Téma: Autizmus mindennapok

Tomger.
Sajnos nálunk Apa számítógép függő . de megpróbálom most már a "szelíd erőszakot" nála , hogy a fiával csináljon Apa fia programokat .
A lányommal , könnyebben elmegy bárhová.Apa lánya , közös program megy . Persze a lányom ki is követeli magának .

Kisstim, nagyon ügyesk vagytok!
Lehet hogy találkozunk a zenecsoportban is, ott az én fiam a legnagyobb, de minden kicsi legalább két és fél éves. Hétfőn van 10 től.

hosszúhaj: A fiamnak olyan dús a haja, hogy nyáron csorog a fejéről az izzadság. az is kínzás lenne, csak hosszasabb.
Nálunk a lányom volt két éves koráig effektíve kopasz! Most már szerencsére van haja, de vékonyszálú kis semmilyen. Hát pedig jobban örülne nagy korában a dúsabbnak, mint a két fiúé...
Kisstim: kitartás az egyedülléthez! Nálunk a férjem volt 3 hétig kórházban tavaly tavasszal, így átérzem milyen nehéz lehet!
Nekem is jó az április 8., csak azt szeretném kérdezni, hogy nem lehetne-e egy kicsit korábbra tenni? Vagy alszik a kisfiad, azért csak ekkor? Mert nálunk este 6-kor már fürdetés van, és arra illene hazaérnem. És mi a város másik felében lakunk, így idő hazaérni is.
autistabolt: pont ilyesmin törtem a fejem, hogy ez mekkora rés a piacon, és lehetne vele kezdeni valamit. Nos, akkor másnak is eszébe jutott. Sajnos a webáruház még nem indult el, ezért nem láttam termékeket, de jó ötletnek tartom. Bár érdekelnek majd az árak is. Mert szerintem nehéz eltalálni azt az árat, amit a vevő még megadna, és az önköltség és egyéb járulékos költségek felett van. Pláne, hogy ezek jórészt olyan termékek, amiket otthon is elő tudsz állítani, kis ráfordítással. (Bocs, a közgazdász előbújt az anyaszerep mögül. ) de nagyon érdekel, mit hoznak ki a dologból, és mindenképpen jó, hogy ilyen is van már kis hazánkban! Lehet, friss diagnózissal és lendületből megvettem volna mindent, amit kell, és már csak használni kéne. Szurkolok a boltnak és az üzemeltetőiek!

Kisstim, nekem jó az időpont, és ilyen távlatban még tudok alkalmazkodni ha változna.

Edina, mára az egész család számítógépfüggő nálunk. Csak a kicsi nem, de már én is
Apa 3 éve -a 40. év árnyékában- elkezdett futni és ezt hetente 2* űzi, időnként elviszi a nagyot is..az nagyon jóóóóó. Egyébként mindegy is mit csinálnak együtt. Horgászhatnának is tőlem. Járjanak számítógépes játékboltba
Steve Biddulph: Hogyan neveljük a fiúkat? (évekkel ezelőtt olvastam) Azt írja 6 éves kor után a fiuknál az apa szerepe lép előtérbe (addig az anya dominál). 14 után pedig egy férfi mentor (tanár, edző, nagybácsi)és arra hallgat a gyerek. Már csak néhány évünk maradt:)addig kell elvégezni a dolgunkat:)
Sajnos azt kell mondanom túl sokat foglalkozom a kicsivel a nagyfiam megsínyli...

tomger, ezt a könyvet beszerzem.... nálunk nagyon nagy gond ez az apa-szerep, azaz a hiánya. A férjem nem nagyon alkalmas erre, persze, ha megfogom a családot és leviszem őket a parkba, és megkérem apát, hogy na most fogjon egy botot és tanítsa meg pótkerék nélkül biciklizni a gyereket, akkor megtanítja, fut vele 20 kört. De ezt is olyan furán, pont az a férfias határozottság nincs meg benne, amire ilyenkor szükség lenne. ÁLtalában én megyek a gyerekekkel biciklizni, rollerezni, én sétálok velük órákat, én viszem őket mindenhova ilyesmi programokra és én vagyok a "vagányabb" kettőnk közül, tehát nem apát látják úgy, mint aki belecsobban a vízbe a balatonban, vagy nekiáll ezerrel görkorizni, amíg ők bicajoznak, sőt, apa általában itthon "pihen" ilyenkor. Ahogyan az ASes fiam sem érti a sportot és soha nem fog szerintem normálisan sportolni (Edina, nagyon mázlista a fiad, hogy erős férfi akar lenni, a legtöbb ASesnek ez a sport és erős férfias témakör totál messze áll tőlük), a férjem sem, sosem értette, mi a jó abban, ha elfárad az ember... A férjem biciklizni sem szeret, mert ha nem gyök kettővel megyünk, akkor mi értelme biciklizni szerinte. Az elmúlt 5.5 évben eddig 2x állt le focizni a gyerekekkel, ebből egyszer úgy fejberúgta az érintett fiamat, hogy a kapu adta hátulról a másikat (két ASes megpróbált sportolni ) Most is a télen én forszíroztam a korit is, mentünk a Velencei tóra többször is, a férjem fázott, minden baja volt, én meg ott álltam, hogy na most akkor gyerünk, hajrá, csináljuk, végre mozogjunk, szép az idő, tanuljunk meg korizni. De a férjem ilyenekre nem képes, nem tudja megtanítani a gyerekeket, ő maga is olyan kis "pianóban" nyomja, én meg megyek, mint az őrült. A kicsi olyan mint én, pörög és a mozgás nagyon fontos neki, de neki tökre kéne egy férfi, egy olyan apa, aki tud is sportolni vele (mozogni vele). Itthon szoktak birkózni, de mindig abba fullad a játék, hogy apának fáj valami. Nulla reflexe van a férjemnek is és az ASes fiamnak is különben. A gyógypedünk magyarázta el, hogy azért, mert ők nem ösztönből reagálnak sokmindenre és mire végiggondolják a helyzetet, a reflexidő úgy lecsökken, hogy egy NT-nek feltűnik, hogy nincs reflexük. Dobok egy labdát és nem számítanak rá, mégha látják is, hogy jön a labda, egészen biztosan pofán találom őket Én is és a kicsi is el tudjuk ilyenkor is kapni. Vagy esik le valami, vagy valaki , én reflexből nyúlok, na a férjem (és az ASes fiam) erre nem képes, mire az agyában minden kép a helyére kerül és előveszi a tanult sémát erre a helyzetre, már rég késő. Gondolom, ezért nem olyan élvezetes nekik a mozgás és a sport. Birkózni tényleg szeretnek, de én tényleg nem értem, hogy lehet, hogy apa nem látta, amikor lendítette a szeme felé az egyik gyerek a lábát.... vagy ráugranak a hasára, ezt apa képtelen kiszámolni, lerakott kezekkel "várja" az ugrást és miután rohadtul fáj neki, kiakad, hogy miért ugrálnak... én meg már az ugrás előtt látom, hogy a gyerek ugrani fog... rám nem is tudnak így rám ugrani. Jó hosszú lett, bocs, ebből még regényt tudnék írni. És látom, hogy ki van mindkét fiú éhezve az igazi férfiakra, pl anyám élettársa olyan nagyon nagyon férfias, egész életében sportolt, mély hangja van, baromi határozott és mindkét gyerek csüng rajta, egyszerűen istenként tisztelik. Bár egy nagy bunkó a fickó különben, de nyilván ezt a gyerekek nem tudják , viszont egyéb okok miatt ő teljesen alkalmatlan ennek a szerepnek a betöltésére. Meg amúgy is öreg már és nem a gyerekek apja...

Kimni, igen nem árt ha a férfi akire 14 után hallgat majd a gyerek az egy arra alkalmas ember. A gyerek maga választ!, de azért a szülő kicsit irányíthatja.. pl olyan szakkörre iratja be ...olyan társaság felé tereli..

kimni:
Sport terén olyan vagyok mint a férjed, pedig isten bizony nem vagyok AS-es. Engem is simán képen találnak labdával. Két dolgot szeretek biciklizni (de csak szép lassan amolyan öregasszonyosan), meg sétálni, kirándulni (de azt is komótosan).

NA, akkor itt fizetődik ki, az, hogy kiskoruk óta, ha tréfásan figyelmeztetem őket, akkor az velemi jelképes popón legyintés, vagy (ha nem vesznek papucsot), akkor lábujjra lépés. Mert nálunk a fiam is edzésben van, és kitér, elhajol, elkap.
Mondjuk én emlékszem olyan tornaórára, amikor 3x dobtak fejbe 45 perc alatt, pedig nekem is elég jók a reflexeim.

3mackó, ezekkel semmi baj nincsen, főleg, hogy te NŐ vagy és nem neked kell férfi példát mutatnod Nagyon sok nőre jellemző ez, amúgy gyerekkorban sporttal fejleszthető a reflex Én is ilyen voltam, de aztán rengeteget sportoltam és tényleg javult a dolog.

Dreamer, nem minden ASes ilyen, mint a férjem és a fiam, van, aki jó sportokban, jó a helyzetfelismerő képességük ilyen helyzetekben. Az én családtagjaimnak ez is egy sérült részük. Nem a reflexeikkel van baj szó szerint, hanem a szituációk kiértékelésével. Pl megtanítottam piros pacsizni az érintett fiamat és mikor megértette a szabályt és gyakoroltuk, tökéletes reflexei voltak. De azért, mert tökélyre fejlesztette a tanult séma alkalmazását és már ösztönből jött neki (hogy mondják ezt? készség szinten volt már?). A spontán helyzetekben pedig csak lassan tudja előhívni a tanult sémákat (egy ösztönös reakcióhoz képest lassan!), vagy éppen esetleg ki kell találnia új reakciót és ez időbe telik. Akinek rosszak a reflexei, az piros pacsizni sem tud jól Csak én szoktam mondani, hogy pont olyan, mintha nem lennének reflexeik... De amit apa művel birkózás közben, az vicces már, hogy mennyire nem tud időben reagálni valami őt érő támadásra... komolyan állandóan történik vele valami ilyenkor.

kimni:
Még jó, hogy nem én vagyok a pasi, nem szeretnék borotválkozni.
Én voltam a tesitanárok réme, az a csaj, aki csaknem a háta mögé dobja a labdát kislabdadobáskor, és max egy hosszú lépés a távolugrás, pedig amikor új tanár érkezett a porondra (ált suliban) mindig azt gondolták, hogy jó vagyok atlétikából (ránézésre), de hamar kiábrándítottam őket. De a fejenállási képességét a fiam lehet, hogy tőlem örökölte, mert az tudtam.

Igen, ezt én is értem.
De van az a lépés. amikor egy megszokott életritmushoz szoktatod a gyereket, és akkor megnyugszik, és a szerint a ritmus szerint mehetnek a dolgok, és az élet egészen elviselhető. És aztán van az a lépés, amikor ahhoz szoktatod, hogy a dolgok néha megváltozhatnak, és ezeket le kell kezelni. És a végén ahhoz is lehet szoktatni, hogy a világ roppantul változékony, és neki elég ismeretének kell lennie, hogy eligazodjon benne. Idáig kell eljutni ahhoz, hogy majd önálló életet éljen.

A napirendben volt nekünk egy ilyen lépés például. Télen mindig először volt vacsora, aztán fürdés, hogy már csak az ágyba kelljen bújni pizsamában. Nyáron viszont, a játszótérről hazaérő nyakig homokos gyereket előbb le kellett mosdani, és csak utána lehetett vacsorázni, de ugye 30 fokban nem baj, mert nem fázik meg. Na, első időkben ebből volt törés. Aztán megértette, mért változik a sorrend.
Most meg már, ha nagyon szoros az esti menetrend (hiszen négyen vagyunk egy fürdőszobára), akkor napi szakköri tevékenység, tanulnivaló, éhség és egyéb dolgok függvényében mindenki máskor eszik, és zuhanyozik, vagy fürdik. És már ez sem gond. Megbeszéljük, beütemezzük, és inkább a kicsi lány okoz fenn akadást, mint a fiam.

Gyakorlatilag minden szoktatás kérdése. Ha azt szokja meg, hogy használnia kell a reflexeit egész nap, akkor egy idő után rááll erre. Főleg, ha játékos formában lehet ezt tenni. De pl. focizni, labdajátékokat játszani ő sem szeret. Egyszerűen nem tudja ez megfogni. Nem érdekli a társas együttműködés ezen formája.

Kisstim!

Kitartás!!! A férjem tavalyelőtt másfél hónapig volt a tengerentúlon (akkor már a kistesó a pocakomban volt).
De volt olyan év hogy 8 hónapot volt kinnt, azt hittem begolyózok...

Mi szerdán megyünk először a Koraiba, illetve a férjem viszi a Levit, mert a kistesó ebéd/alvás idejével esik egybe és nem tudom őt kire bízni.

Nekem egyenlőre jó az április 8., de 19 órára haza kell érnem a fürdetésre.

Kimni: példakép nem mindig családból választ az ember. Az én nagy fiam mindig azt mondja anya te vagy az erősebb. Ő már most tudja milyen férfi lesz, és kikészít azzal a mondatával: -Ez női munka!
Biztos van olyan dolog amiben anno a férjedet férfiasnak találtad! Ezeket kéne hangsúlyoznod és mondanod a fiaidnak, hogy apa milyen ügyes ebben...stb.
És, hogy béna a sportban na bumm, de biztos jó mondjuk a sakkban, logikai játékban azt is játszhat a fiúkkal.
Nálunk apa alkalmatlan a mozizásra azt velem teszik + utál úszni is (bár a HRG -nek látja értelmét, mert ott megmondják mit kell csinálni)
Belegondolva én se teljesítem a Nő kritériumát.

Dávidom nagy szívfájdalma, hogy Andris utálja a labdát.

Macikám: ma szereztél nekem egy kis jókedvet az írásoddal, jót nevettem a komótos cammogásodon.

Sephora: Örülök, hogy raktál fel képet!

Nekem is tetszik az új kép Sephora!
Kimni: örülök, ha ilyen sokat írsz a férjedről is, mert akkor látom, hogy milyen jövője lehet a fiamnak.
Már korábban akartam kérdezni, és pont említtetted itt, mi a véleményetek a pótkerék nélküli biciklizésről? Kinek tud a gyerkőce, és hogyan tanítottátok meg? Nálunk ez most már aktuális lenne, mert nagyobb bicajjal megy a fiam, de pótkerékkel. Viszont így elég ingatag. Meg hát már nagy is ehhez... De simán néz félre és teker, fékezni még nem tud, és van hogy egyszerűen lehasal a kormányra. Tanítsam, vagy ne?
Nálunk ugye apa teljesen nt, és őt meg pont zavarta, hogy nehezen talált egy időben közös tevékenységet Latkával. Most már együtt kertészkednek, vágnak fát, füvet vagy ilyesmi. Focizni mi sem szoktunk. Pedig a férjem nagy focimániás, de hát a gyereket nem érdekli. Szóval nálunk a férfias munkákban teljesedik ki az apa szerep. No meg bírkóznak is.
Beszéltem az óvónőkkel, sajnálták, hogy nem voltunk bemutatón, de lesz egy másik is, akkor pont tornaóra lesz. Arra is kíváncsi leszek. Utána pedig kértem egy fogadóórát. Szóval már csak röpke pár hét, és remélhetőleg tényleg kapok valami valós képet a gyerekről!
Dreamer: Én is úgy gondolom, hogy egy idő után megszokná a nagyobb rendszertelenséget a gyerek. De szerintem ehhez kell bizonyos életkor és fejlettség, mert különben a még nagyobb bizonytalanság csak még nagyobb frusztrációt szül. Most már pl nem zavarja a fiamat az esti mese kérdés, fél éve pedig elsírta magát, ha nem ugyanazt néztük meg századszorra is, amit tegnap.

Igen, erről beszéltem.

Az auti gyerekes anyukáknak arra is figyelni kell, hogy nehogy ők rögződjenek bele egy olyan tevékenységbe, amit a gyerek már nem igényelne. Ismerek olyan anyukát hallomásból, aki elkövetett ilyesmit. A gyerek már nagykorú, és igen profin bánik a számítógéppel, de amúgy életképtelen. Persze akkoriban még kevesebb volt az információ és a segítség, de én úgy látom, hogy ő maga is belerögződött egyes szertartásokba, amik akkor, mondjuk négy évesen megoldást nyújtottak, de esetleg már 10 évesen nem lett volna rájuk szükség, most viszont, 20 évesen már nem lehet róla leszoktatni a gyereket. Ez egy komoly veszély, nem szabad belefutni!
A fiam pl. otthon még mindig "pelussal alszik". Ez nem azt jelenti, hogy be van pelenkázva, hanem hogy egy ruhapelenka van a kezében. De amikor tavaly erdei táborba ment az osztállyal, akkor nagy komolyan közölte a bepakolásnál, hogy "úgy gondolom, a pelekára ott nem lesz szükség". Mondtam neki, hogy "jó, hogy így gondolod, mert toleráns az osztály, de ha ezzel jelensz meg, biztos körberöhögnek." Szóval oda nem vitte.

Dreamer:
Akkor minél hamarabb elküldöm erdei táborba a fiamat, hátha leszokik ott a cumizásról és a bárányszöszmöszös orcirógatásról.

Kimni: Remélem én is, hogy a fiam olyan ügyes és okos lesz, mint a férjed.

Sünöcske: és még mi lesz velem, ha igazán megöregszem, és felszedek mondjuk 40 kilót. Bár akkor igazi mackómama leszek.

Sephora: Aranyos kicsi fiad van.

Sünöcske, köszi, én is próbálom erősíteni a gyerekek előtt azt, amiben apa jó, pl direkt ráhagyok minden barkács munkát (apa imád barkácsolni, neki ez öröm), már az elemeket is ő cseréli ki, mert apa tudja, hogy kell apa tölti le a filmeket, direkt nem csinálok ilyesmit, a gyerekeknek legyen egyértelmű, hogy apának ezek az erősségei

Dreamer, van az az állapot, amikor már hiába építem be a napi rutinba a dolgokat, nem képesek készség szinten használni a megtanultakat. Főleg nem tudják átültetni más helyzetre. Azaz a férjem már alkalmatlan erre, mert felnőtt, de a fiamban bízom, hogy még ezen a téren is jóval előrébb lesz majd, mint a férjem!

Labolen, ne vedd alapul a férjemet, ő nem kapott segítséget gyerekkorában! Még írok a bicikliről, csak ebédelek egyet...

Én 21 évesen kaptam meg a férjemet, teljességgel felkészületlenül, és életképtelenül. A 16 év alatt rengeteget tudtam rajta fejleszteni, ne add fel!
A fiam pedig már volt, hogy szokatlan helyzetben igen szépen szerepelt, logikusan kikövetkeztette, mit lenne jó tennie. Néha mostanában meglepően figyelmes és intuitív is. Mindig nagyon megdicsérem érte.

Viszont töriből a reformációnál tartanak, és roppantul szenved, mert szerintem ez az egész vallás dolog hülyeség, ő roppant racionális elme ugyanis.
Irodalomból a Toldin akadt ki, mert annak meg a nyelvezete nagyon régies, és szerinte a verselés is hülyeség. És mért kell neki azt kívülről tudnia, hogy hogyan csorog a nyál a Toldi szája szélén alvás közben ...

3mackó: nálunk 4 évesen szokott le a cumiról. Addigra odáig fajult a dolog, hogy amit megszokott minta, azt kivonták a forgalomból, így nem tudtuk cserélni a cumit, tiszta gáz volt, majdnem szétesett már. Csak alváshoz kellett, de ahhoz nagyon. Aztán egy nap eldugta valahova, vagy elhagyta véletlenül, a lényeg, hogy eltűnt. Nagyon sírt este, hiába kerestük éjfélig, nem lett meg. Ottmaradtam vele este, hogy amíg elalszik, addig rajtam élte ki frusztrációját. Engedtem, hogy ütemesen lágyan pacskolgassa a kezem és ezzel ringatta álomba magát. Másnap megint. aztán már nem kellett ott lennem. Egy hét múlva megtalálta a cumiját, egy fiók mélyén. Gyorsan elvettem tőle, és ennyi. Szóval mi kényszerből szoktunk le róla, de előbb vagy utóbb egyszerűen a szájában esett volna szét!
Nem mondom, hogy ez az üdvözítő megoldás, de nálunk így alakult. Nyáron már nem kellett neki a "dunnuskája", de mikor újból kezdődött az ovi, megint előkerült. Hiába, itt mutatkozik meg, hogy azért stresszes ott az élet...
Szerintem nem gáz, ha ennyi idősen (sőt később sem), van olyan itthoni tárgy, ami megvigasztalja, megnyugtatja. Nálunk a kiborulások is könnyebbek, ha ott a dunnus. A cumi persze más kategória, de mondom, nálunk is az élet oldotta meg, nem én.