Az autista gyerekek integrációjával foglalkozó sorozatunkat most egy anyuka levelével folytatjuk.
S. 7.5 évesen kezdte meg az első osztályt egy többségi iskolában, mert maradt egy plusz évet az óvodában.
Mind a gondozó intézmény, mind a szakértői bizottság támogatta azt, hogy integráltan tanuljon, fel sem merült a szegregáció lehetősége. Az iskolakeresés fázisában próbálkoztam egy kislétszámú alapítványi iskolával, de elküldtek, amikor megfogalmaztam miért is különleges az én gyermekem. Szomorúan vettem tudomásul ezt a hírt, mert nem erre számítottam. Később az elutasító határozatot meg is kaptam levélben, amiben indokként az volt feltüntetve, hogy az édesanya elmondása szerint a kisfiú fejlődése sajátos, egyéni úton halad, ezért nem tudják vállalni.
A folytatáshoz kattints a Bővebben gombra, vagy a cikk címére!
Próbálkoztam a normál iskola keresésével tehát. Végül ígéretet kaptam, hogy felveszik egy kis iskolába, ami integrál autikat is, de évente csak 2 osztályt indít, tehát nem annyira nagy a tömeg, mint egy nagyobb iskolában. Ekkor még nem volt SNI státusza a gyereknek, mivel ezt szerettem volna elkerülni és az óvodában sikerült is. De már a beszélgetésnél jelezte az igazgató, hogy ő szeretné, ha ez elintéződne. Nem volt lehetőségem, belementem a dologba.
Nyár végén, így elindítottuk a szakértői vizsgálatot.
Közben elkezdődött az iskola. Oszályt és tanítót nem mi választottunk, az igazgató döntése alapján kerültünk oda ahova.
A tanítás előtt, augusztusban beszéltem a leendő tanító nénikkel is, akik nyitottak voltak az általam készített, ajánlott, bemutatott eszközökre. Bizakodva jöttem el a megbeszélésről. Az első héten alkalmazták is az ajánlott motivációt, majd ahogy teltek a hetek, úgy kezdett leépülni a dolog . Ezzel egyenes arányban nőtt a problémák száma. Mivel nem délután hozom el a gyereket, hanem hamarabb, így nem találkozom a tanítókkal. Azaz nem tudom meg, ha volt valami gond, mert az üzenő füzetbe nem írják be. Sokadik körökből értesülök fontos dolgokról, mert az én gyerekem nem meséli el ezeket. Neki más a fontos. Tehát alapvető kommunikációs problémáink adódtak. Néha beszélünk egymással, vagy kapok fogadóórát, de alapvető félreértések vannak és folyamatos félresiklások. Pl. újra és újra felmerül a szereplés, és ennek problematikája, és ilyenkor megbeszéljük, neki mi lenne jó.
Manapság gyakran játszik, ha elfáradt, de talán motiválással a helyén maradna. Tulajdonképp még hálás is lehetek, mert nem piszkálják, ha fáradt, hanem engedik lazítani.
Nem veszik jó néven, ha a szülő belemagyaráz a dolgok menetébe. Nem segítik extrán a gyereket, sőt ugyanaz az elvárás él vele szemben, mint a többi gyerekkel szemben is. Asszisztens nélkül egy olyan gyereknek, akinek gondot okoz, a szünet eltöltése, az idő beosztása és behatárolása, a végtelen szorongás, ez nagyon nehéz. Egy asszisztens csökkentené a feszültséget, javítaná a kommunikációt, hidat képezne a tanárok és a szülő között.
Asszisztens nélkül a javítandó problémák listája:
- Az elvárásokat valóban differenciálni kell és az adott gyerekre szabni
- Ki kell aknázni az erősségeit és a különleges érdeklődésén keresztül kellene megfogni, és ezáltal motiválni, ha az otthoni motivációs rendszert nem akarja használni a pedagógus, vagy ilyen nincsen
- Nagyon fontos lenne a rendszeres kommunikáció: havonta team formájában a tanítók a szülő, és a fejlesztő, beszámolnának egymásnak az éppen aktuális állapotról, fejlődésről, problémákról
- Ez pontosan azért lenne fontos, hogy a problémák száma csökkenjen, hisz a kommunikáció csökkent volta az elsődleges probléma forrása
- Fontos lenne, hogy a tanítás megkezdése előtt a tanítók beszéljenek a gyermek fejlesztőivel, akik elmondanák szakszerűen, mit hogyan lehet, mert a szülőtől ez nem hangzik annyira hitelesnek
- Megint csak differenciálás, felismerni, hogy ha szorongást okoz neki valami, és lehetőségekhez képest segíteni, csökkenteni az ingerforrást
- Kommunikáció, kommunikáció és kommunikáció folyamatosan a napi dolgokról, akár csak két sor formájában, de tájékoztatni a szülőt a felmerülő problémákról, mert a szülő csak így tud otthon segíteni, hogy ne legyen több hasonló probléma. Együtt nevelés (szülő és pedagógus együttműködése) ebben az esetben nagyon fontos. Véleményem szerint a gyerek az iskolai életben akkor lesz sikeres, szorongástól mentes, ha minden fronton támogatva van, ehhez kell a folyamatos oda-vissza kommunikáció, tájékoztatni egymást akár csak arról is, ha nehezebben indult a nap…
