Autizmus mindennapok

Köszi, Tomger! Neked még van egy kis időd...
Mi egyházi sulit próbálunk első körben (de elég nagy a túljelentkezés).

Edina, ügyes a fiad nagyon! És Te is, hogy eddig elsegítetted!

Labolen .
Bocs rosszul fogalmaztam , Normál NT gyerekek , normál suli , magas osztálylétszám , nagyon kevés aspergeresnek sikerül az 5-dik osztályig eljutni asszisztens nélkül .

Kis osztály létszám , egyéni bánásmód és tanmenet , integrációban ami jó lehet egy jó képességű átlagos IQ -val élő autistának /pl:Alapítványi , egyházi, vagy önkormányzati kisosztálylétszámú , egyéni bánásmód és tanmenet van , fejlesztésekkel /.Ha alkalmassá válik a gyermek meglehet próbálni a normál sulit , de csak 2-3 -dik osztálytól , felső tagozatba már szinte lehetetlen becsatlakoznia.

Ami sulyos autiknak , de enyhe ért.fogy. javasolnak , auti csoport egy két év és utána integráció az előző iskolák valamelyikében .Ha alkalmas lesz a gyermek fejlettségben .

Vannak a sulyos autik +értelmi fogy, akiknek az autista csoport EGYMI iskola például vagy magán tanulói státusz .

Az autizmus nagyon sok féle , ezért nincs egyfajta megoldás .De az tény , hogy a normál iskola felsőtagozatát már nem bírják nagyon sokan .

Manka
Köszi
De nagyon sok még a tennivalóm .

Tomger.
A napirendezést , 3,5 évesen kezdtük .
A PECS-ről akkor még nem szóltak a KOraiban Ezért Én mindent magamtól kezdtem el lerajzolni .
Vadaskertben Annánál kezdtük a PECS-et 6 évesen ,

Manka, abszolút értem, amit a rokonságról írtál De, ki kell, hogy ábrándítsalak, a sógornőm, akiről itt írtam, nagyon közel áll hozzánk amúgy (éppen ezért tud a lelkembe taposni a megjegyzéseivel), szóval talán jobb is, ha az a része a rokonságnak (akár az egész), akik nem fogadják el a dolgaitokat már eltávolodtak valamennyire tőletek, mert így nektek is könnyebb. Szerintem ezek a típusú hozzátartozók semmilyen körülmények között nem fogadnák el. Amúgy apukám is jó példa, aki maga is 100%, hogy érintett (bár nem hiszem, hogy diagnosztizálható kategória) és nem bírja elfogadni, hogy a fiam ASes, bár próbálja, hiszen ő is látja a nehézségeket, de rendre beleütközünk olyan megnyilvánulásaiba, amiből süt, hogy kitört belőle az őszinteség (mondjuk úgy, a tudat alattija inkább, mert őszinte ő mindig) és olyankor nem fogadja el. De ő engem sem fogadott el soha úgy, ahogy voltam, te is írtad, hogy nálatok is ilyesmi van, hogy más dolgaitokat sem fogadják el. Szerintem én könnyebben feldolgoznám ezeket az elutasításokat, ha a férjem igazi társam tudna lenni és érezném, hogy nem vagyok egyedül. De mivel pont az ez irányú felelősség is egyedül engem terhel még vele kapcsolatban is, azt hiszem, érzékenyebben reagálok ezekre a nem elfogadásokra...
A sulihoz drukkolok nektek!!!

Labolen.
Ismerünk olyan aspi fiatal embert , aki az egyetemre az édesanyjával járt Ő jegyzetelt neki.Szuperül levizsgázott mindig .De elvégezve az egyetemet mégsem talált munkát mert nem volt alkalmas szociális és egyéb nehézségei miatt .

Minek a gyereknek az egyetemi szintű tudás , ha nem tud jegyzetelni és elboldogulni az életben ,nem tud beilleszkedni a társadalomba .Inkább ne legyen a suliban annyi tananyag . de legyen fejlesztés , tanítsák meg az önálló életvitelre , hogy majd később legalább egy szakmája legyen mint pl:szakács . vagy betanított munkás .A SUZUKI gyárban sokan vannak például és megbecsülik őket .

Edina: köszi a pontosítást!
Azért érdekelne, milyen diplomát szerzett. Ésszel kell választani szakmát is, nyílván nem küldöm jogi egyetemre, vagy pszihológiára.
Szerintem amúgy ez a vita meddő. Én akkor is ugyanúgy fogok dönteni, mint ahogy leírtam. Vagy normál suliba küldöm, vagy intgerálóba asszisztens mellé. De normál tanmenettel. Mert ő már most beszélget, kérdez, és megvárja a választ. Nem egyformák, és meggyőződésem, hogy ő normál életvitelre is képes lesz, amellett, hogy tanulni is fog tudni. Mi leszünk az a nagyon pár egyike, aki végigviszi. És kész.
Ha meg nem, akkor majd fogom a fejem, és rád gondolok, hogy te megmondtad. de ez majd csak évek múlva derül ki. :laugh:

Azért én nem szeretném, ha a gyerekem a Suzuki gyárban lenne betanított munkás. Még akkor sem, ha nem tud elvégezni egy integrált általános iskolát (sem). Biztos van, akinek az is nagyon jó, főképp, mivel adnak érte pénzt, de azért aspikat nagyon jól lehet alkalmazni számítástechnikával összefüggő munkákra (azon belül is vannak betanított munkák is). Szerintem akkor már inkább abban gondolkodjunk.

Hallottam egy olyan sztorit is, hogy szegregált oviban kezdett a gyerek, folytatta részleges integrációval (szóval értelmi fogyatékosok közt), aztán átkerült a normál osztályba, és utána el tudott végezni egy középiskolát is. Autizmusban bármi előfordulhat.

Szanya: köszi, már kezdem azt hinni, hogy a sok aspi a világhálón, aki ír és beszél magáról mind kamu... Csak viccelek!
Szóval én is bízok abban, hogy azért több van ebben a gyerekben, mint egy betanított munkás. Mert szép dolog a kétkezi munka, de miért ne próbáljunk többet, ha lehet. És más dolog, ha nem megy, de ne adjuk fel előre. Én legalábbis így vagyok ezzel.

Azt mondta a gyógypedagógusunk a fiamra, hogy nagyon sok tekintetben jóval előrébb van, mint sok 8-9 éves tanítványa, akik csak szegregált, de nem értelmi fogyatékos iskolába járnak, de azt nem tudja megmondani, mire lesz képes, mikor már iskolát kell választani, mennyit fejlődik, milyen ütemben, mik lesznek a nehézségei. Ha jól emlékszem az egyik kislány későn kapott diagnózist, az esze meglenne a normál sulihoz, alapvetően nem is lenne olyan súloys eset, de olyan magatartásproblémái vannak, hogy nem járhat oda stb. Az ő tapasztalatai szerint nagyon kevés auti gyerkőc tud normál suliba járni, de ráadásul a jó kis auti sulikat is szétszedik, összekutyulják más iskolákkal,a meglévő jó rendszereket szétcincálják ...

Ja most értelmezem igazán, hogy azt írod, ha szegregációban kezd, nem vágja el magát mindentől. Oké.
Megpróbálok most már csak olvasó lenni ebben a témában, mert okosat hozzászólni már nem tudok, és tapasztalatom sincs, mivel nincs iskolás gyerekem semmilyen.

Az én fiam is igen akaratos, nagyon sokszor ő akarja megcsinálni a dolgokat (Én!Én! Én csinálom!), de ugyanakkor lusta is (sajnos), és elég verekedős (provokációra nagyon könnyen ugrik), hisztis. Ezek utóbbiak mind rosszak egy közösségben.

Nálunk a családban visszamenőleg 2-3 generációra mindenki értelmiségi. Korábban nekem is ez volt az elvárásom, hogy a gyerekeim főiskolát egyetemet végeznek majd.
Már átértékeltem magamban a dolgokat.
Én már azzal is elégedtt leszek, ha betanított szakmunkás lesz és megállja majd a helyét önállóan. Tulképp teljesen mindegy, hogy mi lesz, csak önállóan életképes legyen majd. De azt hiszem 3 éves korban annyira irreális ilyeneken álmélkodni. Még egy 8-10 évesről sem tudni mi lesz belőle:)

Mint írtam, nekem itt van a férjem példának (egy a sok közül), akinek semmi gondja nem volt az iskolában gyerekként, sőt, az anyja el sem akarja fogadni, hogy autista a fia. Az egyetemen kellett neki segítség, meg azóta kell az önálló életben - DE: a segítségemmel egy borzasztó sikeres szakember, IT biztonsági tanácsadó, tehát informatikus, de speciális területen, amivel ráadásul nagyon jól is keres. Kellek hozzá, igen, kellett, hogy én is értsek valamennyit a munkájához, én is progmatos voltam, mint ő, tehát az egyetemen tudtam neki segíteni (pedig okosabb nálam), aztán az elhelyezkedésben háttérből irányítottam, de erről nem tudnak a cégben, a szülei sem, mert ez nem téma sehol és kit érdekel, ha ígyis ő az egyik legjobb szakember az országban? És közben el sem hinnétek, milyen súlyos problémái vannak itthon. A gyógypedagógusunk szerint (akihez a férjem jár) már nem fog tudni fejlődni sem, mert későn kaptuk el. Most rajzolok neki, amikor csak tudok (és szeretnék...) napirendet, mint a fiamnak (!), különben nem működik a napja, ha magyarázok neki, mostanában elkezdtem már rajzolni is a magyarázataimhoz, éppen egy jutalmazási rendszer dolgozunk ki a fejlesztővel (neki mégsem lehet gumicukrot meg matricát adni), mert nem tud egy picit sem megállni a saját lábán és kellenek neki ezek a segítségek (eddig is kellettek volna, nem véletlenül ment tönkre a házasságunk). Ezzel azt akarom mondani, hogy nem csak egy picit enyhe eset a férjem, akiről senki meg nem mondja.
És a másik a munkahelyem. Én programozó vagyok és egy olyan helyen dolgozom, ahol 300 programozó van. Jelentős része 100%-ig ASes. Már az egyetemen is viccből mondtuk, hogy autisták közé járunk, mert hihetetlen, milyen töménységben voltak minimum ASesek ott is (sokakon kb 1 perc alatt látszik, higgyétek el...). És ezek nem diagnosztizált ASesek, nehézségeik voltak ugyan az oktatási rendszerben, de végül jók lettek a szakmájukban, NAGYON JÓK. A cégemben előszeretettel alkalmaznak ilyen típusú embereket, mert a legjobb munkaerők és kis zsenik. Az, hogy végigmegyek a folyosón és 10ből 4 köszönni sem tud, mert elfordul és nézi a falat, az egy dolog. Én már megszoktam. Az, hogy egy meetingen ők csöndben ülnek vagy éppen ellenkezőleg le sem lehet őket lőni, mert nem veszik észre,hgy nem odavaló már, amiről beszélnek, ezt is tolerálja az ember. Ugyanis visszamennek a helyükre és 2 perc alatt megírják azt a kódot, amin én 1 napot ülök, mert olyan nehéz. És ezek az emberek nincsenek kevesen. Csak 30 éve még nem tudták diagnosztizálni őket! Ha diagnosztizálták volna őket, akkor a fele ezeknek az embereknek most a Suzuki gyárban lenne? Sarkítottam, de szerintem ez elgondolkodtató. Én még mindig azt mondom, amit a mi gyógypedjeink is, hogy van egy határ a diagnosztizáltak között is, főleg, ha nagyon magas az IQjuk (a férjemé olyan 140 körül van pl, a fiamét most legutóbb 150-re saccolták, perzse, fogalmam sincs, mi az igazság, de egy olyan gyereknél, akinél senkinek nem tűnik fel, hogy gond van, az oviban sem, és ilyen IQja van, nem lenne egy jó életút a Suzuki gyár).

Szanya
Természetesen mindenki a legjobbat akarja a gyermekének , a SUZUKI gyár csak egy példa volt .
A lényeg , hogy nem kell feladni és nem csak az a verzió van , hogy él bezárva otthon a négyfalközött és elvan mint a szobanövény ./ez korai halálhoz vezet ugyanis/

Labolen
Tényleg meddő a vita :laugh:
Most tanulok gyógyped.asszisztensnek ezért sok mindenről már másképp gondolkodom , mint egy szülő, kicsit szakmai oldalt is látom.
Az Én gyerekeim 2-dik és 6-dik osztályosok látom a problémát , normál suliban és alapítványiban , az utóbibban gyakorlaton is vagyok ahol több féle autival találkozom .Szóval Én a tapőasztalataimról írok és arról amit tanulok .
Te meg az elképzeléseidről és álmaidról. Persze ez nem baj , az a lényeg hogy a végén úgy dönts , hogy az a gyereknek a legjobb legyen és ne a TE elvárásaidat tükrözze . Fontos még ,ha tévedsz akkor se kerülj lelkileg padlóra.

Edina, szerintem, amiben másról beszélünk az az, hogy te azokról az autikról beszélsz, akik segítség nélkül elvesznének és esélyük nem sok lenne önálló életre (ők vannak többen), én meg labolen pedig azokról, akik bizony (külső-) segítség nélkül is eljutnak az önálló, sőt, sikeres életig - ez két teljesen különböző halmaz. És az ilyen autikból van bőven ma élő felnőtt példa, tehát azt semmiképpen sem lehet mondani, hogy minden autinak kell az iskolában a papír és a szegregáltság vagy integrálás. Nekem a problémám az, hogy csak én tudom eldönteni, hogy melyik halmazba tartozik a fiam, mert erre még kialakult módszer, hogy kell ezt eldönteni.

Erre még NINCS kialakult módszer... ez lemaradt...

Kimi .
Ha nincs gond a gyerekkel, és elboldogul , akkor miben auti és miért kapott diagnózist ilyen korán ???
Ki vette észre ?

Ha csak a családnak tünik fel , és senki másnak , vagyis nem panaszkodnak az ovónök vagy a tanárok , sőt dícsérik mint az Én lányomat , akkor minek a diagnózis ? Nekünk sincs.
Viszont 5-ben olyan nehézségek voltak , hogy négyszemközt muszály volt beszélnem az oszt-fővel. Kitünő tanuló volt nem ez volt a gond .

Soha nem a tanulással és az eszükkel van gond .Ezt kéne megérteni végre minden szülőnek , akinek aspi a gyereke.