Köszi, hogy ennyit írtatok az iskolai beíratkozásról! A nagylányomnál ezt 7 évvel ezelőtt végig jártam, de már nem emlékeztem. (Amúgy valóban röhej, hogy egy szakértői bizottság miért nem küld automatikusan egy másolatot az iskolai "éretlenséget" megállapító szakértői véleményből annak a sulinak, ahová körzetes a gyerek???
Most ezért álljon sorba a szülő, ezért dolgozzon pluszban még az iskolatitkár, amikor villámgyorsan is megoldható lenne...)
Mindegy. Megyek én is, mert annyira ráérek. Jövőre pedig megyek újra, hogy nem ide fog járni.
A szövegértésről: esetünkben is hasonló a helyzet, mint nálatok, szinte mindenkinél. APG megy, Bogyó és Babóca, Boribon, és ha másba kezdek, 5 perc (jó esetben) után feláll és otthagy.
Érdekes, mert mesefilmet viszont hosszút is végignéz. Gondolom, mert ott folyamatos vizuális ingert kap.
DE: erről már akartam régebben írni nektek. Iszonyat rossz hatással van rá egy olyan mese is, ami egy közel 6 éves gyereknek nem okozna gondot.
Pl. Hófehérke.
Csabi ezt a mesét is végignézte (de nagy izgalommal, szorongással), aztán kérte még másnap és utána is többször. Eleinte engedtem, gondoltam, a végére feloldódik benne a feszkó, hisz ez a mesék alapvető feladata.
De nem. Tikjei lettek órákig (vokális tikek), ill. napokig szóról szóra visszaidézett mondatokat. Általában negatív csengésűeket: "Betáncolsz a halálba", (Ezt Hófehérkének mondja a mostohája, amikor megfojtja...

Úgyhogy leálltunk ezzel a mesével.
A Grimm meséket másképp is próbáltam. rövidítve, enyhítve bizonyos részeket, de nem megy... A sarkát levágó nővér a Hamupipőkében szintén borzolta a kedélyeket. Napokig emlegette ezt és láthatóan rossz hatással volt rá.
De a nagy kedvenceket pl. a Verdákat is szereti, de nem érti. Rengeteg benne az irónia, a humor és ezekkel nem tud mit kezdeni. Állandóan megállunk, kérdez. Visszanéz jeleneteket, ugyanazokat és nagy-nagy feszültség van benne végig. Pedig a mese célja pont nem ez...
Közben meg kéri, szeretné nézni.
Olyan nehéz eldönteni, mi lenne a jó.
És egy pozitív gondolat a végére: tegnap édes volt. BurgerKingben voltunk. Sorra következünk, ő beszél: Nézd, a kislány BurgerKinges ruhában van!!!
- Igen, mert itt dolgozik. De ő nem kislány már. Ő felnőtt.
- Pedig kislánynak néz ki.
- Kérd, amit szeretnél!
- Ketchupöt kérek! De olyan finom legyen, mint a lidlis!
- Folytasd!
- Meg sült krumplit is, meg sajtburgert. De ne csak a sajtburgerben legyen ketchup. Legyen kisdobozban is. Nézd, ez az én anyukám! Ő sosem kiabál! De sírni szokott, mikor szomorú. A testvérem nincs itt. Iskolában van, apa meg dolgozik. Apa néha kiabál. Ő nem szokott sírni. Ott kint lecsúszok a fehér csúszdán! de először evés, utána csúszok.
Ezt egy szusszra. mindenki röhögött, olyan cuki volt.
Ezeken én is mosolygok. Ez nem fáraszt. (igaz, ha mások nem nevetnek, pofákat vágnak, vagy rosszallóan csóválják a fejüket, akkor én sem élvezem ezeket a szituációkat...
A másik pedig: annyira látszik rajta ilyenkor, hogy érintett. Amit mond és ahogyan mondja...)