Téma: Te hogyan vetted észre?

Sziasztok!
Tomger! Labolen!Én sem szeretném átvinni a topic-ot, de a furcsa dolgok,tünetek nálunk tényleg csak az utóbbi pár hónapban jelentkeztek és még jelenleg is tartanak Azért is írtam ide.
Folytatom:
-bedugja a füleit- néha a legnagyobb csöndben is.(2013.dec. vettük észre)Otthon ezek nagyon megritkultak, de oviban előfordul, ha énekelnek a gyerekek.
-lábujjhegyen jár( kizárólag akkor, ha zokni nélkül van és csak a csempén(konyha, fürdőszoba)
-felmászik akárhová akárhogy 0 veszélyérzettel
-a felnőttekkel jobban elvan, mint a gyerekekkel.
-mindent maga akar megoldani.
-az lcd monitort, tv-t, telefont megérinti a kicsi szájával.
-egész nap elnézi a tv-t akár 1 mesével.
-csak a húga babakocsijában hajlandó elaludni délután 1-45 perces tologatás után. Kivenni nem tudom, mert rögtön fölébred.
-"beteges" anyához való ragaszkodás. (Éjjel még egy pisit is meggondolok 100szor. Akkor is rázendít, ha kiszállok a kocsiból, hogy kivegyem.
-akárkinek puszit ad. De szó szerint. Ha valamit akar, vadidegennek is csücsörít. Jópofának találják és adnak is neki. Engem a frász kerülget.
-semmire nem mutat rá.Csak teljes tenyerével, de ritka.
Hát nagyjából ennyi jut most eszembe.

Nanog: persze, jó, hogy ide írod a tüneteket, csak a megoldást nem akartuk már itt írni. Ez maradjon meg amolyan tünetek kivonatos topicnak.

Tényleg jó topic. Magam itt még elég új vagyok, de már igen sokat olvastam. A fiam majd két és fél éves és már pár hónapos korától gyanakodva figyelem. Mint látom, a legtöbbeknél úgy két és három év között kristályosodott ki, hogy nem stimmel valami és a java még csak sokszor ezután jött. Ez épp nem vidított fel... ; )
Leginkább Tomger leírásához tudnék kapcsolódni: "pl keveset nézett a szemünkbe, alig gőgicsélt, nem értette a beszédet. Az emésztésével pedig nagyon sok gond volt csecsemő korától fogva.
Mégis a beszédfejlődés durva elmaradása volt a vezető tünet." "Még egy számomra nagyon kellemetlen "tünet" volt a gyerek görcsös ragaszkodása hozzám" - Ez nálunk ugyanígy zajlott és zajlik.
Jelenleg úgy beszél, hogy talán két szót használ, bár azt sem hívásra, hanem inkább a saját kedvére (pl. anya anyanyany variációban) és néhány hangot (pl. a p-t piros, parkoló és Porsche szavak helyett). A magánhangzókat nem kedveli. MInt nem beszélö maga nem ismétel, de ismételtet. Könyvekben a kedvenc képeit újra meg újra bökögeti, hogy újra meg újra mondjuk el stb.
Az, hogy nagyon anyás, alig írja le a dolgot. Mellettem nem tud állni, csak rajtam. Rááll a lábamra és kapaszkodik belém, mellettem ülni sem tud, csak rajtam. Alig tudom öltöztetni, mert közben rámmászik. (Ha meg nem, akkor nem hagyja, hogy öltöztessem). Ha apával épp nagyon érdekes dolgot csinál, akkor is néha ellenörzi, hogy anya mit csinál. Kisbabaként éjjel azonnal érezte, kinek a keze nyugtatja, ha "rossz" kéz volt, elhessintette.
Az Asperger szindrómás topicban leírtam, még milyen klasszikus tüneteket produkál. Igaz, még nincs diagnózisunk, de mikor itt voltak a korai fejlesztéstöl, egyet nem mondtak: hogy felejtsük el az aggodalmainkat...

Éjjel eszembe jutott, hogy mikor is volt az a pillanat, amikor már biztos voltam benne, hogy nem csak nevelési gondokról és késön érésröl van szó. Fiam szinte pont két éves volt, mikor egy éjjel úgy sírt fel, hogy nem lehetett megnyugtatni, az álomból szinte azonnal hisztibe csúszott át. Még csak mellém feküdni sem volt hajlandó, csak ült a sötétben és bömbölt. Hiába mondogattam, hogy itt van anyu is, apu is, semmi baj, kérsz inni stb. Aztán fogtam az egyik autóját és elkezdtem mondani, hogy hú, ennek hiányzik az egyik lámpája, ez így nem közlekedhet, mert sötétben nem látják, ezt bizony el kell vinni a szervízbe... A sírást egyik pillanatról a másikra feszült figyelem váltotta fel. Aztán még egy párszor elmondtam a történetet, közben a kicsi el is feküdt, elnyugodott és lehetett folytatni az alvást. Azóta ezeket a történeteket már csak mantrának hívjuk. Nyugatatóként hatnak, ha nem akar fogat mosni, öltözködni, csak rá kell kezdeni, amíg a cérnám bírja. Ami érdekli, azt fanatikusan követi, minden mást észre sem vesz vagy befagyott arccal vesz tudomásul.

Egyébként még talán annyit írnék le, hogy nem lehet átprogramozni a gyereket, ha egyszer betanult egy szabályt vagy ellesett valami viselkedésformát. Sajnos nemrég megkocogtattam egy megcsodált utánfutót, azóta ahány mellett elhaladunk, mindegyiket megkocogtatja...

Megpróbálom én is összeszedni a tüneteket.
Á. korai fejlődése is elég átlagosnak mondható, a mozgásfejlődése viszonylag rendben zajlott, korán elkezdett kúszni, a mászási fázis nála elég rövid volt, kb. 2 hónap (azóta tudom, hogy ez némi aggodalomra adhatott volna okot), és utána 14 hónaposan járni kezdett. Attól kezdve nem volt hajlandó beülni a babakocsiba, de még a hintába sem, mindig csak menni akart.
A beszéde is időben indult. Szavakat egyéves korában kezdett mondani, másfél évesen közel 100 szavas szókincse volt, 2 évesen már mondatokat mondott. Ami gyanúra adhatott volna okot, hogy ő is mondott ilyeneket, hogy kapsz, adok, kérsz, stb., azokat amit tőlem hallott, és magáról egyes szám 3. személyben beszélt egy ideig. Számunkra ez nem volt furcsa, mert az NT unokatestvére is pont ugyanígy beszélt kis korában.
Étkezésben nem volt válogatós, nagyon sokféle ételt megevett ebben a korban. Kb. 3,5 éves korában kezdte leépíteni a gyümölcsöket, zöldségeket, főzelékfélék nagy részét, de emellett az újabb ételekre is nagyon nyitott volt és szerencsére most is az.

Amikor én igazán gyanakodni kezdtem, hogy valahogy másmilyen a kisfiam a többi gyerekhez képest, az kb. 2 éves korára tehető.
A bölcsőde előtti időszakban a játszótéri, játszóházi programokon felül próbáltam "extra" gyerektársasághoz szoktatni. Elkezdtünk csoportos "Manótornára" járni, ahol a mozgásterapeuta vezetésével mondókáztak, énekeltek, forogtak, tornáztak, rajzolgattak a gyerekek. Á. nagyon kilógott a sorból, csak 1-2 feladatba volt bevonható, inkább a fűtőtest lyukacsos borítását vagy a lámpákat vizsgálgatta, látszólag nem figyelt oda, viszont otthon később hibátlanul elmondta a mondókákat. Aggodalmaimat megosztottam a mozgásterapeutával, aki a Nevelési Tanácsadót javasolta. Felkerestem a Nevtant, de gyakorlatilag lepattintottak azzal, hogy még túl kicsi a gyerek, és azok a tünetek, amiket elmondtam, egyáltalán nem jelentősek.

Ősztől Á. bölcsődés lett, ahova a kezdeti, elválás okozta nehézségek után szépen beilleszkedett. Betartotta a bölcsődei szabályokat, szívesen játszott az ottani játékokkal, megosztozott a többi gyerekkel, szót fogadott, rendesen evett és mindenfélét, 3 éves korára nappalra és az éjszakára is szobatiszta lett.
Mi azonban mégis aggódtunk, legfőképp a rugalmatlansága miatt. Akkoriban figyeltük meg, hogy mennyire zavarják apróbb dolgok: pl. ha a fedő nem volt teljesen a fazékon, akkor meg kellett igazítani, ha nyitva maradt egy szekrényajtó, azt be kellett csukni, ha a sótartóból kivettük az egyik sószórót, akkor a másikat is ki kellett venni. A ruházattal kapcsolatban is volt némi "bogara": nem volt mindegy, hogy milyen zoknit kapott. Csak drapp színű zoknit (ami majdnem testszínű) vagy piros vagy piros mintás zoknit volt hajlandó felvenni (akkoriban a piros volt a kedvenc színe), ha nem olyat kapott, akkor jött a kiborulás. Reggelente én vittem bölcsődébe trolin, délután az apja ment érte, és akkor földalattival mentek haza, ez valahogy így alakult, de ha az apja másfelé akart volna menni, akkor irtózatos hisztit levágott.
Kommunikációjára az volt leginkább jellemző, hogy a saját érdeklődési területeiről (járművek, ütközők, felső vezetékek, szerelés, világítás, szökőkutak) szeretett leginkább beszélni, de egyéb kérdésekre is válaszolt. Beszédében ragozási hibák voltak és gyakran ismételgette a számára fontos dolgokat. A "Miért korszak" nem kezdődött el, az csak később 3,5 éves korában indult.
Szeretett meséket nézni, persze többször megnézte ugyanazt a mesét, a legvégén a stáblista rettentően érdekelte, egy csomószor meg kellett állítani a lemezt a betűknél és egy idő után már kívülről fújta az egészet (ezt csak hallás alapján), és ezt is mondogatta.
A színeket imádta, és jól ismerte a különféle árnyalatokat is, amivel lenyűgözte a gondozónőit. Amivel még kitűnt a többi gyerek közül, hogy a mondókákat könnyen megjegyezte, a több versszakos dalokat is könnyen és tisztán el tudta énekelni. A gondozónőknek nem volt semmi gondjuk vele, nem figyeltek fel semmi különösre Á. viselkedésében, inkább csak a pozitívumokat látták, hiszen a bölcsődében nem voltak rugalmatlan dolgai vagy csak nem tűnt fel nekik.
A játéktevékenysége átlagos volt, szeretett a kis vonatokkal, autókkal játszani és a babakonyhát is nagyon szerette. A szerepjáték is megjelent nála, etette a plüssállatait, lefektette őket, történeteket játszott velük. Viszont ismétlődő tevékenységei is voltak, szeretett villanyokat kapcsolgatni, szekrényajtókat nyitogatni. Hosszasan figyelte, hogy mi hogyan záródik és hogyan működik.
Szeretett a kerítés mellett futni, úgy hogy közben nem előre nézett, hanem a fény-árnyék váltakozását figyelte a kerítésen. Emlékszem, egyszer séta közben a Dunaparton én is próbáltam az ő szögéből megfigyelni, hogy vajon mit néz közben. Elképesztően szép látvány volt, ahogy a délutáni nap fényét a kis kerítés rúdjai megtörték.
Tavasszal újra bejelentkeztünk a Nevtanba, ahol betegségek és pszichológusváltás miatt már nem került arra sor, hogy Á.-t is megfigyeljék a nyári szünet előtt, így abban maradtunk, hogy várjuk meg, mit hoz az óvodai váltás.
Az első időszak az óvodában katasztrofális volt. Á. ekkor volt 3 éves és 4 hónapos. Hirtelen nagyon sok gyerek lett körülötte a bölcsis létszámmal szemben, 7 db x 25 fős csoport. Mindenhol szabályok voltak, az udvaron nem lehetett akármerre menni, hiába voltak vonzóbbak a nagycsoportosok játékterületei, a tornateremben sem játszhatott azzal, amivel szeretett volna, hiába voltak ott a nagy labdák, bordásfalak, csak az egyszerű ovis tornán vehetett részt.
Ebben a helyzetben már az óvónőknek is feltűnt, hogy máshogy viselkedik, mint a többi gyerek, nehezen irányítható és eléggé öntörvényű volt, a közös foglalkozásokon nem nagyon vett részt, a verseket, dalokat átköltötte, a többi gyerekkel nem nagyon kommunikált és nem játszott, inkább csak a felnőttekkel foglalkozott. A csoportteremben leginkább a kis konyhában tevékenykedett, főzőcskézett, pakolászott, az udvaron pedig mindig elmászkált a nagyok játszóterére, a leültetős büntetés nem ért nála semmit. Egy idő után már az egész óvodában ismerték. Sajnos az óvodai élményeiről ekkor még keveset mesélt, kb. annyit, hogy mi volt az ebéd, és voltak-e az udvaron.

Akkoriban elég sok gyermekpszichológiai könyvet olvastam, köztük Vekerdy Tamás: Kérdezz! Felelek... 3. kötetét. Egy aggódó nagymama levele és Vekerdy válasza döbbentett rá arra, hogy Á. valószínűleg rajta van az autizmus spektrumon. Akkor jöttem rá, hogy az autizmus, több annál, mint amit az Esőember alapján tudtam.
Persze mi is próbáltuk magunkat győzködni, hogy az nem lehet, hiszen Á. nagyon jól kommunikál, szemkontaktust tart, nagyon szereti a szoros testkontaktust is, szeret puszit kapni és adni, nem szeret egyedül lenni, elvonulni, bevon minket a játékaiba, örömmel megmutatja a kis dolgait, felfedezéseit; nem zavarják a hangos gépek, járművek és a tömeg sem. Reménykedtünk, hogy tévedünk...
Ezek után a Nevtanba már a Vekerdy könyvvel és a sejtéseinkkel mentünk, ahonnan végül is a Korai Fejlesztőbe irányítottak minket, és végül ott kaptuk meg a diagnózist.

Miri, Á-nak asperger dg-a van?

Miri, most nagyon nem dobtal fel, a fiam szinte ugyanilyen. De nalaezen felul meg a beszeddel is vannak gondok. Most egesz jol beindult ugyan, mar ket-harom szot is osszekapcsol, de sajatosan hasznalja o is a szavakat, es o is mindent ugy mond, ahogy hallja tolem, tehat "kersz" , "kiszallsz", stb...Es meg mindig nagyon elmarad a beszedertesben is.
En eddig azzal nyugtattam magam, hogy a fiam nagyon bujos, olelget, puszit ad, de latszik, hogy "szivbol", nem olyan gepiesen csinalja, mint sokszor E... Es fozocskezik a kiskonyhaban, eteti a macijat is.
Hat, ezek szerint ez sem zar ki semmit (amit tudtam is, megis ezzel nyugtatom magam folyton).

Zorka:
Természetes, hogy izgulsz a kis tesó miatt, de a te fiad még olyan kicsi, ha jól emlékszem, még 3 éves sincs, hogy ezek a hasonlóságok Á-val nem sok mindent jelentenek.

Zorka:
Nem akartalak megijeszteni!
Az, hogy vannak hasonlóságok, még nem jelent semmit. Egyébként is egy csomó minden lehet életkori sajátosság, teljesen természetes is lehet, ha egy 2 éves kis gyerek ismételget, vagy ismétlődő tevékenységeket végez, esetleg rituáléja van, mert így érzi biztonságban magát. Inkább akkor lehet gyanakodni, ha még 3-4 évesen is fennállnak ezek a dolgok, valószínű, hogy pont emiatt kap nagyon sok gyerek ebben a korban diagnózist.
Persze megértem, hogy aggódsz, gyanakodsz és árgus szemekkel figyeled a kicsit, biztosan én is így lennék ezzel. Vannak néhányan a fórumon, akik hasonló helyzetben voltak, és azt hiszem, csak akkor nyugodtak meg igazán, amikor a kis testvér is ovis lett, és addigra azért kiderült, hogy nincs ilyen gond.

Champ:
Először pervazív zavar volt a diagnózis, de utána néhány hónap múlva a TKVSZB-nél Aspergert kapott, és utána a felülvizsgálatkor is.

Champ, Miri,
Köszönöm, hogy próbáltok bíztatni:)
Én is azt gondolom, hogy csak a fiam kb 4 éves korára tudok majd 100%-ig megnyugodni, addig még sokszor fogok aggódni újra és újra...
Még annyit írok-mert végül is illik ebbe a topikba-, hogy alig pár hónapos volt I, a fiam, mikor már konkrétan meg tudtam magamnak fogalmazni, mennyire más, mint E volt baba korában. Nagyon csodálkoztam, hogy ilyen is lehet egy bébi. A fiam mindig reagált mindenre, éreztem, hogy kapok tőle visszajelzést, kereste a szemkontaktust, mosolygott ránk.
E nagyon ritkán mosolygott, nem igényelte, hogy felvegyük, többször előfordult, 1-2 éves korában, hogy éjjel felébredt, nagyon sírt, ordított, nem lehetett megvígasztalni. Ha felvettük, csak rosszabb lett, és legtöbbször úgy tudott megnyugodni, ha beraktuk a kiságyba, és kimentünk a szobából...

Zorka, mintha minket írtál volna le... N is olyan volt kiskorában, mint E, nekem még az is feltűnt, hogy napközben csak és kizárólag a babakocsiban lehetett megnyugtatni, be kellett hoznom a szobába és itt tologattam 1 méteren fel s alá, ha mégis hozzáértünk, rosszabb lett, jobban sírt. Nem lehetett karban megnyugtatni és bár ő mosolygott, viszont a ló másik oldala, mindenkire ugyanúgy, 5 éves koráig én semmiben nem különböztem akárki mástól (a nagypapa volt az egyetlen, akit egész korán megkülönböztetett olyan 3 éves kora körül, mert a nagypapa buszoztatta állandóan és akkor buszmánia volt). Nem lehetett megfogni a kezét, még az akkori fejlesztéseken (hipotónia miatt jártunk mindenféle tornára 3 hós kora óta) is mondták, hogy nem értik, miért nem lehet megfogni a kezét meg ölelgetni, meg miért nem hallgat senkire.
Aztán nálunk is jött a tesó, szintén kb két év múlva és sohasem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor 4 nap PIC után végre először hozzáérhettem Bhoz (sürgősségi császár, meg sem foghattam, vitték a PICre rögtön), megkaptam, lementünk a gyerekágyas osztályra végre, majd ott életemben először láttam őt akkor sírni és felvettem ösztönből, megöleltem, de közben az jutott az eszembe, hogy mekkora hülye vagyok, ez úgysem segít, miért is veszem fel? Míg erre gondoltam, közben már a vállamra tettem Bt, eltelt pár perc és csak ámultam, hogy a gyerek testén lehetett érezni, hogy ellazult, rám simult és úgy megnyugodott, hogy mély álomba merült RAJTAM (na, ez elképzelhetetlen volt Ndal). Az volt az első pillanat, amikor felfogtam, hogy Ndal valami nagyobb baj van, mint a hipotónia, mert valahogy mindenemmel éreztem, hogy ez van rendben, amit most B csinált.
És ahogy írod Zorka, utána is B első 1-2 évében sorra jöttek a különbségek, amiket te is írtál, hogy reagált arra, amit én tettem, kapcsolódott hozzám akkor is, amikor nem tudott beszélni, az érintés és a szeretet kifejezése természetes volt neki, igényelte is és ő is alkalmazta ezeket ösztönből. Mikor 1.5 éves volt B, akkor találkoztam az autizmus kifejezéssel, a leírásával és akkor nyilallt belém, hogy N érintett. Addigra már olyan durván nagy különbségeket fedeztem fel a két gyerek között, amik semmi esetre sem voltak a "minden tesó más" számlájára írhatók.
Nekem speciel ez segített irtó sokat a korai felismerésben, hogy már mindenemmel éreztem, mennyire más az öcsi, mennyire természetesen mennek vele a dolgok (és nem azért, mert második gyerek, nálunk elég markáns különbségek voltak sajnos B egészségi állapotba miatt az első 1 évükben a gyerekeknek, így semmi esetre sem rutinból nyomtam Bnél ezt).

Kimni: annyira másak és mégis egyformák a gyerekeink!
Nekem mindig összeszorul a szívem, amikor azt írjátok, hogy a gyerekek nem igényelték az szülőktől a gyengédséget, akár elutasítóak is voltak. Nekem Z. sosem volt ilyen, mindig szeretett bújni. Sőt, ő az ellenkező véglet, de azt is az as számlájára írom. Már többször írtam, hogy ő nagyon "bőrbarát", nagyon szereti simogatni a csupaszon hagyott testrészeket. Én mondjuk imádom ezt, olyan kis puha keze van, nagyon finoman simogat. De ő hajlamos "letapizni" olyanokat, akiket azért nem kellene. Vasárnap, az unokatesó szülinapján ott volt nővérem sógornője, aki félidős kismama. Z.-nal ismerik egymást, de egy évben max. 2-szer találkoznak. Z. simán odabújt Annamari mellé a kanapéra, és a pociját simogatta fél órán keresztül. Aranyos volt, de már nekem is sok.

Champ:
Nekem is pont ez jutott eszembe, hogy mennyire különbözőek a gyerekeink.
Á. is nagyon igényelte a testi kapcsolatot, csak úgy lehetett megnyugtatni, ha felvettük és gyakorlatilag úgy is aludt el. A babakocsit utálta, üvöltött benne, így én állandóan kendőben vagy kenguruban hordoztam, persze időnként próbáltuk hozzá szoktatni, és kb. 4 hónapos korára eljutottunk oda, hogy már lehetett a babakocsiban is vinni. Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez. Hamar kialakult az is, hogy leginkább csak nálam tudott megnyugodni és egyre ragaszkodóbbá vált.

Zorka: nekem akkor született a legkisebbem, mikor a nagynak megkaptuk a diagnózist. A legkisebbem is fiú, nagyobb az esély, így első napjától aggódva figyeltem, hogy mi lesz. Sokszor megnyugodtam, sokszor sírtam, hogy ő is tuti érintett. Akkor nyugodtam meg igazán, mikor oviba ment, mikor láttam, mennyire ragaszkodik hozzám, mikor láttam, hogy milyen jókat játszik a tesóval, meg ilyenek. Két évesen még gyanakodtam bőven. Többször voltunk korais vizsgálaton is, nem nyugtattak ők se. De most már biztos vagyok benne, hogy nincs vele gond, legalábbis nem több, mint egy átlagos hároméves kisfiúval.
Nehéz a várakozás, és az állandó mérlegelés, hogy jaj ez az vagy sem. Átéltük mi is.

Folytatnám a topicot, bár sok tünet nagyon hasonlít a Tietekre, amiket eddig írtatok.
Szóval P. fiam 20 hónaposan bölcsibe került, az első aggasztó jeleket ekkor vettük észre. Ha szóltunk neki, nem figyelt a nevére. Állandóan csak vonatokat tologatott (azóta is ez a kedvenc tevékenysége), pontosan illesztgette a sínekre, lefeküdt a vonatokkal egy szintbe és közelről nézte őket. Ami a legrosszabb volt, hogy pelenkázás és más tevékenységek közben jól hasba rúgott minket, vagy belénk harapott (és nem kicsit), látszólag minden ok és előzmény nélkül. Nyáron a Balatonban fürödtünk, akkor is időnként hatalmasakat harapott belénk. Nem értettük, hogy két ilyen (talán túlságosan is) türelmes embernél miért csinál ilyeneket a gyerekünk? Ordított reggel, ha nem volt az asztalon a kakaója, mire felkelt (ez is hosszú hónapokig tartott).
A beszéde megkésett, két évesen csak néhány szó elejét mondta, esetleg két szótagot. Nehezen indult be, hogy szavakat mondjon, a mai napig a tőmondatokat részesíti előnyben.
A mozgásfejlődése úgymond gyors volt, előbb állt fel, mint ült volna fel önállóan, kb. 8 hónaposan. Onnantól álldogált, lépegetni próbált. Szerintem kevesebbet mászott a kelleténél. A mai napig nagyon ügyes, fürge.
Evés: kezdetben baba korában megette a főzelékeket is, most sajnos a folyékony állagú dolgokat elutasítja. Zöldségeket 2 éves kora óta nem eszik se nyersen, se főve, viszont a gyümiket szereti.
A szobatisztasága is később alakult ki. Már majdnem 4 éves volt, mikor nagy nehezen lekerült nappalra a pelus (kicsin múlott, hogy emiatt ne vegyék fel az oviba, de P. ügyes volt az utolsó pillanatban). A kakilás még ezután is egy darabig pelusba ment. Éjjelre kb. egy éve ágytiszta szerencsére.
Ő szerette a testkontaktust, most kicsit más a helyzet. Igaz, hogy kicsi korától borzasztó erősen odaszorította vagy odaütögettea a fejét miénkhez, hogy az már fájt, ez nagyon kellemetlen volt, nem lehetett karba venni emiatt.
Vigasztalást nem keresett, segítséget nem kért, ő is igyekezett minél élelmesebben maga megszerezni az áhított finomságokat, feláll a bútorokra, stb.
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
K. egészen más. Nála nem is gondoltunk az autizmusra, csak gondoltuk, hogy P.-t diagnosztizálók a Koraiban tudnának segíteni azon, hogy mindig egyedül játszik és nincs barátja az oviban. Hidegzuhanyként jött, hogy ő azonnal megkapta a diagnózist.
K.-nál egyébként minden normálisan alakult - utólag persze más a helyzet kicsit. A beszéde, mozgása rendben volt, sokat mászott, 2 évesen mondatokban beszélt. Nála a kortárs kapcsolatok voltak a problémák. És sok dühkitörés, de azt betudtuk az aktuális dackorszaknak. A simogatásra, ölelgetésre nem vágyott, elutasította. Azért megvan nála is a rugalmatlanság, de ahogy nő, úgy változik szerencsére.

Manka: ahogy leírod, K. tipikus aspi. Ilyen diagnózisotok van?

Igen

Champ, Manka
En azt hittem, asperger diagnozist nem adnak mar...
Mi autizmus spektrum zavar dg-t kaptunk a Vadasban, es egy felmondattal emlitette a doktorno, hogy regebben az ilyen gyerekekre, mint E, asperger szindromat mondtak, merthogy epertelmu, es idoben beindult a beszede.
Nektek is csak igy mondtak? Vagy "hivatalosan" van asperger diagnozisotok?

Kicsit meg irok arrol, hogyan is vettuk eszre:)
Mar masfel eves kora korul tunt fel, es kb 3 es fel eves koraig nagyon erosen megvoltak nalunk a beszedbeli sztereotipiak. Voltak olyan idoszakok, hogy egeszen uralta a napjainkat, nem lehetett vele ket mondatnal tovabb jutni, mert mindenen fennakadt.
Masfel evesen meg csak a neki tetszo szavakat ismetelte, pl thomas, piros auto, stb. Aztan jottek az ismetlodo kerdesek. 10-15x kepes volt ugyanazt megkerdezni, ugy, hogy valaszoltunk ra, es tudta is a valaszt, mert ha visszakerdeztunk, elmondta, megis ujra megkerdezte. Negy eves kora utan kezdett el enyhulni, es most mar szinte alig-alig lehet eszrevenni, ill ritkan csinalja.
Ugyanazt a zenet hallgatta honapokig, de volt, hogy csak egyetlen szamot lehetett hallgatni heteken at. Ha esetleg mast akartunk, akkor nagyon kibukott. Ezeket persze rahagytuk, nem harcoltunk vele.
Lehet, rugalmatlansagnak kellene nevezni, de en kategorizalasnak hivtam, amit csinalt, szinten verbalisan: masfel evesen pl minden vagy uj, vagy regi volt, mindenre ramutatott, kerdezgette, uj?, regi? Most eletkor szerint kategorizal, pl a negy eveseknek mar szabad felmaszni erre a maszokara, a harom eveseknek nem, az ot evesek mar tul nagyok, stb, De ezek mar nem olyan zavaroak azt hiszem.
Nalunk igazabol csak verbalisan, beszedben jelentkeztek ezek a merevsegek, rugalmatlansagok, viselkedesben, szokasokban kevesbe.
A duhrohamok szerncsere teljesen megszuntek, de mi is megtanultuk oket kezelni, azt gondolom.
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

Zorka Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.