Az építőkocka nálunk is sokáig használatban volt. AZ elején nem szerette, mert könnyen lecsúsztak egymásról. Nálunk a DUPLO volt a nyerő sokáig, mert azt ugye lehet rögzíteni egymáshoz. De ahogy kicsit fejlődött a kézügyessége, akkor már a kocka is megmaradt a helyén.

Aztán jött a favonat. Ez egy csodás találmány szerintem (vagyis volt, amíg nem találtál fel hozzá az elektromos mozdonyt, ugyanis csak addig ment, amíg a gyerek tolta. Kapott zenélő, magától kicsi pályán körbe-körbe menő mozdonyt is, más rokontól, de hát attól anya és apa a falra másztak, amikor reggel bekapcsolta, majd elment mást csinálni, és a mozdonynak mennie kellett egész nap, és nyolc órán keresztül ment ugyanaz a bóvlizene ... Brrrrrrr! Szóval az a mozdony "elfáradt", és felkerült a szekrény tetejére.

A favonat viszont maradt. Ott pályát kell tervezni, íveket egymáshoz illeszteni, stb. A végére akkora készletünk lett, hogy ha mindent beépített, nem volt elég a saját (egyébként elég nagy) szobája hozzá.
A jelenről annyit, hogy van "terápiás" macskánk. A lányom könyörögte ki, és nem örültem neki, mert szeretem ugyan a macskákat, de a lakásunk kialakítása nem macska és kisállat barát. De végül a macska megérkezett, és a fiam várakozáson felül sokat foglalkozik vele. Megfigyeli, beszél róla, és megsimogatta! Még soha nem láttam, hogy állathoz ért volna, bár állítólag anyámék kutyáját néha megfogta. De annyit voltunk állatos helyeken, lovagolni lehetett, állatot simogatni, a gyerek mindig csak tisztes távolból nézte őket, míg a húga "végignyalt" mindent ( őt még kecske is fellökte).
Kérdeztem, mi a változás oka, mért hajlandó most a macskát meg megsimogatni, amíg azokat nem volt hajlandó, mire a válasz: azok koszosak voltak. Hát néha ilyen roppant egyszerű.