Az én fiam már 9 és fél éves (autizmussal diagnosztizálták, de ha más helyre mentünk volna, biztos Aspergeresnek nevezték volna, mert enyhe eset), úgyhogy már van egy kis tapasztalatom arról, hogy nem kell kétségbeesni, ha valamilyen területen abszolút el van maradva. Ő borzasztóan rajzolt még ötévesen is, csakis fölismerhetetlen autókat volt hajlandó rajzolni. Most, harmadikban meg döbbenten néztem a bizonyítványát, hogy dicséretes lett rajzból. Mondjuk ennek az is az oka, hogy a tanára szeret elvont témákat föladni, de az biztos, hogy nagyon szépen használja a színeket. A közösségi életből is kiszorult az év elején az iskolában (normál iskolába jár), a szüneteket egyedül töltötte az osztályteremben, itthon viszont rengeteget focizott a testvéreivel meg magában. Az év végén az iskolai kupán két gólt lőtt, egyből visszafogadták! A szeretet kifejezéséről meg annyit, hogy még életében nem ölelt meg és nem adott puszit nekünk, bár tudja, hogy ezt eléggé várom tőle... De egyszer-kétszer már mondta, hogy szeret minket. Egyelőre ezzel kell beérnem...
