Andidem: Latkának is elhalt egy tejfoga elől egy durva eséstől. Neki is szürke. Erre mondta a fogorvos, akihez vittük, hogy örüljek, mert rosszabbul is járhatott volna, pl kitörik, vagy felcsúszik az állkapcsába. De Sünöcske biztos mindent elmondott emilben.

Mi sima sztk-ba vittük, csak szóltam telefonon, hogy mi a gondunk, és hogy auti a gyerek. Csak bekukkantott a szájába, tőlem kérdezte, hogy mozog-e. Mivel nem látott sebet az ínyen, így elengedett minket egy-két jótanáccsal a fogváltást illetően. Latka amúgy nem engedte megnézni a fogát, hiába mondtam neki előre, hogy mi lesz, meg gyakoroltuk is. Így csak fejfogos, szájszéthúzós módszerrel ment, de csak pár pillanat volt az egész. Lehet rajzolni kellett volna...
Kínos szituk: Mi inkább csak ismerős környezetben mozgunk, ahol már ismernek minket. Vagy tudják a diagnózist, mint a játszóteres szülők, vagy ismerik kiskorától, mint a boltosok. Így megszokták őt. Ha idegenekkel találkozunk, igyekszem ezeket hárítani, vagyis laza mosollyal arrébviszem a gyereket, ha már túl sokat beszél valakinek, vagy túl közvetlen akar lenni. Most például mindenkinek meg akarja simogatni a haját. No ezt mondjuk nem engedem neki. (Majd erre is készítek rajzot.

)
Játszón szokott furán kezdeményezni, akkor a nyomában vagyok és segítem a kommunikációját, vagyis tolmácsolok a gyerekek felé, és mondom neki, hogy mit hogyan kérdezzen. Ennek hatására már néha nem azt kérdezi szemtől szembe, hogy ez ki és ő hány éves, hanem javítja magát, hogy TE hány éves vagy. Azért ez is haladás... Szóval ha valaki nem ismer minket, akkor annak ez lehet fura, hogy az anya így tapad a gyerekre és tanítja ismerkedni...

De az első elítélő megjegyzésre elmondanám, hogy a gyerek auti, és kész. De mi ritkán, szinte sose kapunk ilyen megjegyzéseket. Bár mi most még védett környezetben vagyunk...