Sziasztok, elnézést, hogy ide írok, nem találom hol tehetem fel a kérdésem. A kisfiam 4 éves korában kapott diagnózist, gyermekkori autizmus diagnózist. Sejtettem korábban is, hogy valami nincs rendben, voltunk is néhány kivizsgáláson, amíg körvonalazódott a diagnózis. Jelenleg normál oviba jár, de nem mertük még megmondani a diagnózist, mert mindenfelé azt olvastam, hogy később ez sok problémát okozhat. Az oviból viszont most elküldtek a Pedagógia Szakszolgálathoz vagy micsoda, nem tudom, mert külföldön éltünk és nem ismerem ki magam az itteni rendszerben. A diagnózist a Cseperedőben kaptuk, amely nem állami, vagyis nem szerepel sehol a diagnózis. Félek, hogy most a szakszolgálatnál kiderül minden, és kiteszik az oviból vagy esetlég megbélyegzik, főleg ha még segíteni sem tudják, csak megbélyegezni. Elvileg az ovinak fogadnia kell a diagnózissal is, szerintem, mivel eleve olyan ovit választottam, hogy ha kiderül a dolog ne legyen probléma, de ki tudja...
Összességében nagyan tanácstalan vagyok mindennel kapcsolatban: diagnózis, fejlesztés, jövő stb.
A cseperedőben azt mondtak, hogy a fiam enyhe autista, de hogy mi számít enyhének azt azóta sem tudtam kideríteni, hatalmas tanulmányanyagot, internetes oldalak tömkelegét átolvastam, de úgy érzem, hogy nem lettem okosabb.
A kisfiam beszél, kb 2 éves és 1 hónapos korától, mondatokban, habár elég keveset beszél magáról, nem igazán szokott fecsegni, viszont, ami érdekli arról nagyon sokat tud beszélni. Úgy gondolom, hogy nagyon okos, már 2 évesen ismerte a betűket, azóta kezdett betűzgetni, leolvasni dolgokat már 3 4 éves kora óta szokott, általában a nyomtatott betűket. Számolni is ügyesen tud, már 2 évesen 20 ig is elszámolt és értette ezek fogalmát, vagyis meg tudott számolni 20 dolgot. Színek, formák felismerése szintén 2 éves korától. Úgy gondolom, hogy tényleg okos, de gond is van, inkább szociális téren, meg eléggé öntörvényű, nehéz irányítani, nagyon mozgékony, könnyen elterelődik a figyelme, gyenge a koncentráció, feladattartás, nehéz bevonni a festésbe, rajzolásba, nem igazán szereti ezeket.
Korábbi ovijában nagyon jól beilleszkedett, és volt egy szerelme is, nagyon aranyosak voltak, tényleg...Ovit váltottunk, hogy megfelelő fejlesztést kaphasson, Budapestre költöztünk, de az új oviba még nem illeszkedett be, most szeptembertől van ott, és már a szakszolgálathoz is küldtek, barátja nincs ott, se barátnője, többször mondta, hogy bántották társai, és az óvónők említették, hogy ő is bántott másokat. Eléggé el vagyok keseredve. Itt heti 2szer járunk a Cseperedőbe, s folyamatosan próbálok új fejlesztő szakembereket felkutatni, de nem igazán sikerül. Ma egy csoportos mozgásfejlesztésen voltunk először, és sajnos azt mondták, hogy ez még nem fog menni neki, gyenge a koncentráció, sok az inger neki ott.
További tünetei, hogy érzékeny a zajokra, habár ez nem igaz éppen így, vannak zajok, amik egyáltalán nem zavarják, vagy nem zaklatják fel pl. beindult a bevásárlóközpontban a vészjelző, viszont a kézszárítótól teljesen megrémül, és nem lehet olyankor mosdóba vinni....

Az ételben is elég válogatós, habár mindenféle ételtípusból eszik valamit, az oviban azonban minimális, amit elfogyaszt. Van amikor többször meg kell kérdeznem valamit, hogy válaszoljon, de nem általános jelenség ez. Szemkontaktus van, de nem annyira erős.
Ami a problémám most az, hogy az a megérzésem, hogy jól lehetne fejleszteni, mert tényleg egy kis okos, de nem tudom hová, merre, szeretném ha tudnánk legalább heti 10 órában fejleszteni, bármit is kelljen azért megtennem, de nem találok szakembert, ahová jár, ott nincs több szabad óra stb....Nem tudom kezdjek e diétába, vitaminkúrába s egyebekbe, teljesen magamm alatt vagyok. Segítsééééééééég!