Labolen, Szanya, örülök, hogy bejött a versikés feladat

.
Szanya, persze, felteheted, minél többeknek segít vagy ad ötleteket, annál jobb!
Én is köszönöm a ti ötleteiteket

.
Tegnap én is kinyomtattam az ellentéteket, lelaminálom, aztán kipróbáljuk holnap.
Labolen, én is sokszor úgy feladatozok,hogy észrevétlenül bevonom a dologba, mert ha kötelező jelleggel kéne, nem mindig akarja. Napirendbe szoktam kitenni még egy-egy tágabb kategóriát, abba bele lehet sokat magyarázni, tudunk némi kompromisszumot kötni, éppen mi legyen a feladat. Most nagyon tetszik neki az, hogy jeleneteket, szereplőket nyomtatok ki egy-egy versikéből (Iciri-piciri pl.), és miközben mondom, ő helyezi sorba a képeket, ahogy jön a szöveg.
Nálunk most a rajzolás a legnagyobb ellenfél, vagy hogy is mondjam. Korábban imádta a pontösszekötős feladatokat, egy-egy komplett munkafüzetet is megcsinált ilyen és hasonló feladatokkal, most nincs türelme a színezéshez sem. Elkezdi, aztán beindul, és összefirkálja a papírt, van, hogy össze is tépi. Úgy döntöttem, maradunk napi egy pici színezésnél (most pl, luficsokorból kell naponta egyet, vagy éppen a hónapos színezőből havi egy a penzum, ahol tartunk az évben, azt kibírja

), és inkább lesz festés.
A Crayola ujjfestéke nagyon kiadós, nem mérgező, és mindenből kijön, ezt használjuk most. Igaz, nem olyan szépen fed, mint a sima festék, de most nem ez a lényeg nekünk.
Vettem óriási csomagolópapírt, ráfektettem a gyereket, körberajzoltam. Oké, ezután már követelte az egyik óriási számos puzzle darabjainak körberajzolását, szokás szerint.
Még ami bevált rajzoláshoz, a varázsfilc, egy fehér színtelen filc a csomagban, ami a többi színt átváltoztatja, ha áthúzzuk vele. Ezt most úgy csináltuk legutóbb, hogy ezzel a színtelennel előírtam neki szavakat vagy éppen ami tetszik, és ő elkezd satírozni, hogy mi jön ki. Így hajlandó legalább színezni.
A másik ötlet, ami bejött, színessel satírozni, hogy teszek a papír alá pénzérmét, egyéb dombornyomott lapos tárgyat, kivágott sablont, persze ő előtte nem láthatja, mi az, és itt is meglepetés lesz, mi jön elő, ha satíroz.
Ezekre rávehető, egyelőre nem erőltetem a finomabb dolgokat.
Andesz, nálunk is ez az indulatosság sokszor a legnagyobb gond. A napirend nálunk is örökös téma. Sokszor variálni akarja, hogy más legyen, mit amit kiteszek, napi egy változtatást engedélyezek neki. Volt, hogy kiabálta, ne legyen napirend, és azt csináljuk, amit akarunk, letépte az összes kártyát. De amúgy igényli, noha nem okoz fennakadást bármi közbejövő dolog, vagy ha átrendezem a kártyákat nap közben, mert úgy jön ki a lépés. Én is most örülök, virtuálisan lekopogom, hogy az oviban sokkal jobban viselkedik, ebédnél sincs már dobálás, és nem panaszkodtak rá mostanában. Decemberben mélypont volt, remélem, ez a fellendülési hullám ezúttal tartós lesz.
Én egy ideje a fürdővízbe tejbe csepegtetett levendula illóolajat teszek és fürdés után megmasszírozom kikevert levendulás avokádó olajjal, a bőrápolás mellett állítólag a levendula nyugtatólag hat. Emellett a párologtatóba is tettem, biztos ami biztos

.
Tény, hogy egy ideje nagyon időben elalszik, és időnként fáradtságra panaszkodik napközben. Kaptunk beutalót vérvételre, kicsit félek, nehogy találjanak valamit, de más tünete nincs, étvágya nagyon szuper.
A vérvételre a beutalót az SZTK-n kaptuk, az új doktornőnktől, úgy tűnik, havonta lesz jelenésünk nála.
Nagyon tetszik neki a víz, a HRG. Első alkalommal félt, azóta már belejött, persze még óvatos duhaj, de úgy veszem észre, élvezi, és ő is mondja, hogy szeretne menni.
Mindenkinek küldöm az anyagokat, ahogy tudom, nem tudom, mennyit engednek az egyes levelező programok.