Maxfactor: azért nem kell ennyire megijedni. Vannak ilyen és olyan emberek. Nem mindenki reagál elutasítóan egy autira. Nálunk mindenki tudja a környezetemben, az egész család, az ismerősök, az ovi, más szülők az oviból. Tőlünk senki nem fordult el emiatt. A barátok is megmaradtak, a játszón ugyanúgy játszik a többiekkel. Nekem segítség is, hogy tudják mások, mert így jobban figyelnek, szólnak, ha elcsatangol, vagy valami gond van vele. (Míg én mondjuk a másik kettővel vagyok valahol arrébb).
Mikor mi megkaptuk a diagnózist, én megkérdeztem a doktornőt, hogy mi a jobb, elmondani vagy sem. Ő azt mondta, hogy jobb ha elmondjuk, mert így nem fognak engem bántani, hogy milyen rossz anya vagyok. Na én ott sírtam el magam. De nálunk ez bejött, sokkal könnyebb az életem így, hogy mindenki tud az autizmusról. Amúgy az én fiam eléggé feltűnő szerintem. Bár itt volt egy asztalos nálunk, csomószor találkozott a fiammal, később mondtam neki, hogy auti, azt mondta semmi ilyesmire nem gondolt, azt hitte, hogy kicsit furi, de ennyi.

Szóval minden csak attól függ, hogy milyen emberekkel vagy körülvéve. De mondom, nekem amúgy is nagyon kirívó a gyerek viselkedése. Barátságos, szereti a gyerekeket, csak néha kiakad dolgokon, meg ismételget furcsa kérdéseket. És néha teljesen nincs képben, hogy miről beszélünk.