Mandarin, üdv a fórumon!
Én is ajánlani tudom a pecs-et, nekünk is hatalmas segítség volt.
Fiam 3 évesen kezdett beszélni, a pecs beveztését követően kb 2 hónappal, igaz csak magánhangzókkal ejtette akkor a szavakat, de idővel bejöttek a mássalhangzók is.
Másfél év távlatában úgy látom nekünk a legjobbkor jött, értelmileg akkor még csak szavak szintjén tartott a fiam. PECS-szel néhány hónappal később már tőmondatokat is kiraktunk illetve mondtunk, de mire ennél bonyolultabb mondatokra került a sor, már nem kellett a pecs. Hajrá

A beszéd beindítása mellett a kommunikáció értelme az, amit ezzel felfog a gyerek.
Fiamra már a másik véglet jellemző: beszél, de sokszor saját szórakoztatásásra, függetlenül attól, hogy van e ott mellette, aki hallja vagy sem...szóval nem tökéletes ez még.
Szanya, jó ötlet ez a szavazás, bár leglább 3 helyre is jelöltem volna.
Marco, örülök hogy menő auti kategóriába kerültetek, M tényleg nagyon értelmes kisfiú! Változik valamennyire az éjszakai félelem, rémálom probléma?
Érdekes amiről írsz, már nagyon sokszor előfordult, hogy G mellett beszéltem arról, hogy mit hogy csinál és mit látok problémának. G közel sem tart ott mint a fiad, jóval fiatalabb is, de egy ideje látom, hogy érti hogy róla van szó és, hogy én elégedetlen vagyok vele. Próbálja lezárni ezeket a beszélgetéseket elhúz, mondja hogy ne beszéljetek, ne mondd... Legutóbb annyira nyilvánvaló volt ez, mivel egy viszonylag új ismerősünk kislánya auti, vele beszélgettem többször. Több rövidebb beszélgetés követte egymást és konkrétan amikor G-ről kezdtem el mesélni, csak akkor jött oda hozzánk és kezdett minden formában véget vetni a beszélgetésnek.
Nagyon jól esik ez a nyár, G megint szárnyal, fogalmam sincs hogy a nemrég befejezett hallásterápia az eddigieknél még szigorúbb diéta vagy csak simán a nyár és a pihenés okozza, de nem is érdekel. Végre megint fejlődik a gyerek, nagyon. Azt kell mondjam, hogy leginkább kognitívan látom a fejlődést és továbbra is nagyon autista, de mivel látványosan javul a beszéde, nagyon sok infó megy be kicsi buksijába. A mai napon teljesen meglepett: holnap lesz apa születésnapja. Csak ennyit mondtam neki, hogy holnap lesz apa szülinapja és, hogy sütünk majd tortát. Erre hozzátette, hogy
Nagyon sok gyertya lesz rajta. Este pedig hozott egy zacskót és megmutatta hogy ez apa ajándéka. Beletette a szerszámosládájából a legkedvesebb szerszámait. Ez most nagyon meghatott mert a nagyfiam a mai napig nem képes ajándékot adni, csak ha valamilyen szinten felhívom a figyelmét erre.
G pedig a számára legkedvesebb dolgokat tette egy zacskóba, tényleg szeretetből tette. Persze nyilvánvaló hogy szeret minket, mert bújós de ez most valami sokkal több.