Téma: Autizmus mindennapok

3mackó, kezet foghatunk, ha az egészségem engedné, nekem is lenne focicsapatom...

Szoptatás:
A nagy 9 hónapos korában ő nem kért többet, addig csak azt evett-ivott.
A kicsi auti 13 hónapos korában áttért egyik napról a másikra a joghurtra.
A darabos étel mindkettőnél nagyon nehéz volt bevezetni.
Mondanom se kell, hogy ők úgy mondtak le a ciciről, hogy előtte 2-3 óránként szoptak. Úgy néztem ki, mint Pamela és majd meg vesztem.

Óvoda:
Őt másfél évesen az anyósomra kellett bíznom, mert dolgoznom kellett menni. A kezdeti szoktatásnál csak sétálni akartunk menni tettünk a ház körül egy kört ők ott álltak az apóssal az ablakban és bőgött. Mindkettő pánikban volt.
Néha úgy kellett elslisszanni, illetve érdekes akkor nem sírt, ha a bátyja ott maradt. Mintha azt mondta volna a tesóért biztos visszajönnek!
Az első óviban 3,5 évesen úgy szoktattuk, hogy az udvaron voltunk 1.nap 2 órát együtt a 2.nap eltűntem egy félórára a 3.nap ott maradt egészen ebédig. Nálunk érdekes módon ez az időszak volt az amikor baromira nem érdekelte, ha megjövök.
Sztori: Férjem és a gyerek jöttek értem a munkahelyemre kocsival. Főnököm -Jaj Andriska!
Gyerek rá se bagózik.
-Gyere te is!-mondja nekem.
Gyerek ugyanaz a kép.
4 éves kora óta idő-centrikus tudja ki mikor jön!
Apjának jönnie kell ablakon kinéz és várja. A foglalkozási időket is tudja mikor telik le és részéről akkor vége. (nem is tudom kire ütött)

Emeletes ágy:
Nekünk van egy galériaágy amire felmászik lenéz, de szerencsére nem alszik rajta, mert éjszaka fel kell ébreszteni a pisiléshez és akkor igencsak kómás nehéz lenne lerángatni. Viszont vannak auti vendégeink akik szívesen alszanak fent 5 évesek elmúltak.(végig alusszák az éjszakát)

Nálunk a két fiú között 10 év a különbség, ezért fel se merült a közös szoba, de így is a kicsi ott van nála mindig. És van, hogy hajnal 5 kor nem felénk, hanem a bátyja felé veszi az irányt!

Kimni, akartam mesélni:

Beszéltünk hoxán az irányíthatóságról és a sétáról. Kicsimmel ugye nem lehetett sétálni, mert mindig elszaladt, ezért folyton babakocsizunk.

Múltkor gondoltam, megnézem, hogy sétálunk. Lementünk a tóhoz, ott nem tud könnyen kifutni az úttestre. Tökre örült, hogy kivettem. El is indult, és olyan 5 mpercenként hátranézett, hogy megyek-e utána. De sokszor nem a szemembe nézett, hanem inkább a babakocsit vagy a lábamat nézte. Ha lecövekeltem, visszajött megfogta a kezemet, jelezvén, hogy menjek, aztán mikor elindultam vele, rögtön elengedte. Viszont az egyik útelágazásnál másfelé akart menni, akkor nagy hiszti közepette visszatettem a babakocsiba.

A napokban eldöntöttük a férjemmel, hogy gyalog megyünk a két gyerekkel sétálni. Jött utánunk, egészen jól irányítható volt, jött mindig utánunk/mellettünk, akármerre fordultunk. Viszont tök ritkán nézett a szemünkbe a közlekedés közben, inkább a lábunkat figyelte, hogy megvagyunk-e és merre megyünk. Amikor elfordultunk és ő túlment rajtunk, akkor persze volt szemkontaktus és jött is utánunk. Ha meg érdekeset látott (kutya, azokat imádja), akkor ránk nézett és mutatta a kutyát. Az volt a benyomásom, hogy sok volt neki nagyon az inger útközben. Bár fene tudja. Így két napja lementem velük sétálva a doki nénihez egyedül, tök jó volt, jött utánunk, egyedül a végén amikor másfele akart menni, akkor kellett kocsiba betenni.

Gondolom a közlekedés közbeni szemkontaktust meg lehet neki tanítani. A kézen fogással vajon mi a helyzet? Lehet vele valaha is kézen fogva menni szerintetek?

Nagyfiam június legelején született, 2013-ban lesz 6 nyár elején, ha érett lesz, elvileg mehet suliba, még ha évvesztes is. Ez nagy döntés lesz majd akkor, meglátjuk. Pláne, hogy ő csak most 4 évesen kezdte az ovit középső csopiban, mert csak most nyáron lett szobatiszta. Kicsi meg július elején született.

Veszélyérzet azért érdekes nekem, mert nagyfiam, amikor 15 hósan elkezdett járni, onnatól jött velem mindenhova gyalog, fogta a kezem, el sem engedte, nem is ment el tőlem soha. Mondjuk ő más személyiség is, De így visszaemlékezve 27-28 hósan simán megállt a zebránál meg ilyenek, és midnig is félve mászott fel dolgokra meg iylesmi, szóval neki elég kifejezett veszélyérzete volt (talán amúgy is). Jó lenne, ha emeletes ágy kompatibilis lenne 1-2 év múlva a kicsi :-D na meglátjuk. Mert egyelőre nem tudunk nagyobb lakásba költözni. Bár nagyfiam pont tegnap mondta, hogy szóljunk a papának és akkor biztos barkácsol a kicsinek még egy szobát ide. :-D

Ez jó! Hozzánk is jöhetne egy papa és barkácsolhatna egy szobát.

Hát igen, jó lenne, ha ilyen könnyen menne....

Ez a veszélyérzék szerintem nem fejleszthető, de szabályok betartása igen. A nagy hiperemnek nem volt veszélyérzete mindig résen kellett lennem. Motorozás közben meg kellett tanítani, hogy a kereszteződésnél megáll. Sokat rohantam a motorozás közben. Andris ellenben nulla sebességgel csúszdázott és a mai napig megfontolt.

Hát ez nagyon klassz Kisstim, hogy így tudtok együtt sétálni babakocsi nélkül, ez tök jó hír! Kíváncsi vagyok, mit mondanak majd a koraiban, hogy mi a probléma vele, mert az is lehet, hogy csak átmeneti, nem? Az érintett fiam sosem nézte, hol vagyok, neki tök mindegy volt, hogy vagyok-e valahol... de más auti meg az ellenkezője. Viszont mi megtanítottuk neki a kézenfogást és ma már ő nyújtja a kezét és igényli, hogy kézen fogva menjünk, pedig már egyedül is tud és jön is mellettem rendesen. Nálunk is az érintett fiam a nulla sebességű gyerek, nem mer gyorsan menni biciklivel sem, ő is rém lassan csúszdázik, lehet, hogy ezért nem vettem észre ezt a félelemérzet hiányt. De a kicsi nagyon hűbele balázs volt még 1 éve és most leállt, nem mer csomó mindent megcsinálni, szóval nála 3 évesen jött elő ez a félelem. Meg fél a sötétben is most, pedig a nagy sosem félt.

Az Andris is szaladós volt otthagyott minket 3 évesen. Az Auchanban a férjem kipróbálta mikor néz hátra, hát amikor megtette a kört akkor keresete csak. Mi azóta fogjuk a kezét mindig. Most 5,5 évesen kezdem a keze elengedését és jössz mellettem, előttem, jobbra-balra néz, útszélén...stb. Most ő igényli, hogy fogjam a kezét .

Ez a merre menjünk aranyon, nálunk kitámasztott és húzott (nem beszél).
Kicsiként volt, hogy lefeküdt a földre és a feje alá tette a kezét.(nyáron)

Mi is arrafele lakunk, mint HáromMackó, csak a megye másik végében.
Nálunk a nagyfiam 3 éves, a kislány meg 15 hós.

Jót nevettem ezen a "cici" kártyán!

Érdekes ez a veszélyérzet. Az én fiam is kicsit kamikáze, de mindig tudja, meddig mehet el. Imád ugrálni az ágyon, de talán egyszer esett így le, mikor már fáradt volt. Ez más gyerekkel is simán megesik. Ő egyébként ilyen téren kifejezetten ügyes, mondták is, hogy nagyon jó a térérzéke. Imádja ha pörgetjük, forgatjuk, bukfencezik, stb. Tetszik neki, ha az apja "lelöki az ágyról", de persze úgy, hogy az ölébe, meg a karjába, de látszik rajta, hogy fél is közben.
Nálunk a veszélyérzet hiánya inkább ott látszik (mint Sünöcskénél), hogy idegen helyen annyira figyel, hogy azt sem venné észre, ha eltűnnénk mellőle. Bár ebben az is lehet, hogy sosem hagytuk magára még, mert mióta oviba járunk, és otthagytuk, azóta fogja a kezem mindig, és ha elengedem, megáll.
Volt már olyan, hogy kiment az apukájával a 200 m-re lévő játszótérre, és annyira elmerült a játékban, hogy nem vette észre, hogy az apja elbújt. Mikor rájött, nem ijedt meg, szépen játszott tovább, és amikor megunta, elindult haza. Persze a férjem settenkedett utána a parkban, de Ő simán félelem és sírás nélkül hazasétált.

Dreamer, ez a sötét ablakos sztori!!! Nagy szerencse, hogy rájöttetek, mi a baj!

Kisstim, a kézfogás sokáig nem működött nálunk sem. Olyan is volt, hogy nem akart sétálni, csak úgy tudtam kivinni, hogy cipeltem (mi kidobtuk a babakocsit, amint tudott menni). Aztán egyik napról a másikra hajlandó volt fogni a kezem. Ha jól emlékszem, olyan 3 éves kora körül állt át. A cipeltetés elég sokáig megvolt, de mikor megtanult motorozni, onnantól motorral mentünk mindenhova, így nem volt gond.

Veszélyérzet: nálunk is a "szép lassan, óvatosan" ment, nem kockáztatott. Most már legalább féléve szépen megáll a sarkon, ha megyünk valahova, leszáll a motorról, megfogja a kezem. Viszont attól továbbra is félek, hogy hinta, vagy csúszka elé fut. Valahogy mintha azt nem érzékelné, hogy veszélyes. És erre még jó vizuális szabályt se sikerült kitalálnom.

Szerintem áruházban simán elveszne, mert ha épp szaladni akar, akkor nem figyeli, hogy ott vagyunk-e körülötte. Viszont ha épp nem rohan, akkor nagyon figyeli, hogy mi az apjával ne bóklásszunk el!

Ovis beszokásunk jól halad, bár ma olyan összetett dolgok voltak, mint főzés (szó szerint!!!!), szembekötős fogócska, és körjáték. Ezek enyhén szólva meghaladják a jelenlegi tudásunkat. Pillanatnyilag fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt vizuálisan segíteni. De egész hihetetlen, hogy milyen szintű szervezettség és foglalkoztatás van itt. Érdemes lenne levideózni, nagyon érdekes és tanulságos. Ha majd belejövünk egy kicsit az ovis életbe, megpróbálok engedélyt kérni videózásra, mert nagyon hasznos lenne integrációra váró gyerekek szüleinek és asszisztenseiknek.

Kimni, hogy ranitottatok meg, hogy fogja a kezeteket séta közben?

Hu, mi nem mertük kipróbálni egyszer sem, hogy elbújunk és megnézzük, mit csinál a fiam... mert így is állandó frász volt nagyon sokáig, mert soha nem keresett minket és állandóan el akart tűnni. Még 4 évesen is gondolt egyet és elment. Most nyáron, már majdnem 5 évesen, amikor Balatonnál voltunk, van előttünk egy kis földút, ami az országútra vezet ki merőlegesen, szóval ez egy mumus út, mert ha itt elindul jobbra, akkor kimegy a 100-zal menő autókhoz és még csak járda sincs ugye, semmi (két település között vagyunk). És tudja jól a fiam, évek óta ezt mondjuk neki, ő is visszamondja. De hallotta, hogy jön a vonat és elindult, hogy megnézze, milyen vonat is jön... apám volt akkor a gyerekekkel, akik a földúton bringáztak oda-vissza és apám figyelt kint rájuk. Hallom, hogy apám üvölt a nagyfiamnak, amit soha, de soha nem szokott, úgyhogy rohantam ki, mint egy hülye, hát már eltűnt az út végi kanyarban a gyerek (bringával ment), apám futott, én ordítottam... végül meghallotta apámat és megállt az út széle előtt 2 méterre. A kicsi meg mint a hülye, megy ilyenkor utána, a frász is belém állt...de a kicsi hamarabb hallott engem és ő megállt még látótávolságban, meg ő amúgy is ilyen, ő figyel ránk. És hasonlóan bemegy minden nyitott kapun, ajtón... minden kertbe... mindenkivel szóba áll, akárkivel elmegy akárhová, úgyhogy mi nem próbálkozunk, mert próba nélkül is szép számmal vannak sztorik
De a legjobb az volt, amikor 2 éves volt és egy családi ház felső szintjén egy szintén 2 éves kislánnyal játszottak és a lépcső előtt ilyen rácsos ajtó volt, zárral, hogy ne guruljanak le. A fiam meg nagyban magyarázza a kislánynak, hogyan kell kinyitni a tök bonyi zárat (kézzel, lábbal magyarázott, mutatta neki), akinek az anyukája sokszor nem tudta kinyitni. A fiam odament és kinyitotta, majd meg kellett fogni, mert nem tudott lemenni a lépcsőn... nálunk semmi ilyen nem jött be, most is veszélyes, de már azért értelmesebb és sokat ért ebből, de a kis öccse jobban érti ezeket a helyzeteket (csak sokszor utánozza a nagyot és ez aggaszt...).

kisstim, a kézen fogásra tanítás lassú folyamat volt... egyszerűen minden alkalommal az utcán, állandóan mondtam, hogy itt fogni kell anya kezét, mert veszélyes helyen vagyunk, autók járnak itt, ismeretlen helyen vagyunk stb... és kb 4 éves volt, mire nem ellenkezett, addig ellenkezett (de ő utálta, ha hozzányúl valaki, ez is benne volt a pakliban). Most nyáron észleltem először, hogy szereti, ha "vezetjük". Talán rájött, hogy neki is könnyebb, mert annyira lefoglalja őt (is, mint itt a legtöbb autit) a külvilág, hogy akkor legalább erre nem kell figyelnie, hogy hol megy, mellettem jön-e stb. De iszonyú sokáig szenvedtünk ezzel, hogy nem jön velem... nálunk a motor sem ment, azaz motorozott, imádta, csak még annyira sem jött velem. Mert a hangos motor miatt nem hallotta, amit mondtam neki, nem állt meg, nem fordul arra, amerre kellett volna, ellenben nagyon messzire elment tőlem, ugye hátra sem nézett, én meg a kicsivel rohantam utána babakocsival, később meg a kicsi is motorral, de akkor ugye nem tudtam csak úgy felkapni a kicsit és rohanni (és rossz a derekam, nem emelhetek és nem rohanhatok), szóval sok gáz helyzet volt nálunk. Ezért is éreztem annyira együtt veled, mikor írtad a hoxán, hogy kész rémálom a két gyerekkel sétálni. Kb most nyáron volt először, hogy nem volt rémálom és mostanra jó velük menni. Nálunk a kicsi sem túl egyszerű, bár nem érintett, de olyan, mint a golyó, hihetetlen energia bomba és csak a mozgás, ugrálás érdekli (a nagyot meg csak ez nem), tehát ha kint vagyunk, a kicsi focizni és rohangálni akar, a nagy homokozni vagy buszt nézni. Nem mindig lehet összeegyeztetni... (itthon bezzeg nagyon jól elvannak egymással, megtalálják a közös hangot)

Minden kisgyereknek meg kell tanítani, hogy az úttest előtt meg kell állni, függetlenül attól, hogy auti, vagy sem.
Zolikával pl simán tudtam úgy hazamenni az oviból (már 3 évesen is), hogy a törpit toltam a kocsiban, ő meg fogta a babakocsi tolókarját, vagy a kezemet. Most is jól lehet vele sétálni - illetve én tudok - már megáll az országútnál is, csak ő szeretné legtöbbször tolni az öcsit, ami nem mindig zökkenőmentes. De én örülök neki, amikor ezt hallom tőle "én,én ... én csinálom" stb.
A motorozás, az már egy más téma. Az játék. Bár mostanában azt is okosabban csinálta.

Hát az én érintett fiam nem fogta a babakocsit, nem jött velem, hiába tanítottam neki... pedig tényleg iszonyú okos gyerek. Nekünk pl ez az egyik legnagyobb problémánk vele, hogy annyira fogja a sok ingert kint, hogy nem képes figyelni rám, meg a betartandó szabályokra, nem veszi észre, hogy olyan helyzet van, amikor valami szabályt kéne követni. Mert ha észreveszi, akkor mindenkivel betartatja.

Aha, akkor majd elkezdem tanítani arra vhogy, hogy fogja a kezem, csak ő meg a beszedertessel elég hadilábon all. De majd kitalalunk vmit, úgyis beszéltük a férjemmel, hogy el fogjuk vinni a kicsit sétára treningezni ketten vagy felváltva vagy együtt négyen, mikor hogy.
Örülök neki, hogy a kicsi nálunk (meg) nem motorozik. Soha nem érdekelte, hogy feluljon rá, mindig csak tolni akarta. Pedig a nagy kb 1 éves kora óta motorozik sokat és latja. Na mindegy a fentiek miatt egyelőre nem is bánom.

Ezzel az ingerfeldolgozasi problémával mit lehet egyebkent csinálni? Azon kívül hogy szenzoros integrációs terápiák gondolom azért jótékonyan hatnak rá.
Mi férjemmel megbezseltuk, hogy a neurofeedback terápiát csináljuk majd a kicsinek, ha mar leultetheto lesz könnyebben. Az elég jótékonyan hat a figyelni meg sztem szenzoros integrációs folyamatokra is. Meg Tudja vele tanulni könnyebben szabályozni az agyi folyamatokat elvileg.

De hígy ezeken kívül mi hatásos meg, azt nem tudom.

Ebben tuti hasznos lehet a rajzolás, én lerajzolnám a kicsinek, hogy fogja éppen Anya kezét és, amikor kell, előveszem az utcán és úgy mondom neki, hogy most fogni kell Anya kezét, mert veszélyes helyen vagyunk.

Kicsit lemaradtam a fórumról mostanában...
Kisstim, nekünk otthon emeletes ágyon alszanak a gyerekek, a kicsi fiú 4 éves, ő az "érintettebb", 0 veszélyérzet, de nagyon ügyesen mozog. Ő alszik lent, de néha szeret fent is garázdálkodni a nővére ágyán. Ügyesen jön-megy fel és le, de igyekszem ott lenni, mikor a felső ágyon van, hátha eszébe jut valami baromság (pl. átlép a mellette levő polc tetejére, nagyon "jó" ötletei vannak. Olyan sokat nincs fent, ezért nálunk biztonságos így.
Jövőre iskola, ráadásul nekünk 2 nagyszobánk van, valahogy meg kell oldani a nagy tanulási lehetőségét és hogy a dolgaik külön legyenek.