Sziasztok,
Kimni, nekem is tetszett alapvetően a pajk és egyéb ilyen dolog, csak a hátterében ami van, az nem, persze. Tudom, hogy auti specifikus fejlesztés kell, csak a logopédus is felvetődött mint lehetőség, P. Csilla is (többek között) hozzá irányított minket. Itt helyben is van egy nő, írtam is már korábban, aki logopédus és gyógypedagógus, ráadásul egy darabig vezette a helyi autista tagozatot az EGYMI suliban. Olvastam vele egy kisebb interjút korábbról, ott azt nyilatkozta, használnak vizuális segítségeket. Bízom benne, hogy segíteni tud, van magánrendelése is. Előbb Ados teszt, pszichológus Pesten, ez két héten belül lemegy, meg közben a szakértői itt helyben, aztán meglátom, mit kapunk ingyen, és annak függvényében lépek a fizetősök felé. Hogy kelleni fog, az nagyon valószínű. A TSMT marad, már csak az a kérdés, hogy menjünk-e csoportosra vagy folytassuk az egyénit, ezt még megbeszélem a terapeutával. Korábban szóba került, hogy ősztől csoportos keretek közt mehetnénk már. Akihez járunk, vezet HRG-t is, szerintetek érdemes lenne azt is megpróbálni, vagy együtt TSMT-vel?
Miben más a kettő a közegétől eltekintve ugye, mert ezzel eddig nem is nagyon foglalkoztunk, valahogy a TSMT jött be mint elsődleges lehetőség.
A Koraiba jártunk Ayres-re kiscsoportba, nem tudom, idén mehetünk-e.
Kaptunk ottani mondókasort, mindig egy-egy testrész volt soron, szomatopedagógus és logopédus tartotta, az énkép, testkép megerősítése hangsúlyos volt. Tegnap elővettük itthon, és hármasban, az apjával megcsináltuk. Ez ugye sokkal kötetlenebb és játékosabb aTSMT feladatsornál. A Koraiban persze volt közbeszúrva akadálypálya és a szerek, de a többit lezavartuk itthon, és nagyon tetszett a kisfiamnak. Ez egyébként TSMT szünnap volt, heti 5 a mostani penzum, de a gyereknek szinte hiányzik, ha nem csináljuk, így gondoltam, megér egy misét, hát bevált.