Többen többször leírtuk, hogy diagnosztizálásra a legprofibb szakemberek is majd csak másfél éves kor után vállalkoznának. Szerintem nem lehet ezt ilyen kategorikusan kijelenteni, hogy akkor emiatt a három dolog miatt auti. Ez sokkal összetettebb dolog, és mindig elmondják, hogy nincs olyan tünet, amit egy nt ne csinálna, nincs olyan tünet, ami ha igaz, akkor tuti auti a gyerek. Túl korai még ezzel foglalkozni. Tudom, hogy aggódsz, mi is átmentünk ezen. A legkisebb gyerekem, fiú, akkor született, mikor a nagyom megkapta a diagnózist. Első naptól árgus szemekkel nézzük, hogy jaj mi van, ha ő is érintett. Volt , hogy sirattam, volt hogy tagadtam, de mindig reménykedtem, hogy nem az. Most mindjárt négy éves lesz, és biztosan állítom, hogy ő abszolút nt kisfiú. Csak azért írom, mert tényleg átmentünk ezen az aggódáson mi is, többször voltunk koraisoknál nézetni, fülvizsgálaton is jártunk, mert annyira nem figyelt a hangokra. Nem nézett a szemünkbe, ha beszéltem a számat nézte. Most sem néz sokáig a szemembe. A beszéde megkésett volt kicsit még két évesen is.
Komolyan mondom, most minden lehetőt megteszel érte, kicsit jegeld ezt a gondot, mert nem lehetsz biztos benne, hogy mi lesz még ebből.
És itt reagálnék a másikra is. Amíg nincs biztos diagnózis a kezedben, ne kezdd el feldolgozni, ne indíts gyászfolyamatot, mert ha meg minden oké, akkor még károsan is befolyásolhatja a gyereked felé a kapcsolatod, ha most már elkönyveled sérültnek. Most a bizakodásnak, kicsi kételyeknek lenne itt a helye. A feldolgozás szerintem mindenkinél akkor indul el, és akkor tud folyamatában végigmenni, ha teljesen biztos vagy a diagnózisban, mert egy külső szakember kimondta rá a bűvös szót. Főleg amiatt, mert van egy szakasz a feldolgozási gyászfolyamatban, amiben tagadsz. Hogy lépsz túl rajta, ha nincs a kezedben valami olyan objektív dolog, ami ezt a tagadást átbillenti elfogadásba.
Tényleg csak annyit tudok újra mondani, hogy várj. Akkor is, ha nehéz. Én két évet vártam ugyanígy.