Mint félig matematikus, nekem nagyon sokat számít a statisztika, az orvoslásban szinte minden ez alapján történik, a nyugati orvoslás alapja a statisztika. Persze, tudni kell kiértékelni. Például nagyon fontos, hogy ha a statisztika szerint 10ből 7.5 auti súlyos eset, akkor ez ugye nem jelenti azt, hogy az én frissen diagnosztizált gyerekem is biztosan súlyos eset. Vagy, hogy a házasságok 80%-a válással végződik, ahol súlyosan fogyatékos gyereket nevelnek. Ettől még Én nem biztos, hoyg el fogok válni, ha súlyosan fogyatékos lenne a gyerekem. Ugyanakkor arra nagyon jók ezek a statisztikák, hogy tisztában legyenek a szülők a fejlesztés fontosságával, mert látszik a statisztikából, hogy hova lehet nagyon könnyen jutni. És persze ehhez a statisztikához az is fontos info, hogy az autisták jelentős része, mégha diagnosztizálva is van, nem kapja meg a megfelelő segítséget (PECS, napirend stb stb) a mindennapokban, tehát nem véletlenül ilyen ez a statisztika. Ezért sarkalhatja ez az adat a frissen diagnosztizált szülőket arra, hogy mindent meg kell tenni, fejleszteni kell, ahol csak lehet. Ha azt mondanánk a legtöbb frissen diangosztizált gyerek szüleinek, hogy milyen jól együtt lehet ezzel élni, nem is válnak olyan gyakran a szülők, akkor - főleg a magyar ember - hajlamosak arra az emberek, hogy mivel úgysem elég súlyos a baj, inkább ne foglalkoznak vele - eleget. De, aki egy ilyen statisztikát meghall, annak tudnia kell másról is, pl arról a statisztikáról, amit az intenzíven fejlesztett autikról készítettek (biztos van ilyen, de legalábbis a terapeuták a saját tapasztalatukat el tudják mondani a szülőknek, nem kell hivatalos statisztika ehhez), mert így azt is megtudhatják a szülők, hogy ha mindent megtesznek, valószínűleg (!) nem vár rájuk olyan súlyos élet, mint ami a filmben pl.
Edina, szerintem neked anno ez hiányzott, hogy láttad az egyik oldalt, milyen lehet a legrosszabb, de azt nem mutatta meg senki akkor, hogy milyen lehet, ha foglalkozol a gyerekeddel. Így teljes a kép.