Sziasztok!
Becsekkolok gyorsan: még élünk, jól vagyunk, csak mióta kisebbikkel a koraiba járunk, két nap kiesik az életünkből, és hát ezt igen-igen megérzem, alig bírom behozni magam.
Ezen kívül hétvégén lett vége az NFB tanfolyamnak, ahova jártunk, sok idő maga a tanfolyam+tanulás+vizsga.... gyerkőcök mellett kissé bonyi volt.
Elborzadva látom, hogy legutóbbi hsz-em óta 50 oldalnyi hsz-t kéne behoznom,

hát, remélem lassan, de sikerül.
Szülőtali nov. 4-én áll, vmikor du, nem beszéltünk még Szanyával, de sztem a 2-8ig kb. ahogy eddig is volt, az tartható. Ellátmánnyal kapcsolatban írok a résztvevőknek priviben.
Kicsi fiam ügyes koraiban egyébként, és egyre jobban kezd beszélni. Sajnos ritkán tudtam benézni, és én is leginkább kérdezek. Most pl, azt hogy jó integráló ovit a X. XI. és II. kerületben tudtok-e javasolni. Ezekbe tartozunk ugye hivatalosan, a lakcím és a munkahelyek alapján. Azt látom, hogy nagyon kéne fiamnak egy jó közösség struktúrával, de egyelőre fogalmam sincs, hogy hova mehetne.
Próbállak követni benneteket. Nagyon kíváncsi vagyok, ki hogy van. Remélem, jövő hétvégén talizunk a szülőtalin. Addig is próbálom felvenni a fonalat