Én, mint renitens, azt vallom, hogy az élet és a gyerek úgyis kialakítja majd a dolgot. Arra kell segítség, ami nem megy.
Mi azért vezettük be itthonra, mert tovább szerettem volna lépni. Nem akartam , hogy nekem kelljen öltöztetni, ezért megcsináltam külön lapra a felöltözési sorrendet. (nem is a tudás a gond nálunk, inkább a motiváció) Minden reggel sírt, hogy nem akar oviba menni, és hogy még hány nap kell menni, erre vezettük be a hetirendet. De ő is tudja, hogy hol kell cipőt venni, vagy hol kell fürödni, ezért mi már nem visszük a kártyákat. Meg ezek már mennek rutinszerűen.
Ami nekünk most jó volt reggel, hogy a jutalomhoz a pontgyűjtést egyszerűsítette le. Tudta mit kell teljesíteni a jutalomhoz.
Szóval én azt vallom, hogy a segítséget a gyerekre kell szabni. Hiába nagy segítség a pecs sok gyereknek itt, az én jól beszélő fiamnak az nem kell, csak visszalépés lenne. Ezért gondolom, hogy a napirend is működhet nálunk ilyen formában.
A mi gyógypedünk elég liberális ez ügyben. De ő ismeri a fiamat és látja, hogy mit tud, mire képes. Én bízok benne.
Mi nem nézegetjük mindig minden esemény után a napirendet. Mivel szinte minden napunk ugyanúgy néz ki. Este, vagy reggel átbeszéljük, ha valahol elakadunk, csak akkor mutatom, hogy látod, indulunk ki, vagy fürödni.
De ehhez az kell, hogy az én fiam rugalmas, jól kommunikál, és ennyi is elég neki.
Az ovis órarend meg maradjon csak nyugodtan, ha ettől mindenki simulékonyabb. Én majd pont most szeretnék valamit egyeztetni ez ügyben az óvónőkkel, hogy nem is a kézmosást, de a kezdeményezést lekártyázzuk. vagyis, hogy először mese, aztán színezés, aztán tánc, vagy ilyesmi. Talán akkor jobban részt venne a dolgokban. esetleg gyűjthetne ott is pontokat és délben kapna érte tic-tacot, vagy valamit. Mert nálunk ezzel van gond, hogy eléggé esetleges, hogy miben vesz részt.