanem azon, hogy beviszi Sephora a sok eszközt és elő se veszik, nem magyaráznak semmit, stb. A dadussal lehet mázli, de én azt látom, hogy nálunk a dadus nagyon sokat van a konyhában, mosdóban, emiatt csak a kiemelt időszakokban tud segíteni bent a gyerekeknek. (Pl. benti torna negyedóra.) Ha nem is köszön az óvónő a gyereknek, akkor milyen lehet? Ha nem kérdezi meg egy auti anyukáját, hogy milyen extrái vannak a gyerekének... ???

Nálunk az volt a durva, hogy ugyan diagnózis nem volt, de többször mondtam el mindenkinek, hogy a gyerekem kiszökős, kimegy mindenhonnan, nem ragaszkodik embrekhez, vigyázni kell rá. És nem figyeltek, még le is írtam,d e nem olvasták el. Aztán kiszökött.... és akkor onnantól figyeltek. Lehet, hogy kell valami dolog, amiből látják, hogy mi a baj. Nemtom, mondjuk olyan, hogy Levi, menj ki kérlek pisilni és kezet mosni és akkor mondjuk nem pisilni megy, hanem játszani (mondtam valamit) és akkor leesik az óvónőknek is, hgy kell a segítség és akkor majd ők fognak szólni Sephorának, hogy ilyenkor és mit hogy kell, akkor Sephora megmutatja és onnantól lehet, hogy megértik és használják. Ezt el bírom képzelni, de persze ez zsákbamacska.

Igen, ez történhet így is, csak az a gond ezzel, hogy az autiknak már az elején be kell szabályozni az ovis létét, mert ha beszabályozza magának, akkor utána nehéz megváltoztatni a szabályt. Tehát pl. kiteszik a napirendet, de nem használják, akkor előfordulhat, hogy később nem fogja használni egyáltalán, mert az oviban az a szabály, hogy kint van és nem nyúlunk hozzá!

Ma megvolt az első szó szerinti értése a kisfiamnak... Elővettem a sildes sapiját, mondom neki, hogy "piszkos ez a sapka, ki kell mosni", erre kivette a kezemből, megmosta a mosdónál és a fejébe húzta! Nem baj, legalább ért. Még ha félre is...

Igazad van, de a rugalmasságuk is különbözik az autiknak, hátha van annyira rugalmas Levi, hogy egy ilyet átvészeljen. Az enyém ilyenben pl rugalmas, csak kb semmi másban nem
Azért próbálom a jót látni ebben, mert tapasztalatból tudom, mennyire borzasztó egy ilyne helyzetben keresni másik ovit, mert valóban sehová nem veszik fel ilyenkor, főleg ha még sni-s is egy kisgyerek Ha a mi óvónénijeinkből indulok ki, akkor nem lehet sokat elérni, amíg ők maguk nem látják a problémát. De egy már beszélő, jól kommunikáló gyereknél talán nem életbevágó, hogy most azonnal elkezdik-e használni - de lehet, hog yigen, ez is zsákbamacska

A fiad nagyon édes a sapkamosással És nagyon jó, hogy ért!!!! Azért ez nem annyira gáz szerintem, lényegében tényleg erről volt szó, hogy koszos és mosni kell, szerintem ez igenis nagyon klassz!

A fiam is diagnózis, segítség és asszisztens nélkül járt oviba (sőt, bölcsibe is). Az oviban én is láttam őt megszeppentnek, az első hetekben néha, de hát ott állt 3 évesen, és voltak bent 7 évesek is. Minden gyerek meg lenne szeppenve. Az NTk is kétségbeesnek, ha túlerő elveszi a játékukat.
Viszont lehet, hogy sokkal több dologra rá lesz kényszerítve, hogy maga megoldja, ha nem lesz ott anya. Lehet, hogy lesznek olyan dolgok, amiket nem old meg. De nem ezek lesznek a lényegesek, hanem amivel megbirkózik. És elvileg ezért megy oviba, hogy megbirkózzon dolgokkal.

Ovi: a mi ovink nem integráló, semmit nem tudnak az autizmusról. Én beszoktatási időt arra használtam, hogy folyamatosan mondtam a dolgait a gyereknek. Szerencsére ő úgy kezdte, hogy aznap 3-an voltak gyerekek, úgy töltődött fel mellé a csoport télre.
Amit én tapasztaltam, az ovónők nem szólnak igazán nekem a kis problémák miatt, hogy mit kellene megsegíteni a gyereknél. Nincs is igazán idő napközben erről beszélgetni, én javaslom a fogadóóra kihasználását. Akkor fél órát csak rád figyelnek.
Mikor nagy gondjuk volt, akkor kértek segítséget. Kis gond volt például, hogy a fiam minden nap kacsalábra vette fel a cipőjét, és direkt nem is akarta megfordítani. Mikor a végén napok után szóltak, egy olyan egyszerű megoldással éltem, hogy megszámoztam a cipőjét, és már ment is neki. Ha szóltak volna, hamarabb megoldjuk. De valamiért nem szóltak.
Néha rákérdeztem, hogy van-e valami gondjuk, amire tudok valami megoldást, és akkor mondtak valamit. De kérdezni kellett.

Dreamer a gond az, hogy nincs birtokában a gyerek azoknak a képességeknek, amik lehetővé tennék a megbirkózást. A vizuális eszközök nem azért vannak kitalálva, hogy megkönnyítsék a dolgát a gyereknek, hanem hogy egyáltalán lehetővé tegyék azt, hogy megoldja a problémáit. Attól ugye nem fog egy béna járni, hogy elveszem a kerekesszékét. Labolen példája nagyon jó: ha szóltak volna a problémáról, nem kellett volna kínlódniuk ezzel. Ami a gyereknek se jó. Egy beszámozás és a gond megoldva...
A hangsúly azon van, hogy a gyerek a lehető legjobban közelítse minden téren a korának megfelelő szintet, hogy a frusztrációja minél alacsonyabb, az integrációja minél simább legyen. Minél többet frusztrálódik, annál valószínűbb a tinédzserkori depresszió. (Ami autiknál nagyon-nagyon gyakori, ezért kell az önbizalmát folyton építeni mindnek az én-könyvvel.)

Kimni, ebben már csak azért is igazad van, mert Sephoráék kerületében ez az egy ovi integráló tudtommal.

Igen, tulajdonképpen jó meglátás volt a mosás. Most az imént meg összerakott egy óriási vonatpályát tök magától és önállóan! Azt játssza, hogy mikor a vonat átmegy a sorompók közt, akkor utána felmegy a sorompó és átmennek a sínen az autók. Ezt látva megbocsájtom, hogy egész nap csak pakoltam utána...

Maximálisan egyetértek Szanyával. Szerintem nem is az a legkardinálisabb ,hogy a gyerek problémamentesen ellegyen az oviban. Marcellel sincsen semmi gond, ha nem foglalkoznak vele különösebben, az oviban betartja a szabályokat, nem verekszik, stb. Viszont,ha nem figyelnek rá, akkor nem mer beszállni a többiek játékába, vagy hamar kiszáll, kivonja magát a csoportos tevékenységekből, stb. Ebben pedig igenis kell neki a segítség. Egy auti nem fogja ezeket rendesen megoldani; szerintem ilyet nem lehet általánosan kijelenteni, hogy ha rá van kényszerítve a gyerek, majd talál valami megoldást, mert nem feltétlenül van birtokában ilyen tudásnak. Azt megoldja, hogy háborítatlanul ellavírozzon, de szerintem pont ez az, amit nem kéne hagyni. Folyamatosan lehetővé kellene tenni, hogy kapja az impulzusokat, hogy be legyen vonva szociális helyzetekbe, ahol tudatosítani kell benne a megfelelő szociális szabályokat. Dreamer, szerencsés, hogy a te fiad annyira enyhe, hogy nagyon jól tudott kompenzálni és egy kiegyensúlyozott srác lett belőle, de attól félek, hogy a nagytöbbségnél erre segítség nélkül kevés esély van.

Marcoverde, félreértés ne essék, abszolút egyetértek veled, de az a helyzet, hogy ebben az országban csak egy álom marad, hogy valóban segítsék a rászoruló gyerekeket az óvónők. Természetesen TISZTELET minden kivételnek, pl Szanyáéknál az asszisztensnek, az óvónőknek, de ez olyan ritka, mint a fehér holló. Másnak az a baja, hogy be sem jut az oviba. Az otthon ülésnél pedig jobb az olyan ovi, ahol nem kap külön segítséget a többiekhez csatlakozásban, de mégis velük lehet. Gondolom érthető, mit akarok, hogy a rosszak közül ez a kevésbé rossz. Mivel ovit nem lehet csak úgy váltani - főleg egy 3 évesnél, mert a kiscsoportok vannak fullon állandóan -, így érdemes azt vizsgálni, mit profitál a gyerek abból a helyzetből, ami van.

Sziasztok!
Mi is elkezdtük az ovit, immáron a második évünket! Mimi nagyon ügyes, bár még nem alszik ott, így is elfárad mire érte megyek. De teljesen fel van dobva, újra játszik itthon régi játékokkal, nem csak vegetál mint nyár vége felé.

Marcoverde, Mimivel bent rendesen napirendeznek, van szabad játék is, amikor valóban magának kell feltalálnia magát, de persze ez csak rövid idő. Legtöbbször az asszisztens játszik vele, felkínál neki több lehetőséget, illetve segít neki a közös játékokban való részvételben, vagy egy tépőzáras táblára felrakják több játék képét, ezek általában kirakók, gyöngyfűző és Mimi szép sorban megcsinálja ezeket. Kicsit olyan mint a dobozolás. Marcell persze már nagyobb, és talán asszisztensetek sincs (nálunk is 3 gyerekre van egy), de Nektek is valami ilyesmi kellene, csak Marcinak megfelelő szinten. Szabad játék is, választható is, és konkrét feladatok.

Szanya, a fiad valóban megtáltosodott! Kicsit irigykedem ám

Kimni, részben igazad van. Sajnos az is csoda, ha valakinek sikerül ovit szerezni. Van olyan gyerek (auti, aspi) aki képes egyedül venni az akadályokat, de ismerek olyat is, akit ki kellett venni az oviból, mert segítség híján az ovi rosszabb volt mint egy sima gyerekmegőrző, és inkább ártott a gyereknek. Szóval gyereke válogatja.

Az, hogy az óvónő nem fogadja és üdvözli a gyereket és az édesanyját az első napon az nem jó előjel a későbbiekre nézve. Nálunk ezt úgy oldották meg, hogy minden héten csak két gyereket szoktattak be a szülők az oviba, így az óvónénik mindenkire intenzíven tudtak figyelni már az első héten. És persze jó sokat beszélgettek az anyukával. Ez NT és auti gyerekre is igaz, autira különös tekintettel. Persze én könnyen beszélek, csúcs ovikba járnak a gyerekeim

Kimni!
Én is abban bízom, hogy Levi is hasonlóképp meg fogja szeretni az ovit, mint ahogyan nálatok is történt. És a lelkivilágában nem lesznek olyan zavaró tényezők, amik gátolják, feszélyezik, stresszelik.
Én voltaképpen amiatt aggódok, hogy annyira védtelen bizonyos szituációkban, egyszerűen nem tudja lereagálni a helyzetet, nem tud segítséget kérni stb… És emiatt kialakul benne egyfajta stressz, ami majd nekünk csapódik le pl. az éjszakai felébredések, kényszeres pótcselekvések és rituálék formájában.
Most hogy el volt törve a lába, kb. 3 gipszes nap után elkezdett mindaz romba dőlni, amit nagy erőfeszítések árán elértünk nála fél év alatt. A nagyjából kiegyensúlyozott gyermekem szétcsúszott.
Pl. mániákusan sorba rendez mindent, kiborulások, éjszakai felébredések vannak stb…

Ovi ügyben tudom, hogy nincs sok választási lehetőségem, ezért el kell fogadnom, azt ami van.
Egy auti integráló oviról azért azt gondolnám, hogy lehetőségem nyílik arra a beszoktatás során, hogy elmondhassam a gyerkőc specifikációit, hogy megértsék mit miért csinál és megbeszéljünk pár dolgot, amit nem árt ha tudnak.
Amióta tudjuk a diagnózist, azóta megtanultunk az ő fejével gondolkodni és az ő szemével látni a világot – bár néha nem egyszerű – de ez az alapja az egésznek, hogy élhetővé váljon az életünk és ne golyózzunk be.

Ha az óvónénik általam megismernék a gyermek „furcsaságait” és világát, akkor az ő dolguk is könnyebb lenne.
Amit Labolen is írt, ha szóltak volna az elején az óvónénik a cipő ügyről, akkor már rég meg lett volna oldva ez a probléma. És itt jön be a képbe a szülői találékonyság és az, hogy mi szülők, ismerjük a megoldásokat és eszközöket, amiket be lehet vetni egy ilyen helyzetben (fixáció!!!) és ehhez meg elengedhetetlen, hogy a szülő, pedagógus ki tudjon igazodni az auti világban.


Szanya! Nagyon jól leírtad, ami a fejemben megfogalmazódott („az autiknak már az elején be kell szabályozni az ovis létét, mert ha beszabályozza magának, akkor utána nehéz megváltoztatni a szabályt”) ez a lényege az egésznek.

Amennyire ismerem a fiamat, ő nem fog tudni egy csomó mindent maga megoldani, mint ahogyan Dreamer írja. Őt nem fogja az ovi életre nevelni, félek hogyha nem jól alakulnak a dolgok – pont az ellenkezője fog történni.

Ha egy auti ott van a csoportban, és nem játszik a többiekkel, az sem egy pocsékba ment nap. Attól még ő látja, hallja, tapasztalja azt, ami történik közötte. Sőt, lehet, hogy jobban jár, ha nem vonják be azonnal a játékba. Akkor túl sok mindenre kell figyelnie, mert saját magát is kell irányítania, nem csak a társak cselekedeteit megérteni a játékkal kapcsolatban.
HA ő félrevonulhat, és úgy tapasztalja a többiek játékát, az neki egy sokkal biztosabb, és könnyen lehet, hogy eredményesebb tanulási szituáció. És attól, hogy őrajta az látszik, hogy ő nem figyel oda, hanem csak egy autót tologat, még könnyen lehet, hogy mindent tud, és szemmel tart.
A fiamról több vele foglalkozó felnőtt is azt nyilatkozta, hogy, amikor azt hitték, hogy a gyerek nem figyel az ő magyarázatukra, vagy a körötte zajló eseményekre, és emiatt rá akartak pirítani, vagy visszacsalogatni őt, akkor meg kellett tapasztalniuk, hogy a fiam mindennel tisztában volt, tudta, látta, hallotta. Ez persze nem jelenti azt, hogy rögtön hibátlanul alkalmazza is, de az info bement, a feldolgozás esetlegesen több időt vesz igénybe.
Az auti gyerek szeret túlbiztosítani. Ő akkor szeret beállni egy játékba, ha már tényleg mindent tud róla, és biztos lehet benne, hogy sikeres lesz a szituációban. Persze, ha egy felnőtt megtámogatja, akkor hamarabb is nekikezd, ez kétségtelen.
Egy bonyolult, többszereplős játék megfigyelése és elemzése egy autinak hosszú munka, hetekig is eltarthat. És aki nem beszél elég jól, annak szóban sem lehet nagyon segíteni, ugye.

Szanya fia is most egyszer csak összerakta azt a pályát. Erre az a gyerek már lehet, hogy egy éve, vagy még régebb óta készül. De ezt a felkészülést csak az teszi lehetővé, hogyha vannak ezzel kapcsolatos tapasztalatai, volt mit megfigyelni. Amikor egy-egy ilyen cselekvéssor meglepetésszerűen éri a szülőt, az azt jelenti, hogy csak az ehhez szükséges érési folyamat végét sikerült elcsípni, és közben a gyerekben valami odabenn észrevétlenül munkált. Én úgy sejtem ilyen nekilendülésekre a 4-8 éves korban szinte bármikor lehet számítani, bármikor bekövetkezhet. Utána már a kommunikáció stabilizálódásával elérkezik az az állapot, amikor a gyerek az éppen őt foglalkoztató problémáról tud kérdezni, és így nem fog a szülő számára láthatatlanul tanulni. Mert néha biza ez a helyzet, hogy annyira nincs visszajelzés, hogy az ember azt hiszi, semmi nem jutott be. Aztán egy frászt. A gyerek tanul, csak nem látszik rajta.

Négy éves korig a fiam is egy antiszoc, depressziós, rosszul alvó, másokkal együttműködni nem tudó kis energiagombóc volt, egyetlen pozitívuma a kíváncsisága volt (bár csak eléggé korlátozott témákban), de ezt megpróbáltuk maximális mértékben kihasználni. És biza néha bekerült a mély vízbe, mert nem nagyon tudtunk vele mást csinálni, és nem volt diagnózisunk sem. De néha elgondolkodom azon, hogy ha lett volna diagnózisunk mondjuk 3 évesen, és emiatt nem mehetett volna oviba, akkor most hol tartanánk, és nagyon az az érzésem, hogy sokkal hátrébb.