Sziasztok!
Nekünk igazából nincs még diagnózisunk, de muszáj írnom valahová akik érintettek.Ambivalens érzés van bennem, mert aggódom, hogy mi lesz!Csütörtökön megyünk a Vadaskertbe első vizsgálatra és bízom benne, hogy ott majd tisztábban látok már.
Igyekszem röviden írni rólunk:most 32 hónapos a kisfiam, bölcsis.Tulajdonképpen a bölcsiből jeleztek, hogy a bejáró konduktor gondot lát nála, mozgásában.Úgy mentünk a Nev.Tanácsadóba, hogy hiperaktív gyanús, onnan már úgy jöttünk el, hogy autisztikus tüneteket mutat.
Kisfiam 40. hétre született, császárral.Első terhességem, első baba, nagyik kedvence.A fejlődése normális volt, semmi extrát nem tudok kiemelni, a védőnőnk sűrűn látogatott, ő is mindig mindent rendben talált.Talán amin szoktam gondolkodni, az az elevensége, nagyon élénk volt babaként is és jelenleg is mozgékony, nem egy elülős típus.Amióta a bölcsiből jeleztek, hogy fura a viselkedése, olvasgattam az autizmusról és sok olyan dolga van, ami jel lehet illetve ami nekem furcsaság .
Örömében páros lábbal ugrál, sokat csinálja /a bölcsiben ezért rászólnak/, kezeivel repked, egyedül ebédnél ül le enni, egyébként mondja, hogy állva eszel, azaz állva eszik, de közben is mozog mindig.
Rosszul ragoz, nagyon pösze.Nem teljes mondatokban beszél. pl. felveszlek, az azt jelenti, vegyél fel, kérsz inni? azt mondja rá kérsz.Nagyon sokat ismételget.Szerintem hangosabban beszél mint az átlag korabeli gyerekek, sokszor hadar és halandzsázik.Magát a nevén nevezi nem mondja, hogy én.Nagyon sokat beszél még elalvás előtt is nehezen nyugszik el.
Nem ad puszit, csak odahajol és azt mondja pusz.Hiába mutatom milyen a cuppanós puszi, nem ad.Viszont elkezdett ölelgetni amit nem nagyon csinált eddig, nagyon anyás.
Imádja a pörgő dolgokat, felfordítja a babakocsija kerekét és nagy erővel pörgeti, sokszor piros a keze tőle.Bármilyen kerekes dolgot szeret.Annyira közel hajol, ha pörög, hogy szólni kell, nehogy hozzáérjen az orra.A ventillátort nézi, a mosógép forgó dobját nézi és ugrál.
Kockákból tornyot épít.Szereti a labdákat.Imádja otthon a forgószéket, szereti a hintát ilyenkor olyan mintha elvarázsolták volna.
Amúgy nagyon jó a memóriája, képeket felismer.
Sokat gyűjtöget azokat pakolgatja.Mindig is jobban érdekelte a környezete mint a játékok, persze irányítással eljátszik és a bölcsiben leül az asztalhoz enni.
Otthon nem mindegy neki pl hogy ki veszi ki a fürdővízből, milyen sorrendbe kerül ő az ágyába, a paplan párna előtt vagy után.
Ragaszkodik a cumijához, kispárnájához, tehénkéjéhez.
Akkor simogathatják meg, ha ő akarja, nekünk sem mindig engedi, van amikor mondja is ne simogass.
A bölcsibe ha megyek érte, csak jön oda és már megy is az öltözőbe .Fura hogy nincs semmi átmenet, hogy anya megjött, akkor kéri a cumit és mehetünk.Sután fut, feltartja a kis kezeit és kacsázik.A nagymozgásai esetlenek a finommozgásai viszont nagyon ügyesek.
Ami egyszer megdöbbentett:családi délután volt a bölcsiben.Kiszúrt egy anyukát, először lefeküdt mellé a földre /ezt egyébként csinálja/, aztán meg az ölébe kéredzkedett.Se nekem se az apja a mamák ölébe nem ült, de egy idegenébe igen.
Hát egyelőre ennyi.
Kérem hogy írjatok nekem!Nagyon várom a jövő hetet, mindegy mit mondanak, az ő boldogsága akkor is nekünk a legfontosabb, hogy maradjon mindig egy vidám, mosolygós emberke!