Edina, pontosan ezen a gondolatmenetem mentem át én is. Szörnyen kétségbe vagyok esve, ugyanis a fiam végre valahára nagyon jól érzi magát az oviban, most kezdett el szárnyalni, elkezdett végre barátkozni, mert jól ismeri a többieket, ide jár az egyetlen barátja, akit nagyon szeret, akivel végre már ovin kívül is szoktunk találkozni, megszokta a csoportszobát, a közeget, a reggeli utat, a szabályokat... és a kicsi? 3. hónapja jár ide, 3 hete nem sír reggel és elkezdte mesélni, hogy kivel játszik, tudja a neveket a csoportban és szereti végre az óvónéniket (mert ugye csak együtt venném ki őket innen). A legnehezebb időszakon túl vannak a gyerekek. És hova menjünk? Nem tudok magánovit fizetni, itt mindenhol 20-30 fős várólisták vannak, képtelenség bejutni évközben akárhová is. Padlón vagyok.
Még egyszer megpróbálom az óvónővel való értelmes beszélgetést. Kérek fogadóórát, eljön a férjem is, megpróbálom szépen elmagyarázni neki, hogyha segíteni szeretne nekünk, akkor ne akarja, hogy szakértőibe vigyem. Van egy adu ászunk, de ha azt bedobom, úgyis a fiam inná meg az óvónő haragjának a levét (amikor kiment a fiam az oviból, azt nem jelentettük még sehol, de ha bejelentem az önkormánynál, súlyos vizsgálat lesz és valaki repülni fog - és pont ez az óvónő, mert ő volt a fiammal akkor, amikor történt, aki amúgy többször megköszönte, hogy nem mentünk az önkormányba az eset után, ugyanis a gyerek papírjára ráírtam és külön szóltam, hogy kijárkálós típus, figyelni kell rá, majd 1 héttel az ovi kezdés után, 3 évesen az utcáról hozta vissza egy idegen, pedig szóltam külön).