Kevés időm volt mostanában olvasgatni, de ez a téma kicsit lehangoló.
Szanya elég jól megfogalmazta, mekkora a különbség nt-k esetében is, úgyhogy ezen nem agyalok mi lesz öregségemre.
Az érzelmek és empátia területe az, amit kiemelnek a szakemberek, hogy még a legenyhébben érintetteknél is masszív probléma.
Mindezek ellenére vicces, hogy a kicsi érintett fiam sokkal bújósabb típus mint a nagy valaha is volt. Ez enyhíti nálunk ezt a problémakört.
A nagyomat soha nem tarthattam 30 másodpercnél hosszabban a kezeim között, mert kiugrott és huss.

De ő már a pelenkázóról is leugrott 1! naposan, úgy tettem tisztába hogy 1 kezem mindig a hasán volt nehogy leesen. Ehhez képest G hosszú percekig egy-helyben marad a kezemben, az ölemben, hihetetlen...
A kicsim 3 éves korában 10 napig nem voltam vele, napokig alig evett. Mióta már tud beszélni pedig kérdezi ha apa anya elmegy, hogy mikor jövünk haza. Apa elutazásaikor egyértelműen kérdezget engem, számolni szoktuk, bejelöljük a hetirenden. Sokszor még ennek ellenére is kérdezgeti, hogy mikor jön már apa haza. Meg mondja hogy ,,apa ne menj dolgozni, ne menj futni... stb stb... Egyértelműen vár minket
Lehet hogy csak a megszokott hiányzik, bár nekem nem úgy tűnik.
Úgy érzem G nél erős ez a kötődés és egyáltalán nem úgy tűnik hogy mindegy neki ott vagyok e vagy sem.
Ettől függetlenül még eléggé érintettnek látom a fiamat, de mi hiányzunk neki, ez tény.
Viszont simán rámfekszik amikor valami bajom van vagy ott hisztizik mellettem, hogy én ne feküdjek, de azért jobb perceiben meg lehet vele értetni, hogy ha anya beteg jöjjön ki a szobából.