Labolen, Szanya, gratulálok az előadásotokhoz!! Én is sajnálom, hogy nem láthattalak titeket!
Labolen, tényleg mindig jókat írsz a fogadóóra után és úgy tűnik, nagyon helyén van a tanítónéni esze és szíve is. Kevés ilyen pedagógus van a rendszerben... Úgy szeretném,ha maradhatna itt L, de értem, hogy ez nem megy

Drukkolok a lehetőségeknek továbbra is... És irtó jó, hogy azt mondták, hogy önmagában nem akkora a gond, hogy gyógyszerezni kelljen!
Nem is nagyon tudtam visszaolvasni, bocsánat, ha nem tudok másra reagálni.
Az avatar képemet azért cseréltem ki (már, ha látszik), mert voltunk Halász Judit koncerten és N meg az öccse a színpad előtt térdeltek végig, könyökölve a színpadon (pont középen) és mivel N az összes dalt tudja fejből, végig hangosan énekelt (pedig tök új dalok, mi is alig párszor hallgattuk meg a koncert előtt) és ez Halász Juditnak feltűnt, eleinte csak kacsintgatott rá, majd az egyik dal után kezet fogott vele, hogy milyen ügyesen énekel vele, majd végül kihívta egy negyed dal erejéig a színpadra és soronként felváltva énekeltek! N mindent értett, adekvátan viselkedett, hangosan, szépen énekelt a mikrofonba (tényleg gyönyörű hangja is van), kicsit még táncoltak is. Annyira aranyos volt, ezzel muszáj eldicsekednem! És csak ő volt a színpadon, senki más nem ment fel az egész koncert alatt!