Téma: Autizmus mindennapok

Labolen,
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Ne haragudj, de egyáltalán nem értek egyet.
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

En olvaslak titeket, de csak telon. Ha lesz gep irok is

A tapasztalatom az, hogy Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Bundáskenyér, agiviki, frog köszönöm a jelentkezést!

Az én tapasztalatom az: Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Süni, nem feltétlenül. Erre is van példám.

Amikor elbizonytalanodom, hogy egy bizonyos illető auti-e avgy sem, akkor mindig előveszem a híres 3 területet és megpróbálom megvizsgálni, hogy mindhárom területen van-e érintettsége. Nekem ez be szokott jönni. Irtó kevés ember kap "így" diagnózist nálam, aki pedig első blikkre ütné a határt. Az antiszociális viselkedések, az elzárkózások, a valós kapcsolatokra való képtelenség közben az online világban való kiteljesedés rengeteg más dolog hátterében is áll, nem csak az autizmus mögött. Még csak kóros háttérnek sem kell lenni ezekhez manapság. Bárkit el tud kapni a gépszíj. Az önkontrollt, az önismeretet tanulni kell, a gyerekekkel foglalkozni kell, nem csak odadobni az iskolába őket (az egész világra érvényes ez és ma ezt teszik a modern társadalmakban sajnos), hogy mire kamaszok lesznek, mire fiatal felnőttek lesznek, képesek legyenek önuralmat gyakorolni és fel tudják fogni, hogy mivel jár az online élet, hol a határ. Ez senkiből nem jön magától.
Az Aspergeresek, az autisták nagyon különböznek. Azért, mert xy jól ellavíroz az életben, nem lehet azt gondolni, hogy majd az én gyerekem is el fog.
De, Szanya rátapintott: általában áll mögöttük valaki. És, hogy ki fog állni a gyerekem mögött, ha felnőtt lesz, na ezt nem tudja senki, akkor sem, ha én mindent megteszek most érte, akkor sem tudom, hogy lesz-e bárki, aki mögötte lesz és segíti őt a háttérből.
Szerintem nagyon felesleges azzal foglalkozni, kiből milyen felnőtt lesz (az autikból mármint), mennyire lesz önálló stb. Most kell mindent megtenni, amit tudunk. És ez bizony rengeteg áldozattal jár, amit fel kell tudnunk dolgozni. Ha a tőlünk telhető legtöbbet megtettük (megfelelő fejlesztés, megfelelő otthoni légkör, megfelelő iskola és megfelelő otthoni fejlesztés), akkor nem érdemes ezen rágódni, mert meg fogunk hülyülni. Nem tőlünk függ, hogy lesz-e valaki a gyerekünk mögött, aki segíti őt. A sorstól függ.

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Szalamandra, mindenkinek más a véleménye, de az nem baj.
Ha mindenkinek ugyanaz lenne az álláspontja, akkor miről dumálnánk?

Szanya: Jó akkor mögöttem tuti, hogy állnia kell valakinek. Ha nem is akarnám akkor is lenne, mert én olyan pátyolgatni való vagyok.

Mindannyian arra törekedünk, hogy gyermekeink minél jobban boldoguljon, de valljuk be egy jó család mindig ott van a háttérben. Nem tudom elképzelni, hogy ne figyeljek a családom igényeire. És jó, hogy kellünk egymásnak, hogy elérjen az egyikünk-másikunk v. mindannyiunk vmit.
Persze biztos vannak ÖNÁLLÓ lények, de az nagy teher , és szomorú, mert legalább 1barát kell aki néha "szemetesláda" funkciót tölt be!

Süni, egészen pontosan tutujgatni való.

Az önálló lényeknek nincs szükségük élménymegosztásra sem. És nekik ez nem nagy teher. (Csak a családjuknak. Már amennyire az család.)

Már meséltem a sztorit, de idepasszol: annó, mikor még csak ismerkedtem a dolgokkal a dg. után, a Koraiban egy anyukának (akinek a gyereke a földön fetrengett bőgve) megjegyeztem, hogy "ez az autizmus dolog kissé túl van dimenzionálva, nem?". Nem fojtott meg... Ez rendes volt tőle...

Én az önállóságot úgy értelmezem, hogy én például önálló felnőtt vagyok, de nagyon sokszor a gyerekekkel kapcsolatos életszervezéshez szükségem van segítségre. Ilyenkor vagy a tesómék, legtöbbször meg anyukám szokott segíteni. És kikérem a tanácsukat, beszélgetek velük, sok időt töltök velük. A férjemmel dettó. Ettől még önálló vagyok, mert képes vagyok elintézni egy hivatalos ügyet, panasszal élni egy bankkal szemben, kitalálni és koordinálni egy karácsonyi rokonlátogatás menetrendjét. És ez az, amiben a fiam nem biztos, hogy minden szempontból helyt fog állni.
Nem latolgatom a jövőt, bizakodom, de azért számítok arra, hogy felnőtt életében lehet, hogy szorosabb támogatásra fog szorulni, mint mondjuk most én a családomtól.

Az, akinek nincs szükséges kapcsolatokra, az nem autista, hanem szociopata. Az is gond, csak másképp.

Friss diagnózis után az ember mond érdekes dolgokat. Én másnap váltig állítottam az óvodavezetőnek, hogy attól, hogy a gyerek asperger diagnózist kapott, még nem autista. Mentségemre legyen mondva, akkor még eléggé össze voltam zavarodva, és hát a fatális tévedésem miatt lett ovija a gyereknek.

Igen, ez bizony így van, de mégis:milyen önállóak már a szociopaták! Hát nem jó volna szociopatának lenni?

Ez jó. Mázli.

Szanya: Még hogy milyen jó lenne.. Ne már!

Igen, azóta is eszemben van, ahogy bizonygatom, hogy ne féljenek tőle, nem fog egy sarokban ülni és zümmögni, mert nem autista. Komolyan csak az a mentségem, hogy előző nap adták a diagnózist, és két hét múlva kezdődött az ovi, én meg a 8. hónapban voltam a harmadikkal. És L. már 4 éves volt.

Szanya:Akkor csak nem tud róla, milyen szar neki!

Labolen:"Én például önálló FELNŐTT vagyok!" -ez azért kicsit túlzás!

A fiam folyamatosan felnőtt önálló lény akar lenni, aki azt csinálhat amit akar. Szegény, ha rájön, hogy most volt arany élete. Én valahogy soha nem érzem azt, hogy azt csinálok, amit akarok ill. ritkán. Van egy mókuskerekem, amiből néha kiléphetek!

Labolen: nekem azt kellett magyaráznom, hogy ő egy passzív autista, nem fogja leharapni senkinek a fejét!

Süni: az én fiam nem passzív auti, de asszem ő sem az a fej leevős típus.

Érdekes dolog az, amit a laikus emberek gondolnak az autisták egyedüllétre való vágyakozásáról. Nagyon belém ivódott, amit az 5 évesen nem igazán beszélő gyerekemről mondtak a szakemberek: nem azért nem beszél, mert nem akar, hanem mert nem TUD! Azért, mert egy as-es gyerek egyedül lézeng a suli udvarán, magában beszélve, mutogatva, míg a többiek együtt játszanak (az én fiam ezt csinálja, ezért is nagy öröm, hogy látom, barátkozik), nem azt jelenti, hogy egyedül akar lenni. Inkább attól van, hogy nem tudja, hogyan építsen kapcsolatot másokkal. Iszonyú nagy a különbség.
Talán Szanya írta, hogy a barátkozás a cybertérben nem igazi társasági élet. Nagyokat bólogattam. Hiába van egy angliai emberkének 20-30 chates barátja a világ minden részén, akikkel mindent megbeszél, ha nem képes átkopogni a szomszédba, ha elfogyott a cukor, vagy nincs egy ember, akire egy délutánra rábízhatja a kutyáját, stb

Labolen, Szalamandra


Szerintem azon csúszik el az egész, hogy más-mást értetek/értünk aspergeresen.
Jelenleg mindenki aspergeres papírt kap, aki időben tanult meg beszélni, és nem értelmi fogyatékos. Ha ezt a definíciót nézzük, persze, hogy nem lesz mindegyik önálló, mert ezen a csoporton belül is óriási különbségek vannak.
Én is inkább arra érteném, akinél a tünetek nem kifejezettek, vagy leginkább a szociális érintettség látványos, és t a többi területen elég enyhe, vagy egészen kiválóan kompenzál.
Szerintem van az a csoport, ahol nem az önállóság a kérdés, hanem a társadalomba való problémamentes beilleszkedés. Valahogy ezt értem én klasszikus aspergeresnek, de nincs ez persze definiálva. Apám is fix ,hogy aspergeres, pedig annyira önálló, hogy egyedül elélne élete végéig az erdő közepén, ha kapna pár szerszámot (sőt , betegesen visszautasít minden segítséget, és soha az életében nem kért még). Neki pl. a meglehetősen szociopata mivoltában az egyik leglátványosabb a dolog.

Egyébként szerintem se azon múlik, hogy egy auti agresszív, hogy passzív -e. Az én fiam semennyire nem passzív, mégsem szokott soha bántani senkit.