Szanya: Jó sztorik megmaradnak. Csak a névmemóriám lenne ilyen jó. Felismerem a betegeket az utcán van, hogy még az is megvan, mit csináltunk, de már, hogy milyen néni, bácsi az csak a nagyon bennfenteseknek van meg.
Pedig az emberek szeretik, ha név szerint szólítják őket. A munkahelyemen volt akit Gizinek neveztem, mert az istenért nem maradt meg a neve, sőt volt hogy mindenki az volt. Humoros volt, amikor az egyik csajnak, mondták, hogy:- Gizike, legyen szíves.... ( Csak az Anitának vagyok az! )
Makilla: ha nem akar áthívni lányt, akkor legyen fiú, lehet állatorvosost, dinótámadás, autópálya- falu építés. A lényeg, hogy beszéljenek közbe. Alkalmazkodni és figyelni keljen a másikra. Ez a legnehezebb.
Nekem pl: katonák, indiánok, lovak voltak a játékaim. Az udvarról vittem haza kavicsot, gallyat kiegészítőnek.
Szegény anyám, látnotok kellett volna az arcát, amikor technika órai házimat szorgalmaztam, hogy csinálja, mert varrni kellett ejtőernyőt. Még aznap ki akartam próbálni az egyik katonával az erkélyünkről.
Lucy: nekünk egyik macska se lelkesedett a csapóajtóért.