3Mackó: Ez volt az első alkalom, így lelkes volt. És ez olyan foglalkozás, hogy én is vele vagyok. Olyasmi, mintha a tsmt első sora lenne, szinte mindent én csinálok, ő meg együttműködik kicsit. Így azért könnyebb őt irányítani. Ha nem lennék bent, szerintem nem menne egyáltalán.
Süni: Kösz, hogy a plusz melót így kiosztod!

De komolyan, holnap megírom.
Wertzuz: Elhiszem, hogy nagyon megrémültél mind a két esetnél. Tényleg ijesztő, főleg a lakásos. Mert a kocsiban mi baja lehetne, na de a házban… De igaza van Süninek, pár év múlva, mikor a fiad sokkal jobban kommunikál majd, és minden könnyebb lesz egy kicsit, mint most, akkor majd már mosolyogva meséled, hogy mi volt akkor ott az erkélyen. Ja és nekem is bezárta magát a kicsi a kocsiba, így az akkor éppen két évesemnek magyaráztam nagyban, hogy nyomd meg újra a gombot! Hát nem ment azonnal.
Valahogy a menekülésre ösztönző energiát át kell fordítani a küzdésbe. Hatalmas ereje van a terápiának, használ, csak ki kell várni. Nehéz időszakban vagytok, de elmúlik, hidd el!
A düh teljesen érthető egy ilyen eset után. Ekkora adrenalin löket után szerintem főként ösztönlénnyé válik az ember. Hányszor fordul elő, hogy a gyerek valami életveszélyt éppen megúszik, de ezerrel pörögsz közben, aztán nem az van, hogy boldogan átöleled, hanem a fejét is leordítod, hogy mi a fenét művelt éppen. És utána jön az ölelés. Lehet rosszul gondolom, vagy csak egyféleképpen működünk, de velem is előfordult már ilyen. Mondjuk szélsebesen rohanok a gyerek után, hogy elrántsam a kocsi elől, aztán kiabálok vele. Közben valahol az én hibám, hogy nem tudtam megtanítani vele, hogy sarkon meg kell állni. És ezt tudom is valahol, és inkább magamra vagyok dühös, hogy milyen anya hagyja a gyereket kiszaladni az útra.
Csak azt akarom mondani, hogy a düh és harag egy jó ideig velem is megmaradt a diagnózis után. És igaza van Kimninek, kellenek ezek az esetek az elfogadáshoz. És utána könnyebb.
Champ: ez az elmenés nem semmi. Nálunk régen olyan volt, hogy ha nagyon ideges volt valami miatt, akkor el akart menni, hogy azt megjavítsa, vagy ilyesmi, ami éppen zavarta. És szedte elő a kulcsot, meg minden. Nálunk a kapu mindig zárva van, de szerintem ki tudná nyitni, ha akarná. Amúgy pont volt ilyen gyerekről szó a szülőtréningen, amin voltam. Azt mondták, hogy mindent zárni, és a kulcsos szekrényt is zárni, és a kulcs a nyakadban. (Mondjuk ez súlyosabb gyereknél volt, csak mondom, hogy van ennél nehezebb eset is.).
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.