Sziasztok!
Nem teljesen témába vágó kérdéssel jövök, nyugodtan irányítsatok máshová, de mivel talán ez a legpörgősebb topik, így abban reménykedem, hogy itt kaphatok választ.

A gyerkőcömnél már 1,5-2 éves kora körül kezdtünk apukájával gyanakodni, hogy bizony lehet itt valami, most 3,5 éves, a gyanú meg mostmár totálisan erős, hogy auti/aspi van a háttérben. A legnagyobb gondom, hogy Szabolcs megyében élünk, így nem igazán tudom merre is induljunk el, ahol tényleg szakszerű, alapos, megbízható vizsgáltatot kaphatunk, illetve azt követően, ha szükséges fejlesztést. Nyilván nem gond, ha akár Bp-re kell menni, csak épp nem a legkönnyebben kivitelezhető, főleg ha gond van...
És lenne 1-2 gyakorlati, tapaszatalati kérdésem is... Egyik legújabb szokásunk, hogy "bekattannak" dolgok, általában ételhez kapcsolódóan, és azoktól nem tágít... Pl a tegnapi, hogy megbeszéltük előre mi lesz az ebéd, le is okézta, majd mikor leültünk, bekattant neki, hogy bableves... És csak mondta, mondta, hogy de ő bablevest szeretne, és most azonnal, vacsira már nem jó... Ez masszív 30 perces sírást eredményezett, és félpercenként hol sikítva, hol motyogva skandálta, hogy bableves... És nyilván ha nem főzök bablevest, akkor nem eszik.... képes lenne éhen is halni...

-.-" Na ilyen cukker bekattanások jönnek-mennek napi szinten akár többször is... Persze, minden gyerkőc más, és másképp kezelhető egy ilyen szituáció, de van valaki, aki hasonlóval küzd, és tudna szolgálni 1-2 jó tanáccsal? Mert a napi 600 kis apróság mellett mostanában ez az, amit úgy érzem a legkevésbé tudok már türelemmel és mosolyogva végigcsinálni...

Lehet-e ezt hosszú távon ráhagyni, és kénye-kedve szerint ugrani bármilyen kajával, vagy valahogy le lehet ezt állítani? Mert ilyenkor csak az jár a fejemben, hogy ő erről nem tehet, és nem tudja kezelni, nekem kellene, de nem tudom, hogyan...
A másik kérdésem.. Ovizunk, nincs is vele nagy probléma, a társas kapcsolatai alapján még nem is lenne túl gyanús a gyerek, mert barátkozik... Igaz kicsit ráerőlteti magát 1-2 kedvenc kispajtásra. Ami viszont zavaró, és félek, hogy még sok gondot fog okozni neki, az az, ahogy velük beszél, mikor elmond vmit, vagy megkéri őket vmire. Megáll velük szemben, lehajol (sokkal magasabb, mint a többiek) hogy a szemük egy magasságban legyen, két kézzel finoman megfogja a pofijukat, szinte kikényszerítve a figyelmet, és olyan nagyon beléjük magyarázóan, de kedvesen, anyáskodóan mondja el a mondandóját. Persze látszik a többieken, hogy zavarja őket, ha én lennék a másik gyerek anyukája biztosan furán is néznék... Borzasztóan ölelkezős, puszilgatós, de látszik rajta, hogy nem az az őszinte, szeretettel teli ölelés amit ad, mert a keze ölel ugyan, de a fejét nagyon is távol tartja... Mintha egy betanult viselkedés lenne... És nem érti, miért nem szeretik ezt a többiek. Próbálom elmagyarázni, hogy nem mindenki szereti, hogy ennyire közvetlen, de nem igazán látom eredményét. :/ Nem tudom ez mennyire tipikus, és hogy más tapasztal-e ilyet, vagy van-e megoldásra ötlete valakinek...
A többi kis "apróságot" igyekszünk (helyén) kezelni, és nagyjából tudjuk is, de ezekkel már nagyon nem tudok mit kezdeni...
Köszönök minden segítő választ!
E