Nekem nagyon sokat segített, mikor megértettem, hogy mi borítja ki. Ha tudom, hogy nem bírja a méheket, akkor értem, hogy miért kiabál látszólag ok nélkül mesenézés közben, vagy miért akar az úttesten menni, nem a járdán a bokor mellett. Ilyenkor könnyebb megszüntetni a gondot, nem kötelezem a járdán menésre, vagy elkapcsolom a mesét. Egy csomó ilyen dolog van, hogy azt hinné az ember ok nélküli "hiszti", közben meg kőkemény, számára abszolút reális oka van a dolognak. Én is kiakadnék, ha pl egy meztelencsigákkal teli gödörbe kéne mászkálnom.

Az is sokat segít, ha van egy tervem, hogy kéne kezelni a kiakadást. Ha tudom tudatosan, hogy nyugodtan kell maradni, hogy van egy vizuális technika adott problémára, amit használni kell, szóval, ha úgy érzem, hogy van feladatom, és eszközöm, akkor könnyebb nyugodtnak maradni.
Akkor is könnyebb nyugodtnak maradni, ha át tudom érezni, hogy ez neki is milyen rossz. Hogy ez nem hiszti, hanem pánik. Hogy teljes kétségbeeséssel éli meg, ha valami nem úgy van, ahogy ő tervezte. Ha látom rajta ezt a kétségbeesést, akkor könnyebb nekem is nyugodtnak maradni.
Aztán van, hogy kiborul ő is, én is, tudom, hogy nagyon rosszul kezelem épp az adott helyzetet. Ilyenkor már csak utólag tudom magam felmenteni azzal, hogy én is ember vagyok, nekem is vannak nagyon rossz napjaim és van, hogy én is kiborulok.
De minden egy kicsivel könnyebb lesz, ha jobban megismered az autizmust és a gyerek gondolatait. Akkor talán le is tudod csökkenteni a frusztrációját és elébe mész a kiborulásoknak.