Véda: remélem minden gördülékenyen megy majd a héten, és kaptok megfelelő segítséget!
Süni: szuper, néztem a csempét, nagyon jó lehet a fürdő.
A Szentendrei múzeum nekünk is nagy favorit, mi a közelségből adódóan már sokszor jártunk arra.

És rendszeresen találkozunk más auti kisgyerekekkel.

(látszik rajtuk, mint mikor a gyerek áll az ajtó előtt, nyitja-csukja, anyuka meg egy könyvvel üldögél egy hátsó ülésen.

)
Szanya: a buborékos nap tuti jó lehetett.
Nekem most nincsenek itt a gyerekek két nap szabink van.
Meleg: a fiam sem szólt sose, hogy melege van, képes volt hosszú ujjúban nyomulni kint a dög melegben, mert mondjuk az oviban nem vették le róla a pulcsit. Mostanra megtanulta. Nem tudom, hogy közrejátszott-e ebben, hogy csináltunk neki segíts, melegem van sablont, vagy csak beérett rá a gyerek... De örülök, így legalább már nem kap hőgutát egy olyan napon, ahol én nem vagyok mellette, és nem kell külön szólnom emiatt a felnőttnek, aki vele van, hogy erre figyeljen.
És szerencsém van, ő azt veszi fel már, amit mondok neki, simán alszik pucéran is, ha tényleg nagyon meleg van fent a tetőtérben. (régebben ő is téli pizsiben aludt nyáron is, de Champ ötlete jó lehet erre a problémára. Nekünk megoldódott magától, kinőtte azt az egy szem téli pizsit, amihez ragaszkodott, aztán meg már nem volt fontos a dolog.)