Sziasztok!
Azért regisztráltam ide, mert a segítségeteket szeretném kérni, találkozott-e már valaki olyannal, hogy családon belül AUTIZMUS TAGADÁS?
Lehet, hogy vaklárma, de nagyon szeretném, ha valaki tudna segíteni ebben, esetleg ötleteket, tippeket adni, hogyan lehet ezt elfogadtatni az érintettekkel!
A helyzet a következő:
Sógornőm elsőszülött gyereke - és egyúttal első unoka a családban - egy kisfiú. A párommal már 1 éves kora körül furcsálltunk dolgokat, éreztük, hogy nem olyan, mint a többi gyerek, aztán ez másfél éves korára egyre nyilvánvalóbbá vált számunkra, ekkor kezdtünk el keresgetni a témában.
Amik miatt auti-gyanúsnak érezzük:
- Nagyon csendes pici volt, nem nagyon reagált a környezetére, hangját alig lehetett hallani
- Nem volt szemkontaktus - olyan, mintha "átnézett" volna rajtunk -, nem próbálta meg fürkészni vagy leutánozni az arcokat, grimaszokat
- Fekvésből felhúzásnál hátrahanyatlott a fejecskéje, egyáltalán nem tartotta
- Kifejezetten lassú mozgásfejlődés, (későn tolta ki magát, vagy ült fel, stb.) majdnem 1 éves volt, mire egyáltalán fel tudta húzni magát a rácsos kiságyban
- A járás nagyon nehézkesen ment, a kezét egyáltalán nem engedte megfogni senkinek (ezt a mai napig nem tűri)
- Mellette pedig voltak fura gesztusai pl. folyton a fülét nyomorgatta, csavargatta (csoportképen is fogja a fülét, szülők persze a fotóst hibáztatták) ha izgalomba jött, akkor a kezeivel csapkodott, repkedett
- Sokszor ordított, üvöltött, nehezen bírtak vele pl. öltöztetésnél, evésnél, hajvágás, fürdés, egyéb általános tevékenységeknél
- Szerepjáték teljesen hiányzott, nem engedte, hogy beszálljunk a játékba - csak, ha azzal nem zavartunk közvetlenül a "köreit", pl. gyurmázásnál ellökte a kezünket, de ha rajzolunk neki, azt szívesen fogadja.
- Sokáig egyáltalán nem beszélt, szavakat sem mondott, még az egyszerűbbeket sem mint pl. az, ott, mama, baba, stb. vagy nem tudta kifejezni, ha kért volna valamit
- Amikor elkezdett beszélni, az pedig folyamatosan csak ismételgetésekből állt (ennél a pontnál találkoztam az "echolália" kifejezéssel) Hiányzott az oda-vissza kommunikáció, de szó szerint elismételte, amit maga körül hallott, a meséket, reklámokat kívülről fújta.
- Ritkán hallgat a nevére, ha valamibe belefeledkezik pl. mesenézés, akkor egyáltalán nem lehet kizökkenteni vagy egyszerűen nem reagál, ha szólunk hozzá (Egyik ilyen ijesztő eset volt, amikor este feküdtünk az ágyunkban, tévéztünk és egyszer csak benyitott a szobánkba, bejött, megállt a tv előtt, hiába szólítgattuk mindketten többször, többféle módon kérdeztük, hogy mit szeretne, miért jött, kér-e valamit, stb., ránk sem nézett, csak állt pár percig, majd kiment)
- Magában motyog és beszél, ismételgeti a nap folyamán hallott dolgokat és ha beszélgetünk is vele, sokszor csodálkozunk, azon amit mond, mert látszólag nem odaillő dolgokról beszél, ami az ő mércéjével valahogy kapcsolódik a témához
- Puszit egyáltalán nem ad, nem köszön, nem üdvözöl, nem érti a "köszönöm" jelentését és bocsánatot sem kér. Amit mondanak neki, hogy mondja, mert "ezt kell ilyenkor mondani", akkor azt mondja, de olyan, mintha nem értené az értelmét, a miértjét.
- Nehéz vele az átlagos, gyermeki kommunikáció, pl. "mit művel" vagy "mi folyik itt" kifejezéseket szó szerint veszi vagy pl. bizonyos dolgokra folyamatosan rákérdez, hogy az micsoda, mire való és hiába válaszolunk, addig ismételgeti a kérdést, amíg vissza nem kérdezzük ugyanazt, hogy ő válaszolhasson rá. (erre a szülők hívták fel a figyelmünket, hogy így kell, és ezt az egyik vicces szokásának fogják fel)
- Szörnyen érzékeny a zajokra (hajszárító, porszívózás, az oviban felújították az egyik termet, egy hétig bömbölt és sírt, hazaküldték) de a szagok is zavarják
- Csakis hideg vízben hajlandó kezet mosni a langyostól már vísít
- Az alvással is gondok vannak, nehezen alszik el, az ágyban is keresi a "hűvöset"
- Berögzött szokások pl. a szobából a fürdőbe mindig ugyanazon a meghatározott útvonalon kellett menni, ha mondjuk a fotel arrébb volt húzva és ki kellett kerülni, akkor arra sírással, ellenállással reagált
- A változások még mindig érzékenyen érintik (pl. csak ugyanazon a széken hajlandó enni vagy pl. csak csizmában)
- A húst kicsi kora óta nem akarja megenni, de ha nem tud róla és nem veszi észre, akkor igen. Úgy kell titkolni és belecsempészni az ételébe (pl. darált vagy passzírozott formában) és levest, főzeléket csak és kizárólag levesgyönggyel hajlandó, semmilyen más betéttel nem.
- Olyan mintha nem értené a vidámságot és fájdalmat. Csak akkor nevet, hogy ha mások is nevetnek vagy, ha csikizik. Kishúgát többször fellöki, de nem direkt, és nem érzi a következményeket. Pl. az egyik ilyen esetnél mondtuk a nagymaminak, hogy mi történt, erre ő odaállt elé és szó szerint elismételte, amit mi mondtunk, de olyan hangsúllyal, mintha azt újságolná, hogy új vonatot kapott. Egy pillanatra nem sajnálta meg, vagy próbálta volna vígasztalni a keservesen síró hugicáját.
- Még nem teljesen szobatiszta, de sikerült elérni, hogy ráüljön a WC-re, viszont csak úgy végzi a dolgát, ha bent van a bili is
- A memóriája nagyon jó, néha ijesztő milyen felnőttes kifejezéseket használ egy-egy helyzetben (mert hallotta), és szófogadó gyerek, megteszi, amire kérik pl. "hozd ide, add oda neki, fedd fel" stb.
2,5-3 éves kora körül kezdtek jobban előjönni a problémák, amikor csoportba került, az első héten csak állt és teli torokból üvöltött, a társaival nem jött ki, az óvónők is nehezen tudtak kommunikálni vele, látszólag nem értette, amit mondtak neki és nem tudta magát kifejezni, azt sem jelezte, ha pisilnie kell, nem volt szobatiszta, nehezen tűrte az ottani zajokat, többször hazaküldték egy-egy hétre. A védőnő nem (!), hanem az egyik gondozó hozta szóba, hogy talán ki kellene vizsgáltatni.
Lehet, hogy gonoszul hangzik, de még örültünk is, amikor panaszolták a fejleményeket, hogy NA VÉGRE, elindult valami! És nem nekünk kellett szóba hozni, hanem maguktól - egy kis rásegítéssel - rájöttek.
De, amint a szülők komolyabban vehették volna ezt az egészet, az egyik TSMT- oktató ismerősük "megnyugtatta" őket, hogy nem kell rögtön diagnózisért kiáltani, mert akkor "megbélyegzik" a gyereket és "bekerül az aktájába", elég ha TSMT-znek, az majd segít.
Emellett pedig a nagymama is igyekezett lebeszélni a lányát, - aki elsőgyerekes szülőként nagyon hallgat rá -, hogy "hátha csak kicsit gyengébb felfogású" teljesen elutasítva az autizmus lehetőségét, aminek még az említésétől is elzárkóznak. Nem hozzuk szóba, mert a feltételezésből sértődés lenne, mintha valami rossz csúnya dolgot mondanánk a gyerekre

Ezért is vagyunk elkeseredve, mert igaz, hogy nem a mi csemeténk, de mégiscsak a párom unokaöccse, és tudjuk, mennyire fontos a korai fejlesztés, ami a gyermek érdeke!
Rengeteget van a nagyszülőkkel, és ez látványos javulásokat hozott, valamint TSMT-hintáztatják napi 10-15 percet, - nyilván segített ez is - bár a több, mint 30 évig pedagógusként dolgozó nagymama is érzi, hogy valami nem stimmel. Többször megemlíti, hogy vannak fura dolgai, meg "nem tudja, hogy lehetne erről meg erről leszoktatni", meg "mikor növi már ki" és hasonlók. A szülők pedig elkönyvelték nehezen kezelhetőnek, illetve úgy állnak hozzá, hogy "már értik a nyelvezetét" és ilyenkor ezt meg ezt kell neki mondani, vagy a számunkra rémisztően fura dolgain csak mosolyognak, sőt viccesnek, aranyosnak találják. Szóval nem foglalkoznak ezzel a lehetőséggel.
Mi pedig nem merjük felhozni a témát, mert csak ellentétet szülne.
A gyerkőc most lesz 4 éves, de még mindig - sőt, egyre biztosabban - úgy érezzük, hogy foglalkozni kellene a témával. Sokat javult, sok dolgot elhagyott, cserébe jöttek újak, de alapjaiban nem változott meg és továbbra sem olyan, mint egy átlagos 4 éves kisgyerek.
Kérlek segítsetek, mit lehente ilyen helyzetben tenni, illetve egyáltalán van-e létjogosultsága ennek az egésznek vagy csak "bebeszéljük" és igaza van a szülőknek-nagyszülőnek, hogy hagyjuk már ezt az auti-dolgot?!
Köszönöm szépen előre is!