Nem értem, hogy mi alapján sorolják az autizmust (Aspergert) értelmi fogyatékossághoz és mi alapján nem sorolják testi fogyatékossághoz az állandó gyógyszerezésre szoruló szívbetegséget? Vagy mindkettőt el kellene fogadni vagy egyiket sem. De, hogy egyik helyen az egyiket, a másik helyen csak a másikat, na ez azért nem túl korrekt. És a nyilvános kérdések, hát komolyan. Ez viszont tutira jogsértő, x ember előtt hangosan megtudakolni, mi a baja a gyerekemnek. Egyébként csak az bosszant, hogy 3 hete meg még minden gond nélkül megkaptuk a kicsire is a kedvezményt.
Marcoverde, drukkolok nektek ehhez a most talált ovihoz!!
A kisebbikem volt empatikus a róka után, az NT. Az érintettem sehogyansem reagált kb... nekem is ez a bajom vele, úgy tűnik, mintha nem is érdekelnék ezek a dolgok. De nem igaz, időnként kibukik valami belőle, pl álmodik rosszat arról, amiről azt hittük, fel sem vette. Azt gondolom (férjemből is kiindulva), hogy nagyon is ott vannak az érzelmek, csak baromira nem értik őket, nem csak kifejezni nem tudják, de nem is értik, hogy miért éreznek furcsát bizonyos helyzetekben. Ezért elnyomják azt is, hiszen nem tudnak velük mit kezdeni. Ha nagyon feszegeti az ember, akkor rá lehet bukkanni a mélyére, de ahhoz jó sok idő és hatalmas koncentráció kell. Ezek ritkán vannak a birtokomban

Amúgy azt játszották a gyerekeim fél órája, hogy a játékautó elüti a rókát. Vidáman. Nem tudom, melyik találta ki... szóltam nekik, hogy legalább ne vidáman játsszák. Miért ne? Magyaráztam. Erre az érintett fiam kitalálta, hogy akkor azt játsszák, hogy átengedi az autó a rókát. Szóval, valamit biztosan felfogott...
A férjem egészen viccesen tud reagálni az ilyen szörnyűségekre. Azt megtanulta, hogy amit ilyen esetek kapcsán érez, az rossz és ez valószínűleg sajnálat és megrendülés (ez már egész klassz, hogy ez megy neki). De nem tud valahogy különbséget tenni a súlyozásban. Tavaly meghalt a nagynéném férje, 80 éves volt, egyik nap felkelt, aztán visszadőlt és meghalt. A férjem 2x találkozott vele, nem is tudott róla szinte semmit. Napokig gyászolta, mikor megtudta, hogy meghalt, akkor órákig nem kapott szikrát, csak ült magába mélyedve, ez szörnyű, ez szörnyű. Aztán sokat beszélt erről a gyerekeknek, mély fájdalommal, majd a munkahelyén temetési (vagy milyen) szabit kért a temetésre, mert oda neki el KELL mennie. Nem kapott ugye, hiszen nem éppen egyenesági rokon. Nem baj, táppénzre ment arra a napra... elment. Aztán pár hónap múlva anyukájában fedeztek fel valamit, ami nem illett oda. 1 hónapig nem tudtuk, milyen kimenete lesz,de rossz prognózist mondtak a dokik, én már kész idegroncs voltam, nagyon aggódtam miatta. A férjem meg semmi. Fel sem hívta, nem kérdezett róla. Tudomásul vette azt ennyi, ment minden tovább. Egyszer mondtam neki, látom, nagyon feszült, tudom, hogy az anyukája miatt és mondtam volna tovább, de leállított. Ugyan már, a munkahelyén van valami, ami miatt nagyon feszült, eszébe sem jutott az anyukája. Szerencsére a műtét után kiderült, hogy nincs nagy gond és minden OK most, de ezt mi több, mint 1 hónapig pont fordítva tudtuk (az orvosok is azt hitték, hogy gáz van).