Tomger, nem tudom elmagyarázni a játék lényegét az igék hiánya miatt, úgyhogy azt csináltuk, hogy játszottunk két bemutatót, utána meg (amikor ő jött) azt mondtam neki, hogy "súgd meg, melyik állatra gondolsz" és egyébként borzasztó elégedett vagyok azzal, hogy megmondta, mert eszerint értette a kérdést!!! Tök jó!

És félhangosan mondta, olyan félig-meddig súgva, nem ordibált, mint általában, szóval ezt is értette, csak nem akart súgni. Persze, nem kellene elvileg megmondani, denagyon praktikus volt megkérdeznem, mert nem tudom, hogy miért, de mindkétszer mikor ő gondolt, a legvégén rosszul mondott két választ. Tehát a játék ugyanabban a fázisában, amikor már csak 2 kép volt, az ellenkezőjét mondta, mint amit kellett volna. Tippelgetek, hogy miért. Meggondolta magát? Vagy nem akarta, hogy vége legyen a játéknak? Ez valószínűtlen... Nem tudom.
Magától kérdésfeltevése: kizárólag mi ez? és hol van? kérdéseket tesz fel, de csak ha nagyon nincs más lehetősége... Inkább a hol van? a jellemző, ha valami fontos dolgot nem talál, akkor azt meg szokta kérdezni. Azt hiszem a következő nem a miért lesz, hanem a mikor. Ugyanis általában az szokott lenni, hogy valamelyik műszaki ketyere kell neki, vagy akarja működésre bírni, amihez jellemzően az apja kell és ilyenkor kijelentőmódban közli, hogy hol van az apja (szerinte), gondolom azért, mert nem tudja megkérdezni, hogy mikor jön haza. A miértek nem hozzák lázba sajnos.
Labolen, ezektől a rituálés óbégatásoktól én is kész vagyok. Jó lenne erre valami tipp, hogy ha az ember telefonál, akkor legalább ne ordítson...