Ez, hogy mit tud elmondani a gyerek szerintem kardinális. Nálunk ezzel sajnos van némi probléma, de sikeresen meg tudjuk oldani ketten együtt N-dal, de irtó nehéz... (azaz nehéz elmondatni vele, külön napi projekt, de így is kimarad egy csomó dolog, mert ha nincs semmi hint, akkor én sem tudok mire rákérdezni és sokszor utólag derül ki, hogy valamiért korongot kapott pl)
Volt már ilyen is a minap, hogy egész este tiszta görcs volt, mindenért sikított, a végén leültettem, lefogtam, hogy maradjon is ott (nálunk ez bejön, nem tudom másképp ott tartani), majd pár perc múlva ő is rájön, hogy most "muszáj" beszélgetni, akkor valahogy ő is enged egy picit és sok simogatás és figyelem elterelés után rá tudok kérdezni konkrétan, hogy történt-e valami rossz az osztályban. De mindig kell hozzá valami, hogy én kérdezzek rá, hogy hol vagy mikor (szünet vagy óra). Ezek után általában el tudja mondani, de sokszor még ilyenkor se.
Szerintem az probléma, amikor a gyerek ennyire sem tudja elmondani, mi volt aznap. És egy ilyen esetben igenis be kell számolnia a tanárnak a történtekről délután. De szerintem ez megoldható, én is mindennap találkozom a tanítónővel (ha valami volt délelőtt, amit ő nem tudott, akkor meg szokta mondani neki a másik tanár). AZ viszont a suliban nagyon másképp megy, hogy mi számít történésnek. Az oviban igazából minden, de ezt az iskolában el kell engedni, ott az önállóságra nevelés a cél, és a tanár neveli a gyereket, ezért az a felállás a magyar iskolarendszerben szerintem, hogy a tanár alapvetően megoldja a problémákat és az nem tartozik a szülőre. Ami már a szülőre tartozik, az kirívó eset. Úgy látom, ez mindenhol így van, az egymiben is.