Kösz, hogy megerősítetek! Már azt hittem egyedül vagyunk ennyire "alternatívak"!

Jó ötlet ez a mágneses tábla is. Tényleg azzal a mágnescsíkkal egyszerűen kezelhető, mint a tépőzáras. Én nem jutottam el röltex boltba, és a Diegóban vettem kétoldalas ragasztót, azzal próbáltam felragasztani a tépőzárat. De hát nem túl tartós, egyszer-kétszer még jó, de nem állandó használatra. Így jutottam a feltűzős megoldáshoz.
Boardmaker share: mindenképpen megnézem délben, remélem akkor már több időm lesz!
Dicsekszem egy kicsit: Tegnap volt itt a művházban egy matiné: bábelőadás, tojásfestés, zenés interaktív műsor. Vittem Latkának rajzolt sorrendet, hogy tudja, mi mi után lesz, és meddig maradunk. Mindig kérdezgeti, hogy mikor megyünk haza, és nem azért mert rosszul érzi magát, csak mert tényleg tudja. Szóval mutattam neki, hogy előbb festünk, aztán bábelőadás, aztán zene és haza. Szépen festett, az interaktív bábelőadásban nagyon aktív volt, csinált mindent, amit kell. Nagyon aranyos volt.

Aztán megint egy kicsit ragasztgatni kellett volna, csak nem értette, hogy miért, hiszen a sorban most a zene jött volna. Így előkaptam a direkt erre a célra vitt "biankó kártyát", vagyis egy üres kártyát, amire felrajzoltam a ragasztást, és betettem a sorba. Így már jó volt. Így csak a zene alatt kérdezte meg, hogy mikor megyünk haza. Ez volt az utolsó a sorban és hát nem volt időjelzés, vagy ilyesmi.
De nagyon ügyes volt! Olyan jó volt látni, hogy ő is bekapcsolódik a játékba, és énekelt, meg feletette a kezét, meg nézte a bábelőadást!
És egy kérdés: Felvehetjük a nemlétező listára, hogyha a gyerek magától tud nemet inteni a fejével másfél évesen, akkor jó eséllyel NT?

De azért ez jó jel...