Sephora, nálam ez úgy zajlott, hgy egy ideig azt hittem, elfogadtam, de ahogy nő a fiam és látom, hogy ahol két akkora nt gyerek van, mint nálunk, ott mennyire más, mennyivel több energiája van anyukának pl dolgozni meg bármit csinálni. 3maci ez a különbség, hogy egy nt gyerekkel megírod a leckét, foglalkozol vele, de egy auti gyerekkel ez sem csak így fog menni, ehhez is vagy 3x annyi energia és odafigyelés kell a részedről, mégha időben nem is feltétlenül sokkal több. Na meg az is más kérdés, hogy kinek jó ez a felállás így az idők végezetéig és kinek nem, ki az, akinek ez így amúgy is megfelelne és ki az, akinek nagyon nem, de mégis bele vagy kényszerítve. Nyilván ezért reagálunk másképp erre.
Tegnap épp azon kaptam magam, hogy azon járt az agyam, hogy még mindig le vagyunk akadva a közlekedésnél a majdnem 7 éves fiammal, őt utánozza természetesen az 5 éves öccse, így gyűlölöm a közlekedést és rettegek, mert kb 3 éves szinten állunk ebben. Nem néz körül, nem érdekli, kirohan - nem mindig, csak ha éppen valami elvonja a figyelmét. És akkor leülök megmagyarázni, miért kell körülnézni és NULLA, nem jut el a szavaimból semmi a gyerekekhez, mert az egyik képtelen felfogni, a másik meg látja, hogy a nagy sem figyel és sosem tudja visszamondani, amit mondok, ő meg utánozza és közli, hogy nem tudom, mit modntál anya. És baromira frusztrál, hogy nem jutunk túl ezen a tipegő korszakon, tényleg elegem van, hogy egy ilyen egyszerű dolgot nem tudok megmagyarázni nekik (csak, ha itthon rajzolok és órákat töltünk el ezzel). Persze, remélem, hogy a kicsi ebből ki fog nőni, de tökéletesen tsztában vagyok vele, hogy a nagy nem. Ez az örökös félremenő kommunikáció egyszer tuti diliházba fog juttatni. Mondok valamit és nem úgy érti, nem érti, nem csinálja, akkor sem, ha érti, mert szimplán felülbírál. Champ, nálunk is így van ám, N. gondol egyet és közli, hogy akkor ő most ezt és ezt csinál. 2 napja közölte, hgy le akar menni egyedül a játszótérre, mert az öcsi beteg, akkor ő egyedül lemegy. És olyan stzinten felháborodott, hogy nem lehet, hogy azt hittem, kap egy pofont. Nagyon dühös voltam, hogy mi ilyeneken veszekszünk a nap nagy részében, hogy a semmiből kitalál valamit, amit nem lehet és ezért haragszik rám és földhöz veri magát.