Szanya az én fiam nem játszik mintha játékokat, szóval hiába ajánlgatják majd neki. A labdát dobálgatja, rugdossa egész nap, meg a kocsikat tologatja, vagyis inkább lökdösi, meg epítőkockákból csinál tornyot. Még mindig dobál, de ha odaülök mellé játszani akkor általában abbahagyja. Mostmár sokszor megérti hogy nem szabad megdobnia a homokkal, de van amikor csakazértis csinálja és ha nem engedem akkor sír

Jah és ő is imádja a játekokat nyomkodni amik hangot, fényt adnak ki és a pörgetősöket
Luna elhiszem és örülök nektek

En is attól féltem hogy visszafejlődött mert semmit nem csinált amit 1 évesen már tudott. Nálunk is olyan hirtelen változott most meg és érti ha mondom hogy tapsoljon, tancoljon, integessen. Nem gondoltam volna 1x hogy 20 honapos koraban veszettül örülni fogok ha mondom neki hogy integessen egy néninek, de amikor valamelyik nap megtette akkor olyan boldog voltam, megiskönnyeztem egy kicsit

Ha még elkezdene szavakat is mondani akkor tökéletesen boldog lennék, de ez csak egy vágyalomnak tűnik most. Pár hete az apja mondta neki gyere be a szobába aludni, szaladgált körbekörbe és 1xcsak mintha mondta volna hogy nem, mások is úgy értettek, az ilyenekbe kapaszkodom