Szerepjáték ügyben csatlakozom! Mindig kiveszi a sofőrt a buszból...
Aranyosak vagytok, hogy írjátok, ti sem mennétek vízbe

Higgyétek el, ti baromi jól éreznétek magatokat ebben a házban. Szuper a kertünk, iszonyú jó a környék, ahová kijárhatnak azért (pl most már szomszédolni), ismerünk mindenkit körülöttünk, van itt csomó játékunk, és elsősorban egy 3 méteres medencénk, ha kell, árnyékolva. Minden busz, autó itt van, a biciklit bármikor használhatja kerten belül és szoktunk vele menni mindenfelé (nagyon szereti a bringát). Amikor rossz az idő, hazamegyünk. Soha nincsenek a házban, itt csak alszunk. Van kis sátruk, oda be lehet bújni, nem tudom, mi kéne még egy fullos kerthez? Minden gyerek imád itt lenni. De nem, ez nem az Otthon.
Labolen, a fiam a vizet utálja, meg most mindent, ami nem otthon vagy Lőrincen (a Papánál) van. Itt a tuti medencénk, mindenki erre pályázik a környék gyerekei közül, de neeem, az vizes. A strandra ugyan lejön, de mondd meg, ha nem jön be a vízbe, mit csinálok ott egyedül a két gyerekkel a negyven fokban tök szárazon úgy, hogy a kicsi meg én majd' megőrülünk, hogy vízbe akarunk menni? A játszótér csak ideig óráig OK egy strandon, de sok a gyerek, tömeg van, a fiam elszökik, elrohan, a másik meg a másik irányba, azért ezt egyedül borzasztó munka végigcsinálni és csak 1-2 órára köti le, max pár napig ez is. Szerintem mindent megpróbáltam. És akkor a hülye árusok. A fiam egyszerűen megőrül, hogy mindent megfogjon, kezébe vegyen és tényleg nem érti meg, hogy nem veszem meg. Pedig nem veszem meg. És akkor rázendít a kicsi is, hát komolyan mondom, tiszta karikatúra vagyunk ilyenkor.
Napirend biztosan segítene. De én a teljesítőképességem határát asszem túlléptem. Most egy másik autit menedzselek, a férjemet és nem bírok többet. Én nem tudok most napirendezni, rajzolni, kb semmit. Megfőzöm a kaját, elmegyek velük a játszóra, 5 percenként rendet rakok köztük, ellátom a ház körüli teendőket, vásárolni megyünk, megnézünk mindig valamit (most Dinó kiállításon voltunk, na ezeket élvezi azért, csak fogy a pénzem), de napi jó sok órám elmegy azzal, hogy a férjemet irányítom innen. Ugyanis a barátnőm kiakadt tőle teljesen, meg kellett mondani nekik, hogy ASes, minden nap jöttek az emailek, hogy miért ilyen fura, miért csinálja ezt és ezt, de a legjobb, hogy nem ment be egyik nap dolgozni az első héten, mert a zaj zavarta őt (!!!). És akkor ezeket nekem kell innen helyretennem. A szomszédunk aranyos volt, ma jött elköszönni, hazament, és a vállamra tette a kezét és azt mondta: "hát nem az az egyhelybenülős fajta egyik gyerek sem, kitartást". Labolen, amúgy a szomszédnál a bozótvágóval vagdostak. De ez is csak 1-1 napig OK, igazán azért szeret szomszédolni, mert ott nem szólnak rá mindenért, mert ugye csak nekem mondják, hogy nagyon fura, hogy nem jön ki innen-onnan és hát hiába mondjuk el neki, mit nem szabad, mintha nem hallaná. De őt nem izélgetik. Én meg nyilván igen, ha pl kint hagyja az utcán a biciklit, akkor tőlem ezért kap, a szomszéd csak finoman szól neki, hogy ajajj, hát nem lehet az út közepén biciklit hagyni és ennyi. De ez is csak ideig óráig megy ám. Egy NT egy ilyen közegben megnyílik és boldog lesz, ő meg bezárul és frusztrált lesz.
Persze, sokat lendítene a napirend meg a rajzok, de biztos nagyon gyenge vagyok, nekem már nincs több energiám erre. A férjem most elég nagy feladat nekem. Elhatároztam, hogy a férjemet csak addig fogom irányítani, amíg lakást nem talál (a barátnőmék megmondták, hogy nem bírják vele szept végéig, így szept 10-én ki kell költöznie), onnantól leveszem róla a kezem és csak a gyerekek és én leszünk a világ.
Amúgy, ha most pesten lennénk, én már az ideggyogyóban ülnék szerintem, itt a természetben azért sokkal könnyebb a stresszt is kezelni, bár nyugodt nem vagyok éppen, de egy ilyet abban a kis panelben nem tudtam volna ép ésszel végigcsinálni. Nekem ez a kert és a madárcsicsergés az egyetlen örömöm most.