Süni: természetesen tök igazad van, hogy mindegyik napló jó, és mindegyik típusnak más a szerepe. Mikor mi a nap elmesélését tanultuk, nálunk is megvolt rajzban az összes lépés. Csak azért emeltem ki Az egy-egy konkrétumot feldolgozó naplót, mert szerintem L-nak már ilyesmi kellene. De nekünk is volt minden részletet elmesélő rajzolós naplónk, csak már megtanult mesélni, erről tovább kellen lépnünk. És sajnos nekünk nincs fotós segítségünk, emiatt nálunk nem működne az, hogy én leképezem neki az egész ovis délelőttöt. Mert egyszerűen nincs róla infóm. Viszont egy-egy lényeges dolgot én is látok délután mondjuk, és azt jó lenne feldolgozni így is.
De igen, minden napló szuper, csak ez lemaradt az írásomról.
Házi: múltkor mondtam is neki, hogy majd meglátja mit kap bent az EMÚ-ban, hogy nem csináltuk meg a házit!

Nem tudom, mitől sokallt be. Amúgy ez a rajz úgy készül, hogy én felajánlom neki, hogy mit mesélhetne bent, milyen jó élményünk volt. Ő meg kiválaszt egyet, és mondja, hogy mit rajzoljak. Vagyis ő meséli el itthon már az egészet. Nem lenne gond, ugyanígy bent is el tudná mondani, csak ugye az a feladat, hogy vigyünk be képet, amiről mesél. Csak mi rajzot viszünk, technikai okokból. Nincs meg az átjátszóm.

Na mindegy, ő azt szeretné, hogy ne én rajzoljak, hanem bent a fejlesztők. Majd kedden meglátjuk, mit szólnak ehhez a felálláshoz.
Fejlesztések: még mindig nagyon ellenáll, ha leültetem, tiltakozik, rikoltozik. Berakhatnám napi rutin jelleggel, de pont emiatt hagytuk abba, mert akkor már este sírt, hogy nem akar másnap feladatozni. Kicsit én is belefáradtam az állandó "harcba", hogy de igen és akkor nem kapod meg a jutalmat, meg minden. Most csak sodródunk. Van heti két logopédia, ahol a feladattartást, és a finommozgást is gyakorolják, van heti egy délelőttje az EMÚ-ban. Én látom rajta a fejlődést így is. Itthoni nagy projektünk a vinnyogás leépítése. Hogy ha gondja van, ne vinnyogjon, meg rikoltozzon, hanem mondja el szavakkal. Ez meg egész nap megy.
Na mindegy, mosdatom itt magam. Igazából zavar, hogy nem tudok vele úgy foglalkozni, mint régen. Ezért is gondoltam, hogy valami egészen más oldalról kéne nekikezdeni, és nem leülősen fejleszteni. Erre jó lenne egy ilyen napló.
Süni: irigyellek a jó délutánért, és tessék a képeket feltölteni Kimni!
Kimni: ez az átszabott rajzolós képregény nagyon szuper dolog. Ha belejön, bármit le tud rajzolni, olyat is, amit elmondani nem is tudna. Tök jó.