Sziasztok!
Kicsit eltűntem, mert a munkahelyemen túlórázni kellett és elég későn értem haza, de azért olvasgattalak titeket.
No meg volt egy 2-3 hetes kissé depressziós időszakom.
Különösebb okom nem volt rá, de néha (évente kétszer-háromszor) rám tör és ilyenkor nagyon sötéten tudom látni a dolgokat. Most az zökkentett ki belőle, hogy végre találkoztam az egyik kisfiú anyukájával, akivel a fiam gyógypedhez jár. A kisfiú 5 éves nem jár oviba, egy-két szót mond. Beszélgettünk egy picit, és szegény elsírta magát, hogy úgy szeretné, ha már ott tartanának ahol mi, és annyira örül, hogy a kisfiának végre van barátja, aki történetesen az én fiam. Na és itt volt az pont, ahol elszégyeltem magam. Itt depizek hetek óta, amikor az én Marcim már szinte folyékonyan beszél, ha hibásan is.Rendesen jár oviba, én 8 órában tudok dolgozni.Rendszeresen járunk táncházba,ahol a tánctanár se vette észre, hogy a gyerkőc más mint a többiek. Tud rollerezni, kétkerekű biciklizni, és bárhova el lehet vele menni akár tömegközlekedéssel is. Tudom, hogy csúnya dolog, de ennek az anyukának könnyei, ébresztettek rá, hogy mi nem is vagyunk annyira nehéz helyzetbe....