Szia Chris,
gyere, írj nyugodtan, nagyon jó a fórum. Én is nyáron csatlakoztam, és mondhatom, nagyon sok segítséget kaptam a "régiektől", nem győzök elég hálás lenni.
Ha jól veszem ki soraidból, még ovis a kisfiad? Ott nem tűnt fel, hogy van valami gond vele? Nekünk igazából az óvó nénije (az előző oviban) jelezte, hogy H. más,mint a többi. Ezt persze mi is észleltük itthon, de számunkra bőven belefért a "normális" kategóriába a néhány kis furcsaság.
Diagnózis fontos lenne szerintem, kaphattok ingyen (elvileg) fejlesztést, mondjuk ehhez szakértői bizottsághoz kell mennetek, ha jól tudom. Ott előírják, mi jár a gyereknek.
Mi holnap megyünk, kicsit izgulok. Van már diagnózisunk a Vadaskertből, azt szerencsére, úgy néz ki, elfogadják. Igaz, gyorsítva kerültünk sorra, egy neurológus doktornő segített, máskülönben hosszú a várakozási idő, azt mondják.
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
A héten beteg lett a kisfiam, én is az vagyok. Meglepően, délelőttönként egész jól elfoglalta magát, bár a kedvenc játékai a betűk, számok voltak.
A maszek gyógypedünk tanácsára részletesebb lett a napirend, játékoknál pedig külön csináltam pl. olvasást, bábozást, Legot stb., hogy ne mindig csak a betűkkel és számokkal foglalkozzon.
Készítettem bm-rel ellentétpárok játékot, adventi lotto játékot, és egy házimunkás tabellát, mert jobban be akarom vonni a háztartásbeli teendőkbe. Pl. terítsen meg, vigyék le apuval a szelektívbe a szemetet, és a kutyának is beadhatja a vitaminját

.
Ja, a foglalkozásokról is csináltam lottó játékot, meg tervezem több témakörben. Remélem, jó az elgondolásom, hogy tépőzárral felragad a táblára. Bár nekünk volt bolti képes lottónk, azt csak simán rá kellett tenni a táblára.