A fiamat a betűk nem nyűgözték le, csak a számok. Neki elsőben még egy kis lemaradása is volt december környékén olvasásból. De ma már falja a könyveket, igaz, megállt a monda hosszúságnál, az olyan könyvek érdeklik, amikben rövidebb történetek vannak, regényt még keveset olvasott. De görög és római, kelta, indiai, és ki tudja még milyen mondákat igen, és a most megjelent népmese sorozatot is kivégezte már.
De kiskorában a számok érdekelték. Mi számoltunk. Megszámoltuk az összes játékautó kerekeit. Ha kicsit feszült volt, akkor leültettem magam mellé, felkaptam egy autót (biztos volt a közelben), és indítványoztuk, hogy nézzük meg, megvan-e mind a négy kereke. És akkor megszámoltuk. A számokat én mondtam, ő csak ellenőrzött. És ha megszámoltunk egy pár autót, és rendben voltak, akkor helyre került a világ.

Aztán persze megtanulta ő is a számokat kimondani, és felismerni. Utóbbiban a számítógép motiválta, volt egy pár játék, amihez kellett. Aztán jött egy nagy kedven, az Age of Emipre. Ebben gyűjtögetni kell (fát, követ, aranyat, élelmet), és ebből fejlesztéseket csinálni. És itt biza három jegyű számokkal kellett operálni.
A helyiértékes rendszert kb. öt perc alatt tanulta meg kiolvasni. Ekkor persze már rendelkezett tudással arról, hogy a negyven több, mint a harminc, és így tovább, úgy ezerig ezt helyre tudta rakni magában. Aztán amikor megtanulta ezt kiolvasni, akkor elszabadultak a dolgok, mert a programban fent látta, mennyi nyersanyaga van, és azt is tudta, mennyi kell a fejlesztéshez, és nekiállt számolni, hogy "még 120 fát kell gyűjtenem". Szóval már kivont (inkább kipótolt) ezres számkörben, és még nem volt iskolás.

Kedvenc játéka volt, hogy fogott egy zsebszámológépet, és azt számoltatta, és néha ellenőrizte fejben, hogy jól számol-e a gép.