Babszi, nyilván jól láttad és szeretett volna felülni a pónira, csak félt. Vannak ilyenek. Meg olyan is, hogy nem akarja és fél, meg olyan is, hogy nézni jó, de attól még fél és nem akarja. Aminél látható, hogy akarja, csak félelmetes, ott kicsit be lehet lökni a történést, pl. én simán felraktam a pónira és onnan már jó volt.

Ha nem akarta volna, akkor ellenállt volna és akkor nem teszem fel nyilván. Most pl nem érdekli a póni és nem akar felülni, így mikor megyünk a Hajógyárira, akkor nem teszem fel.
Egyébként ezeket a szitukat én se bírom jól, és tök hülyeség azt mondani, hogy ez azt jelenti, hogy az ember nem dolgozta fel a fogyatékosság (vagy másság vagy kinek hogy) tényét. Miért ne sajnálhatná az ember attól még a gyerekét egy ilyen helyzetben? Ugyanis nem, nem jó neki ez. Lehet, hogy jól elszórakozik a saját fura dolgaival, de eközben odamegy a többi gyerek, megpróbálja játékba hívni és semmit nem tud rá reagálni, mert nem érti és ez már láthatóan kellemetlen neki. Miközben amúgy ő szívesen játszana a gyerekekkel, de autis dolgokat, amit a többi gyerek akkor se tudna, ha akarna (mert nem értik benne a rendszert és a célját) és oda se tud menni hozzájuk kezdeményezni. Mert attól is fél és nem akarja, mert tudja, hogy nem fogják egymást érteni. Mitől érezné magát eközben jól? És ilyen szintű szociális deficitet egy átlagos helyzetben meg se lehet érdemben segíteni, tehát ez a vonal is kilőve.