LOGIN
Regisztráció
Avatar
Nincs még fiókja?

Regisztrációjával hozzáfér a letölthető feladatokhoz, vizuális eszközökhöz és hozzászólhat a fórumhoz is, amennyiben elfogadja az Adatkezelési szabályzatot.

Elfelejtettem a jelszavam - Elfelejtettem a felhasználónevet

Felhasználó
Jelszó

Az autista gyerekek integrációjával foglalkozó sorozatunkat most egy anyuka levelével folytatjuk.

S. 7.5 évesen kezdte meg az első osztályt egy többségi iskolában, mert maradt egy plusz évet az óvodában.
Mind a gondozó intézmény, mind a szakértői bizottság támogatta azt, hogy integráltan tanuljon, fel sem merült a szegregáció lehetősége. Az iskolakeresés fázisában próbálkoztam egy kislétszámú alapítványi iskolával, de elküldtek, amikor megfogalmaztam miért is különleges az én gyermekem. Szomorúan vettem tudomásul ezt a hírt, mert nem erre számítottam. Később az elutasító határozatot meg is kaptam levélben, amiben indokként az volt feltüntetve, hogy az édesanya elmondása szerint a kisfiú fejlődése sajátos, egyéni úton halad, ezért nem tudják vállalni.

A folytatáshoz kattints a Bővebben gombra, vagy a cikk címére!

Próbálkoztam a normál iskola keresésével tehát.  Végül ígéretet kaptam, hogy felveszik egy kis iskolába, ami integrál autikat is, de évente csak 2 osztályt indít, tehát nem annyira nagy a tömeg, mint egy nagyobb iskolában. Ekkor még nem volt SNI státusza a gyereknek, mivel ezt szerettem volna elkerülni és az óvodában sikerült is. De  már a beszélgetésnél jelezte az igazgató, hogy ő szeretné, ha ez elintéződne. Nem volt lehetőségem, belementem a dologba.
Nyár végén, így elindítottuk a szakértői vizsgálatot.

Közben elkezdődött az iskola. Oszályt és tanítót nem mi választottunk, az igazgató döntése alapján kerültünk oda ahova.   
A tanítás előtt, augusztusban beszéltem a leendő tanító nénikkel is, akik nyitottak voltak az általam készített, ajánlott, bemutatott eszközökre. Bizakodva jöttem el a megbeszélésről. Az első héten alkalmazták is az ajánlott motivációt, majd ahogy teltek a hetek, úgy kezdett leépülni a dolog . Ezzel egyenes arányban nőtt a problémák száma. Mivel nem délután hozom el a gyereket, hanem hamarabb, így nem találkozom a tanítókkal. Azaz nem tudom meg, ha volt valami gond, mert az üzenő füzetbe nem írják be. Sokadik körökből értesülök fontos dolgokról, mert az én gyerekem nem meséli el ezeket. Neki más a fontos. Tehát alapvető kommunikációs problémáink adódtak. Néha beszélünk egymással, vagy kapok fogadóórát, de alapvető félreértések vannak és folyamatos félresiklások.  Pl. újra és újra felmerül a szereplés, és ennek problematikája, és ilyenkor megbeszéljük, neki mi lenne jó.

Manapság gyakran játszik, ha elfáradt, de talán motiválással a helyén maradna. Tulajdonképp még hálás is lehetek, mert nem piszkálják, ha fáradt, hanem engedik lazítani.
Nem veszik jó néven, ha a szülő belemagyaráz a dolgok menetébe. Nem segítik extrán a gyereket, sőt ugyanaz az elvárás él vele szemben, mint a többi gyerekkel szemben is. Asszisztens nélkül egy olyan gyereknek, akinek gondot okoz, a szünet eltöltése, az idő beosztása és behatárolása, a végtelen szorongás, ez nagyon nehéz. Egy asszisztens csökkentené a feszültséget, javítaná a kommunikációt, hidat képezne a tanárok és a szülő között.  

Asszisztens nélkül a javítandó problémák listája:

  • Az elvárásokat valóban differenciálni kell és az adott gyerekre szabni
  • Ki kell aknázni az erősségeit és a különleges érdeklődésén keresztül kellene megfogni, és ezáltal motiválni, ha az otthoni motivációs rendszert nem akarja használni a pedagógus, vagy ilyen nincsen
  • Nagyon fontos lenne a rendszeres kommunikáció: havonta team formájában a tanítók a szülő, és a fejlesztő, beszámolnának egymásnak az éppen aktuális állapotról, fejlődésről, problémákról
  • Ez pontosan azért lenne fontos, hogy a problémák száma csökkenjen, hisz a kommunikáció csökkent volta az elsődleges probléma forrása
  • Fontos lenne, hogy a tanítás megkezdése előtt a tanítók beszéljenek a gyermek fejlesztőivel, akik elmondanák szakszerűen, mit hogyan lehet, mert a szülőtől ez nem hangzik annyira hitelesnek
  • Megint csak differenciálás, felismerni, hogy ha szorongást okoz neki valami, és lehetőségekhez képest segíteni, csökkenteni az ingerforrást
  • Kommunikáció, kommunikáció és kommunikáció folyamatosan a napi dolgokról, akár csak két sor formájában, de tájékoztatni a szülőt a felmerülő problémákról, mert a szülő csak így tud otthon segíteni, hogy ne legyen több hasonló probléma. Együtt nevelés  (szülő és pedagógus együttműködése) ebben az esetben nagyon fontos. Véleményem szerint a gyerek az iskolai életben akkor lesz sikeres, szorongástól mentes, ha minden fronton támogatva van, ehhez kell a folyamatos oda-vissza kommunikáció, tájékoztatni egymást akár csak arról is, ha nehezebben indult a nap…