Szia Tomger!
Gondolom nekem írtad a mutatásos magyarázatot. Köszi.
Ma érdekes dolog történt. Kisfiam most elég sokat velem volt és több nap után végre lementek játszani az apukájával a földre. Valamit csinált, amire a férjem megdicsérte és azt vettem észre, hogy felnéz rám és mosolyog. Ezt most öröm megosztásnak veszem.
Ez is ma történt: levette rólam a napszemüveget, majd megpróbálta visszatenni és egyszer mintha magára akarta volna tenni.

De lehet, hogy csak behalluztam.

Amiben még bízok nagyon az az, hogy imádja a vele egykorú és pár évvel idősebb gyerekeket. Nagyon érdeklik.
Viszont most megint nem akaródzik hallgatni a nevére. Mintha direkt szívatna. Megyünk a Koraiba pár hét múlva, megkérem őket, hogy ezt "teszteljék le". Mert egy anyuka azt mondta, hogy neki egyből odanézett, mikor mondta a nevét.
Na majd meglátjuk.
Babszi: Fel a fejjel, senki nem akar itt téged bántani, csak mindenki a saját ötletei alapján felhívni a figyelmedet arra, hogy nem szabad feladni a harcot.
Igaz nekem még csak kételyeim vannak a fiamat illetően - amit valahol szégyellek is -, de már bennem is felmerült a miért. Hogy miért kell mondjuk másfél-két évet bizonytalanságban töltenem. Miért kaptam azt a sorstól, hogy nem legyek benne 100%-ig biztos, hogy minden OK? Miért kell Dévényre járnunk? Talán nem kellett volna olyan sokáig dolgoznom? Miért nem szólt senki, hogy a vizesedés, magas vérnyomás gond lehet? (Volt fogadott dokim)
Mindegy, nem sorolom. Nézem a sok anyukát, beszélek velük. Nem érzik mennyire nagy kincset kaptak azzal, hogy egy kommunikatív értelmes kis lény van ott velük. Sokan leintik a gyereküket, hogy ne beszéljen, "fogja be". Mindent megtennék azért, hogy a fiam egyszer csacsogjon. Remélem így lesz.
Férjemnek nincsenek kételyei, optimista.