Kata: Üdv nálunk. Az indított topicot befésültem egy meglévőbe, ahol már többen is beszéltek erről a témáról, hogy hogyan lehet elfogadni a gyanút, diagnózist. Bár nektek még nincs diagnózis, de szerintem idevág a kérdés. Érdemes elolvasni a korábbi hozzászólásokat.
Először is sajnálom, hogy a gyanú, amit a neurológus megfogalmazott úgy látszik igazolódik majd. Nem egyszerű szembesülni azzal, hogy amit kis nehézségnek, problémának gondolunk, a mögött sokkal több van, sőt olyan probléma, ami nem is múlik el. Mindenképpen hangsúlyozom, hogy bár nem múlik el, de nagyon sokat fejleszthető az autizmus, és sok erőfeszítéssel, odafigyeléssel, foglalkozással lényegesen enyhíteni lehet a gyerekek hétköznapi problémáit, és sokat javulnak majd a jövőbeni lehetőségeik is. A gyerekek kicsik még, ilyenkor senki nem tud jósolni semmit. De egy átlagos kisgyereknél sem a mostani képességei alapján döntöd el, hogy felnőttként mi lesz vele.
Az autizmus nem a vég, a gyerekek ugyanolyan örömöket, boldog pillanatokat fognak okozni neked, mint bármelyik másik anyának. Megértem a mostani félelmeidet, érzéseidet. Kezdetben én is állandóan analizálgattam a fiam, hogy most épp mit csinál az autizmusa miatt. ez el fog múlni és újra látni fogod, hogy ők nem csak autisták, de elsősorban gyerekek. Külön személyiséggel, kedvenc dolgokkal, félelmekkel, meglesz, hogy miben ügyesek, miben nem. Mint mindenkinél. Nem mondom, hogy már holnap, de idővel visszatalál az ember oda, ahonnan indult, és már nem csak az autizmust látja mindenben.
Ami viszont nagyon fontos, hogy minél előbb keress diagnosztizáló helyet, ahol megerősítik az autizmust, vagy megmondják, hogy mi a helyzet. Utána pedig fejlesztés kell szakemberek által és neked kell kitanulnod mindent, amit lehet az autizmusról, mert nagyon fontos, hogy a gyerekeket otthon is támogatni tudd.
Javaslom, olvass el minden fellelhető infót az oldalról, nagyon jól össze van szedve. (először vagyok itt, mik a teendők, vizuális eszközök és a többi).
Ami pedig a születendő picidet illeti: nálunk szintén így volt, hogy nyáron kaptunk diagnózist és született a harmadik babám. Nem volt egyszerű, az állandó aggódás, hogy jaj mi lesz a naggyal, mi lesz ha a kicsi is érintett. Folyton fogyeltük, minden rezdülésében lestük a tüneteket. Nagyon fontos, van egy cikk a tüneteknél erről, hogy egy tünet nem tünet, mindent csinálnak a nem autisták is, amit az autik. Szóval attól, mert épp nem figyel a nevére kicsit, vagy sorba rak valamit, még nem auti egy gyerek. Minden a határoktól, a "minőségtől" függ. És várni kell. Majd másfél éves korában lehet talán először látni, hogy mi a helyzet a kicsivel. Vagy még később. Tudom, hogy nehéz várni, de muszáj. Nincs varázsgömbje egyikünknek sem...