Makilla,
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Süni, egészen konkrétan úgy volt, hogy először felolvastam egy meséből pár mondatot és visszakérdeztem, ezek nem igazán voltak ábrázolhatók. Teljes kudarc, majd félóra frusztráció után üvöltöttem, akkor végre válaszolt. (De addigra 40x megpromptoltam, tehát nem éppen siker.) Köv. alkalommal időrendi képsort raktunk össze, elmondtam, majd kérdeztem, itt voltak eredményeim, de ennél is inkább az van, hogy saját magától el tudja mondani valahogy (számomra érthető, de másnak...?, nem engem ismétel ez esetben), de a kérdésre válaszolás nem nagyon megy. Harmadik alkalommal folytattuk az elsőre elkezdett mesét, amit 100%-ban eljátszottunk Apával nagy térképpel, legó állatokkal és egyéb kellékekkel. Így sokkal jobban válaszolt, de még így se 100%-os. Igazából túl maximalista vagyok, mert pár kérdést gyakorolunk csak nap mint nap, a meséhez kapcsolódva meg mindenféle összetett kérdések merülnek fel, ami neki még nincs meg. Persze megpromptoljuk, csakhogy azután se tudja. Ez a baj. Ha be is szivárog valami, akkor is általában nem kérdőszóval kapcsolódik össze a válasz, hanem csak elmondja magától, de a kérdésre továbbra sem tud válaszolni többnyire.
Meg többször próbálkoztunk mostanában a barkochbával úgy, hogy kirakunk egy csomó mindent és szépen a kört szűkítve kérdéseket kell feltenni és a végén betesszük a megfejtést a fotónk fölé rajzolt gondolatbuborékba. Már tud magától kérdezni, de sokszor nem adekvát. De azt mondom, ez egész jól halad. Viszont megpróbáltuk a tárgy/kép nélküli találós kérdéses verziót is, az nem ment, hiába tudta a választ, nem mondta ki, hanem ismételgette a jellemzőket. (Pl. ismétli, hogy nyávog, 4 lába van, stb., közben nézi a macskát, mosolyog, de nem mondja, hogy cica.) És ez nem szabotázs volt, hanem tényleg nem tudta, hogy kellene mondani a megoldást.
Amit írsz, azt most hirtelen nem tudom elképzelni, hogy hogyan kellene, de még gondolkodom rajta és megkérdezlek, ha nem megy. Egyértelműen így kellene, ahogy írod, nem véletlenül jött be a repülő takarón ülő tigrises verzió, csak azért ehhez keményen ott kell lennem agyilag, előre átgondolni az egészet, meg főleg a kérdéseknél vissza kellene vennem a szintet.
Ahogy Apa szokta mondani, egyszerűbb lenne csak a lúdtalp.

Erről jut eszembe, arra meg találtam egy műtéti megoldást: "Calcaneo stop"
Hallott már róla valaki?