Szanya, mi lesz jövő szerdán?
Gratulálok az előadásotokhoz! Mi bajotok a kamerával?

Labolen nekem is átküldenéd a diákat és a kísérőszöveget? Szanya, Te tudsz küldeni valamit a Te részedről?
Én hétfőn voltam a kerületi (17.) Gyurkovics EGYMI-ben Autizmus szakmai napon. Délelőtt leginkább integrálható gyerekekről volt szó, bár én hozzátenném, hogy Mo-i mércével nézve, tehát enyhén érintett gyerekekről. Engem ugyan nem érint, de érdekes volt. Délután pedig a suli egyik auti csoportjának életét mutatták be, sőt a tanító néni mutatta be videókon keresztül. Hát.... Szakmailag valóban jónak tűnik. De egy integrált ovis csoport után nem volt jó érzés látni egy szegregált osztályt
Még el szerettem volna újságolni, hogy lehetőségem volt megnézni az FSZK által készülő videóinterjúkat, amik "kezdő" auti gyerekes szülőket segítő webes felületen lesznek elérhetőek ha majd pár hónap múlva kész lesz. Egész jól sikerült, a velem készült egyéni és a csoportos interjú is, amint publikus lesz szólok, kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Tudom, hogy ritkán jövök, de kevés az időm... Mimi jól van, jól érzi magát az oviban. Hetente 2szer 3szor alszik is ebéd után

Ami azért furcsa, mert az előző 3 évben nem aludt délután sem itthon sem az oviban. De mivel megint nyílt valamennyit és egyre több inger jut be, bizony elfárad. Szóval örülünk nagyon, de aztán este itthon 11-ig kukorékol, attól meg nem vagyunk túl boldogok