Makilla, Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Én azt gondolom, tapasztalat alapján, hogy akinek normál iskolába jár a gyereke, tökmindegy, hogy snis vagy nem az, de vannak tények, amiket érdemes figyelembe vennie és eszerint élni a hétköznapokat:
1. muszáj pihentetni főleg elsőben a gyereket, ki kell venni időnként pár napra és tök nyugodt környezetet kell biztosítani neki otthon.
2. a tanár nem fog segíteni. Semmiben. Nem fogja megérteni az autizmust, csak tolerálni tudja a gyereket (szerencsés esetben). Nekünk kell segíteni mindenben, nekünk kell kitalálni mindenféle forgatókönyvet adott helyzetekre úgy, hogy mi ott sem voltunk, vagyunk, nem tudjuk, mi zajlik a suliban pontosan, de a hallottakból össze kell rakni egy cselekvés sorozatot, amit meg tudunk tanítani a gyerekünknek, hogy legközelebb elkerülhesse azt az adott helyzetet legalább, ami gondot okozott neki. Ez rengeteg időt és energiát kíván a szülőtől.
3. akinek sni-s a gyereke, ott számolni kell azzal, hogy nem követelik meg tőle, amit a társaitól, így könnyebben megszokja, hogy neki nem kell figyelni, nem kell annyit tanulni, mint a többieknek. Ezt is nekünk kell kompenzálni valahogyan, megfelelő jutalomrendszerrel és sok otthoni pihentetéssel, nem a tanártól kell elvárni, hogy motiválja a gyereket, vagy a gyerektől, hogy teperjen, amikor nem kötelező neki.
Én azt hiszem, ezek majdnem minden autinál érvényesek, akik normál suliba járnak, nyilván vannak egyéni szempontok, pl a dührohamok mindenkinél mást jelentenek és vannak, akiknél nincsenek, nem ez a gond, de összességében ezeknek a kezelése persze tök egyéni.